Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-07-05 / 27. szám

érdemelnének, mint a mennyit a folhozott idézetek­ben, s azokhoz hasonlókban tapasztaltunk. Nem. elég azonban csak a sajtó utján őrködnünk a közvélemény alakulása felett; de őrködnünk kell a magánélet körében is. Az utóbbi időkben mi protestánsok, talán mert nagyon is elbizakodtunk tan­intézeteink jó hírnevében, s a más vallásúak által azokra szóit dicséretekben, vagy talán mert nagyon is szigorú bírái vagyunk önmagunknak ós sokkal hamarabb meglátjuk a hibát, mint az érdemet, igen sokszor könnyelműek voltunk iskoláink rágalmazásá­ban. Sokszor a kis hibákat is nagyitó üvegen át néztük, és e nagyított alakban hirdettük boldognak, boldogtalannak. A tanári kar valamelyik tagja iránti ellenszenv vagy gyűlölet elég volt némelyeknél azon egész intézet, sőt minden protestáns tanoda ócsárlá­sára; ha a tanári fizetés némi mértékben emeltetett, már ez sokaknál irigységet költött, ós az irigység az intézet befeketitésében keresett magának elégté­telt ; annyival inkább ha valamelyik tanár, vagy épen tanártestület más politikai párthoz tartozott, mint egyik vagy másik tagja az iskolafentartó tes­tületnek, már ezért az egész protestáns tanügy állítta­tott pelengérre. Ugy hogy, ha a közvélemény mai napság némileg változott irányunkban, s ha az el­lenfél most már egész nyíltan merészel ellenünk fel­lépni, s nem átallja tanintézeteinket csak gyomot és burjánt tenyésztő zugiskolákként feltüntetni: ebben kétségkívül nekünk protestánsoknak is van bűnünk. Szabad legyen azért mindazokat, kik egyházunknak s iskoláinknak őszinte jóakarói figyelmeztetni, hogy az ellenség résen áll a közvéleménynek ellenünk idomitására, ugy a sajtóbau, mint a magánéletben kész minden alkalmat megragadni iskoláink tekin­télyének lerombolására, és ha mi magunk nem őr­ködünk az apák e drága hagyománya felett, mások is elpártolnak tőlünk. Ezen őrködés szóval azonban távolról sem aka­rok talán palástoltan valami olyasfélét kifejezni, hogy ezentúl tanintézeteink hibái és hiányai előtt dugjuk a homokba struckónt fejünket, és ugy tartsunk dicsérő hymmusokat iskoláink jelessége, tökáeteísóge felett. Koszul ismerné magyar pro­testáns természetünket, ki ilyesmire merne gondolni. Mi megszoktuk a házunk elé való seprést, ós pedig nem csak kefe- s cirok-seprűvel, de néha nyirággal is, és e szokásunkról nem egy könnyen mondunk le ; és talán helyesen is, mert miként egyik debreceni levelezője az „Ellenőrnek" a héten megjegyzé is­koláink védelmére irott cikkében, azért, hogy mi seprűnk a házunk előtt, más pedig nem seper, abból nem következik, hogy a mi iskoláink szemetesebbek legyenek. Nem én, az őrködni szót valódi értelmében veszem. Őrködjünk, hogy tanintézeteinket ok nélkül avagy csupán egyéni ellenszenvből, magángyülölet­ből ne rágalmazzuk. De őrködjünk különösen egy más tekintetben. Embereknél, s emberi intézmények­nél hibátlanságot, tökéletességet ne keressünk. De másrészről az is igaz, hogy őszinte jóakarattal, lelkiismeretes őrködéssel sok rosznak elejét lehet venni, sok veszélyes csírát el lehet fojtani. S ha szabad kérdenem, ébren voltak-e mostanában minde­nütt az őrizők iskoláink körül ? Azt igenis meg­tették, ós teszik, hogy a mennyire lehet e^y-egy kissé javították s javitják a tanári fizetéseket, s ez által némileg emelték a tanügyet, de hát egyébként őrködtek-e kellőleg? Á fáma sok roszat tudott be­szélni egyik vagy másik tanintézetről; suttogtak itt is, amott is, hivatottak ós nem hivatottak beszéltek majd egy, majd más visszaélésről: de hát el lett-é fojtva azonnal az erre hivatott hatóság által e sok­szor költött, de kétségkívül mindenkor nagyítva- ter­jesztett mendemondáknak forrása ? Miért tűrni ezeket csak egy napig is ? Hiszen nekünk iskolai ügyeink­ben se miuiszter, se érsek vagy püspök nem pa­rancsolt, magunk gyakoroltuk s gyakoroljuk a fel­ügyelői hatalmat, miért nem siettünk azonnal sze­mébe nézni annak az akár valódi, akár költött baj­nak. A mai Minervára is reá illik a leány-alak, legalább oly értelemben, hogy valamint a leány be­csületét, élete boldogságát képes már csak a gyanú, a lábrakapott pletyka is megölni, ugy egy-egy tu­dományos intézet tekintélyét is évtizedekre megront­hatja egy szélnek eresztett s mihamarabb meg­nem cáfolt rágalom. A tudományok múzsájának szűzies tisztaságban kell a nsgy világ előtt állani. Épen ezért nem a hibák palástolását, szépítését óhaj­tom ón iskoláink ügyében, hanem inkább, hogy őrködjünk nagyobb gondossággal mint eddig, ós tá­volítsuk el még az árnyékát is a gyanúnak. Szabad legyen pár példával illustrálnom azt, mit mondani akarok. E lapok egyik közelebbi szá­mában volt említve, hogy a dunamelléki ref. egy­házkerület juniusi közgyűlésén hét egyén aláírásá­val két oly inditváuy adatott be a pesti ref. theo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom