Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-05 / 27. szám

figyelemmel kísérte a gondjára bízott osztály növen­dékeinek nem csak szorgalmát, de erkölcsi s az is­kolán kívüli magaviseletét is, igyekezett lehetőleg a távollevő apát s anyát helyettesíteni. Mig ellenben ma a legjobb akarat mellett is alig teheti, a midőn egy ugyanazon egyén tanára öt, hat, sőt talán nyolc osztálynak is, 2—300 részhen gyereknek, részben ifjúnak. De különösen nagy változás van ma, nem mondom hogy mindenütt, mert nem ismerem összes tanintézeteinket, de sok helyütt a vallásos ós egyházias nevelést illetőleg. Van ugyan pár óra a valláskörébe tartozó tárgyak tanítására is szentelve mindegyik középtanodai osztályban; de általánossá lett a nézet tanároknál ós tanulóknál, hogy az a vallás tudomány csak olyan mellékes tantárgy már a gymnasiumhan, a mely az életre szükséges tantárgyak mellett még pro forma megtüretik, talán csak azért, hogy az ördögnek is gyújtassák egy kis gyertya. Tekintve az idők jeleit, én ugy érzem, hogy ideje volna e tekintetben is a szellemet kissé reformálnunk. Igenis két óra elég a szorosabb értelemben vett vallás ta­nítására hetenként, hanem oda kellene hatnunk, hogy az a szellem mondhatnám levegő, melyet az ifjúság egy protestáns tanintézet falai között beszív, legyen felelegyitve a protestantísmus szellemétől. Ne csupán a vallás tanártól, de általában a tanári­kartól tanulja meg az ifjú vallását becsülni szeret­ni; tanulja megismerni azon érdemeket, melyeket a protestantísmus ugy az emberiség, mint különöseb­ben hazánk, nemzetünk fejlődése művelődése, a sza­badság s felvilágosultság védelmezése terjesztése ér­dekében szerzett; tanulja meg az emberiség jelen és jövő küzdelmeit a katholicismusban ós protestan­tismusban rejlő két nagy ellentétes elv küzdelmei­ként tekinteni, s tanulja meg az az iskolát végzett protestáns fiatal ember, hogy ha ma már más szellem lengi át Európát, mint csak egy századdal is elébb, ha n.a már a szabadság, egyenlőség, a szabad gondolkodás, szólás- és sajtószabadság s általában a józan civilisatió áldásait élvezzük, s hogy ha van hitünk, reményünk az emberiség áldásos tovább fejlődése iránt: mindezt egy jó részben azon külföldi és hazai nagy reformátoroknak köszöahet­jük, kiket a mai fiatalság egy része már csak u. n. bolondságaikról, az általok alkotott vagy továbbra is érvényben hagyott korszellem ellenes dogmákról ismer; azoknak a reformátoroknak és buzgó utó­dóknak, kik más terrenumon, az eszmét bár más burokba göngyölgetve küzdöttek ugyan, de vol­takép azon eszmékért, azon örök igazságokért har­czoltak s vérzettek el, melyekért ma lelkesedik az em­beriség józanabb s nemesebb része. A mi egyházunknak s iskoláinknak azok köréből váltak ki a legkitartóbb s áldozatkész támaszai, védel­mezői, kik a prot. középtanodák növendékei voltak egykor. Vigyázzunk! ha valamikor, most még inkább van szükség a protestáns egyházias szellemre ezen intézeteknél, a midőn azon szellemet sem a családi életben, sem a népiskolákban nem szívhatják be a fiak oly mértékben, mint beszívták az apák. Egy vagy két rövid évtized múlva az lesz az uralkodó nemzedék, azoknak lesz hivatása egyházunkat, isko­láinkat anyagi és erkölcsi támogatásukkal megvé­delmezni, kik most a középtanodák falai között van­nak, igyekezzünk egyesült erővel reájok nyomni a protestantísmus bélyegét. Azon ellenség, mely hadjáratát újból megindí­totta iskoláink ellen, talpon lesz, talán erősbödve két évtized múlva is, őrködjünk, hogy legyenek ugy a jelenre mint a jövőre egyházunknak ás iskoláinknak őrállói. FARKAS JÓZSEF. B E L F 5 L JD. Bácskából. Harminckilenc év lefolyta után a bács-szerémi ág. hitv. ev. esperesség ismét azon örömteljes szerencsében részesült, hogy superintendensét a maga kebelében üdvö­zölhette e napokban, miután főtiszt, dr. Szeberényi Gusztáv, bánya-kerületi superint. ur csakugyan e hó 6-án a canonica visitatiót Cservenkán megkezdvén, espe­ressógünk következő egyházait meglátogatta : Cserven­kát, Torzsát, Pivnicát, Lalityot, Bácsujfalut, Petrováco. t, Kulpint, Bulkeszt, Glozsánt és Palánkát, ez utób­biban egyszersmind a b i n g u 1 a i lelkészt és presby­teriumot is fogadván, tőlök a bingulai egyház valláser­kölcsi és anyagi állapotáról tudomást szerezvén ma­gának. Mielőtt ezen püspöki egyházlátogatás, mely egész lefolytában a szó legkitűnőbb értelmében valódi díszme­net volt, egyes mozzanatainak leírásához fognék, megem­litendőnek vélem, miszerint esperességünk legrégibb egy­házai, ugy mint Cservenka, Torzsa, Bácsujfalu, Petrovác, Kulpin és Bulkesz a mostanival együtt öt püspöki láto­gatásban részesültek. Ugyanis 1798. évi septemberben

Next

/
Oldalképek
Tartalom