Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-05 / 27. szám

log. intézetet illetőleg, melyek nyíltan nem tartalmaztak ugyan semmi vádat, de mégis fel lehetett bennök ismerni, hogy az aláírók valami hibát látnak, vagy akarnak látni. A hét aláíró ellenében, kik egynek kivételével csupa uj emberek voltak gyűlésünkön, kik theologiai tanintézetünk vizsgáin soha s a papi vizsgákon is szerencse, ha egyszer-kétszer megjelentek, könnyű lett volna a veterán espereseknek, segédgondnokok- s tanácsbiráknak a csak lappangva előterjesztett gyanút alaptalannak nyilvánítani. És mégis csak egy hang sem hallatszott ily célból. A gyanú el lett volna talán fojtva, de nem kiirtva, megsemmisítve, és az igy eluyomott gyanú kétségkívül emésztő féregként rágódott volna az intézet jó hírnevén. Közgyűlés ós tanárikar óhajtotta a tényállás teljes felderítését, ós igy a gyanúnak, legyen az valódi vagy költött, teljes eloszlatását. Ugyancsak közelebbi számunk hozta a n.-rőczei gymuasium ügyében tartott vizsgálatról szóló tudósítást. Kétségkívül sok kellemetlen tény lett felderítve, de azt hiszem az erélyesen eljáró vizsgáló bizottság sokkal nagyobb hasznot tett a protest. tanügynek ezen erélyes eljárásával, a talált tények őszinte előadásával; mintha a dolgokat kissé palástolgatva, szépítgetve, azon gyanút hagyta volna csipő fulánkkéut a közvéleményben, hogy a protestáns iskolai hatóságok nem elég lelkiismeretesek a hibák, visszaélések megtorol ásábau. Őrködjünk továbbá, s tegyünk, áldozzunk tanodáink felszerelése érdekében. Nem mondom, hogy minden protest. tanintézetnél, de kétségkívül ezek egy jó részénél ez képezi leginkább az achillesi sarkot. És nagyon könnyen érthetőleg. Felszerelés alatt 1848 előtt értették nálunk legtöbb helyen a tanintézetnek könyvtárral való ellátását, s illetőleg a könyvtárak időnkénti szaporítását. Mióta pedig azon szónak más értelme lett, nekünk be kellett fülünket dugnunk azon uj értelem előtt. Az ötveues években összes anyagi erőuket a rohamosan megszaporított tanári székek fentartására kellett fordítanunk; az utóbbi néhány év alatt pedig törekszünk a fennálló tanári dijakat a mai kor szükségeinek némileg megfelelőleg emelni. De könyvtárra, természettani, természetrajzi, ásvány-, növénygyűjteményekre s eszközökre még a kamatját sem fordítják több helyütt azon összegnek, mely e célra évenkint kívántatnék. A legjobb akarat mellett is anyagi szegénységünk nagy akadály. De néhol még az is kérdés, megvan-e a jóakarat. Vagyis jobban mondva, hogy a kormányzó testület azon tagjai, kik még ez előtt 3—4 évtizeddel odahagyták a tanodat, akkor midőn még egy-egy jó kiadású classikus 'firól fira szállott, mikor a természettudományok művelése még majdnem kezdetleges állapotban volt, s mikor még egy földteke, egy villaaygép, s egy verébfojtó iivegharang gazdag felszerelésnek tekintetett, —- érzik-e komolyan a szükségét annak, hogy egy-egy közép- vagy felső tanodánál, ha az a mai kor igényeinek, s a mostani értelemben vett középtanoda feladatának meg akar felelni, csupán könyvtárra, s a fentebb érintett gyűjteményekre, készülékekre minden esztendőben jelentékeny összegek fordítandók. Ilyesféle áldozatok meghozatala nélkül hasztalan állítunk be bár hány s bár mily jól díjazott tanárt; mert a mai tantárgyak egynémelyikénél ép oly szüksége van a tanárnak azon eszközökre s gyűjteményekre, mint az úszómesternek a vizre, más részénél pedig szüksége van az ujabb és legujabb kor szellemi termékeit tartalmazó, vagyis az egyes tudományágak folytonos haladását, fejlődését jelző, de egyesek által alig megszerezhető műveket magában foglaló könyvtárra. A mai kor kiválólag csak a sikert tekinti; az nem nézi hogy szegények vagyunk-e vagy nem; az állam vagy gazdag püspökök által ajándékozott ezrekből szereztetett-e a mind az, ami van, vagy pedig egyes buzgó protestánsok filléreiből legfeljebb forintjaiból, ez csak azt tekinti, hogy tanodáink fel vannak-é a kor kívánalmaihoz képest szerelve. És ha mi a kevéssé jóakaratú utast keresztül vezetjük a csak ódon műveket tartalmazó könyvtárán, szegényes, néhol koldusos természettári gyűjteményén tanodánknak: minden további kérdezősködés s vizsgálódás nélkül gyanú támad keblében tanintézetünk iránt, mely gyanút azután az ellenfélnek könnyű dolog a mi hátrányunkra fokozni. S őrködjünk végre ifjuságuuk valódi protestáns vallásos szellembea neveltetése felett. Meglehet hogy csalódom, de nekem ugy tetszik, hogy mióta a külömben 'célszerűnek elismert szaktanitásmód behozatott, azóta a szorosabb értelemben vett nevelés érdekében protestáns ós nem protestáns tanodákban kevesebb történik mint korábban, kiváltkópen pedig ott, hol az igazgatóság is évről évre változik ós igy hol az intézetnek nincs egy állandó vezetője, egy gondozója. Az előtt mindegyik lelkiismeretes tanár 54*