Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-19 / 29. szám

házi törvények meghozatásával, s ezek végrehajtásával elég sok rosz fát tett a tűzre, ezért jul. 13-án Kissingenben, — hol egészségét hely re állítandó időzik, — egy Kullman nevezetű porosz származású kádárlegény reálőtt, de szerencsére a lövés csak kezén ejtett könnyű sebet Az eddigi tudósítások alapján biztosnak mondható, hogy az orgyilkos a papság szolgálatában állott, vagy legalább egalád tettre az által fanatizáltatott. Ide mutatnak a zsebében talált gyónóczédulák, továbbá hogy az orgyilkossági kísérletnél egy kathol. pap •— Hanthaler — is szerepelt, kit szintén elfogtak. A német s angol lapok erős szemrehányást tesznek az ultramontánoknak. A bécsi Volksblatt p. o. erélyes eljárásra bivja fel a kormányt, s a legkíméletlenebb eszközök alkalmazását sürgeti az, ultramontánok ellen, „kiknek vad agitatioi — ugy mond — már elérték a háború és gyilkosság fokát,." A berlini Börsen Ztg. pedig ezeket irja: „E merényletben nem az a főbűnös, ki arra kezét felajánlotta, hanem inkább azok a papok, kik nem annyira lelkészek, mint demogogok, nem a nép vigasztalói oktatói, hanem politikai összeesküvők. NECROLOGOK. Hagenbach Károly Rudolf emlékezete. Azon őszinte szivből származott üdvkivánatok, melyekkel Hagenbachot ötven éves tanárkodása emlékünnepén 1873, szept. 9. rokonszenves barátok s hálás tanítványok megtisztelték, fájdalom nem valósulhattak meg egészen; mert a jubilált férfiú f. évi junius 7-dikén rokonainak, szeretteinek bizalmas körében megszűnt élni. Ezen férfiú halálában elvesztette Helvetia egy hü fiát, Bázel egyik legnagyobb polgárát, a főiskola egy veterán hírneves tanárát, az egyház legtekintélyesebb tagját, a német költészet egyik legavatottabb mesterét, elhallgatva azt a veszteséget, amit saját családja szenvedett. Hagenbach Rudolf Károly, szül. Bázelben 1801, március 4-én, fia a közkedvességben álló orvos és jeles botanicusnak: Hagenbach Károly Frigyesnek. Magánintézetekben nyerte az elemi oktatásokat Pestalozzi szellemében. Miután a philosophiai tanfolyamot egy ideig hallgatta, a theologiai tudományok tanulására adta magát, melynek akkori legnépszerűbb képviselője Bázelben Miville Frigyes volt. Szülővárosából Bonnba vette útját, s ott megismerkedett Gieseler- és Lückevel, majd Berlinben Schleiermacher ós Neande.rel, kiknek szelleme maradandó benyomást tett az ifjú tanuló fogékony lelkületére. Schleiermacher tudományával megacélozta theologiai ismereteinek jellemét, s megteremtette általa azt az ő egész szellemi életére kiható közvetitő irányt, mely felé azután oly sokan követték őt, mint a mérsékelt irány eszmék dicső harcosát, kinek erkölcsi képe messze kimagaslott túl a középszerűségek színvonalán. Az egyháztörténelem páratlan nagysága: Neander ébresztette fel benne a vágyat, hogy főfigyelmét különösen ezen tudomány elsajátítására szentelj 9. 1823-ban visszatért Bázelbe. De Wette, a ki néhány év óta csaknem minden theologiai tudományt képviselt az egyetemen, — szivéből örvendett, hogy az ifjú egyháztörtónószben szorgalmas munkatársra talál. S nem is csalatkozott örömében: mert az ifjú történész az idők s évek minden változó viszonyai között De Wette oldala mellett volt. Először rendkívüli, majd azután rendes theologiai tanárrá választatván, 1823-ban a thelogiában szerzett sokoldalú ismereteiért túdori kitüntetésben részesült. Állami kötelmek teljesitése is várt az ifjú tanárra. 1829-ben egyszerre De Wettevel az iskolaszók tanácstagjai közé felvétetett, 1834-ben az egyháztanácsba lépett, 1838-ban a gymnasium felügyelője lett; 1848-ban a nagy tanácsba rendes tagul megválasztatott, s mind ezen bokros teendőkkel járó magas hivatásainak a mindenki által nagyra becsült férfin megtörhetlen erélylyel és lankadhatlan buzgalommal iparkodott megfelelni. Abban a nagy örömben azonban nem részesülhetett már, a mely reá várt volna nem sokára: Bázel ref. egyháza uj synodusának általa, mint idősb elnök által való ünnepélyes megnyitása; az ő lába csak annak küszöbéhez juthatott el, a mit ő megvalósulva látni oly hőn óhajtott; hosszú éveken keresztül táplált reményét nem láthatta teljesülve; mert e synodus már ő nélküle tartatott meg juuius hó 15-dikén. Nem kevésbé áldásteljes tevékenységet fejtett ki Hagenbach a társulási szellem ébresztésében ; alig volt nemes célból alakult társulat szülő városában, melynek ő tagja nem lett volna. Sok hazai közhasznú egyletnek, s a negyvenes években alakult történelmi társulatnak elnöke volt, igy az alumneumnak, s a svájci egyházi társulatnak, nevezetesen azonban a prot. egyházi segélyegyletnek, melynek ő megalapítója és vezetője volt. Ezeken kivül Hagenbach mindenfelé értékesítette tehetségét, a merre arra szükség volt, főleg pedig ott, a hol a tudomány magvait szélesebb körben kellett hintegetni, vagy a hol rábeszélő tehetségének s költészetének isteni adományával polgártársainak szivét lelkesíteni vagy megörvendeztetni lehetett. E tekintetben az egyháztörténetből tartott nyilvános felolvasásai, szelídséget lehelő egyházi szónodata , lélek és humortól áthatott szellemdus alkalmi versei ezrek hálás emlékezetében élnek mai nap is. Hagenbach az egyetemi tanárok azon kiemelkedő nagyságai közé tartozott, akik — a mellett, hogy tanári és irói tisztökben kitűnően és példaadólag eljártak, — e rájuk nézve szük hivatási kör korlátait lerontva, igazságot szomjúhozó lelküket, hogy a szellem talentuma semmi irányban se maradjon parlagon, — másutt is, a nyilvános állami s polgári élet terén is táplálták s az egyetemes jólét üdvéra gyümölcsöztették. Ily polgári akadémiai állásra Hagenbach családi neveltetésénél, kedvező viszonyainál s jellemtulajdonainál fogva különösen hivatva volt, szelid, barátságos modora, kiváló szerénysége és szeretetre méltósága, az indulatoskodás- és villongástól való idegenkedése s ehez szellemi fehőbbsége, —• mindezek együttvéve családi s szük baráti körén túlszárnyaló tiszteletet és szeretetet teremtettek számára, a milyent a tudomány kevés embere szerezhet meg maga számára. Az ő emléke tehát nem csak a tudomány embereinél, hanem a nemzetpolgárainál is tiszteletben marad és a nemzet hü napszámo-