Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-06-28 / 26. szám
„A hivatalos hatóságoknak nem feladata positive kezdeményezni." Kovács Albert ur könyvéből vett ezen idézetemre T. ur válaszolja: „Meglehet, K. A. ur kerületében nem." E kitérésre is el lehetne ám mondani : „Miért nem sir kee bátyám e széppredikátióra?" „„Mert „nem idevaló vagyok, öcsém."" Holott szegény bátyó nem olvasta, akarom mondani: nem hallgatta vagy nem értette azt a predikátiót. Egyébiránt nagy különbség van a T. ur kivánta „positiv kezdeményezés és a megbirálás s arról való gondoskodás — melyeket ismét összezavar (1. 532. s. 7) — között, hogy az iskolák időről időre jó tankönyvekkel láttassanak el." Hanem T. ur ugy szokta, hogy idézi mondataimat, azután periódusa végén, olyant beszél, a mi nem folyik az én iratomból hajánál fogva oda cepelt idézetből. — „Merész logika" tévedés! „Most az a kérdés járul az én themámhoz — irja T. ur — hogy mi a könyvvizsgáló feladata és hatásköre ?" Meglehet; de az eddigiekből az én felvilágosításaim után Ítélve, nem járulhat e kérdós T. ur. themájához; ez a kérdés nem ugy ugrott elő, mint Minerva készen Jupiter homlokából, hanem előcsikarta T. ur érteni nem akarása, tapogatódzásai, gyanúsításai, s azon feltevései által, hogy „ez a bizottmány nem barátja a korszerű újításoknak, sőt feladatának tartja az ilyeneket elnyomni, hogy csak a kátéban találja „az üdvöséget sat" — risum teneatis. — Egyébiránt jó lesz felvetni a kérdést, hogy mi most létező, és önök majd leendő bizottsági tagok — de a könyvírók is — tudhassák teendójöket. Hanem kettő mindenesetre benne legyen, t. i. legyen a bizottság erős, állhatatos, béketűrő, megharagudni nem tudó, magát még egy gyanúsító „Sahara" tömeg által is elbontatni nem engedő; azután ne legyen szabad ilyféle tanulságot : „olyan barátot szeress, kit veszélyben ismertél meg," hivatalosan ajánlani. Ezekből láthatná T. ur, hogy „azok a némelyek, melyeket előbbi válaszomból megtudott", nem jól lettek megtudva, roszul sejtett, hibázott, midőn titkos „indokok rejtegetésével nem ijedt el gyanúsítani egyházkerülete bizottságát, holott T. ur igen jól tudja, hogy ennek a bizottságnak minden egyes tagja — miért venném ki magamat is? — sokkal nemesb érzelmű, egyházának, sokkal hivebb szolgája, minthogy „titkos utasítások rejtegetésére" vállalkozzék, vagy csak fel is tegye, mintha valaki volna, a ki őtet titkos utasításokkal akarja vezetni. Hanem Legyenek elegek e megjegyzések, bocsánat a sok fárasztásért, én bizony magam is egészen belefáradtam, pedig még sokat írhatnék; de ki tudná annak a rengeteg sivárságnak minden zege-zugát felkutatni? T. ur sivárságai végén is bántalmait ismétli, de én azért szeretettel nyújtom kezemet, a jó isten szeressen bennünket. Hering János evang. lelkész, BELFÖLD. Mozogjunk ; mert a veszteglés halált okoz. Jelige: „A papságnak, ha existentiáját kockáztatni nem akarja, okvetlen simulnia kell amaz üdvös irányhoz, melyet a munkaosztás nagy törvénye szerint, a társadalom minden egyes osztályától megkövetel, hogy a munkakört, melyre vállalkozott ugy betöltse, a mint a társadalom valóságos érdeke igényli." B allagi Mór. Az idő halad; az emberiség fejlődik; az intézmények a társadalomban majdnem mindennap változnak, cserélgetik egymást. A haladó idő, a fejlődő emberiség s az ujabb intézményekhez kell magát alkalmazni annak, a ki a korral haladni óhajt, legyen ez egyes ember, vagy testület. Ki alkalmazkodni nem akar, a gőzerővel haladó korszellem által eltiportatik; a haladás szekerének kerekei átrobognak felette feltartóztathatlanul s ő elmarad, elfelejtetik, azaz, hogy megszűnik számbavehető tényezőként működni a társadalom kebelében. Nekünk lelkészeknek, a papságuak most kell különösen szem előtt tartani s elménkben forgatni amaz életbölcseségi aranyszabályt: „meg kell alkudni a viszonyokkal"! Meg kell alkudni! ezt parancsolja kivált nekünk protestáns papoknak a protestantismus szelleme; a kor, melyben élünk; ezt parancsolja a valláserkölcsi élet fejlesztésének szüksége, mivel a mai állapot az emberiség értelmi fejlettségének meg nem felel; ezt parancsolja a társadalom érdeke, melynek szolgálatot tenni vállalkoztunk, midőn a papi pályára léptünk ; de ezt parancsolja jól felfogott önérdekünk, ha existentiánkat kockáztatni nem akarjuk, mint jeligém kifejezi. Oly sok változás történt körültünk a közel múltban, a társadalmi életben, hogy a ki a fejlődést nyomról nyomra éber figyelemmel nem kiséri; hanem csak az egy századnegyed előtti, vagy még kevesebb tíz, tizenöt év előtti multat és a jelent tekinti: alig ad hitelt szemeinek, alig tudja, vagy éppen nem is képes magát beleképzelni s beleélni az uj viszonyokba. A napi kérdések közül felhozok egyet mindjárt például. Ez a polgári házasság, melynek törvénybe igtatása már csak idő kérdése. A polgári házasság törvényben való kimondása lényegesen meg fogja változtatni működésünk mezejét, irányát. Megváltoztatja állásunkat, vagy megváltoztatni parancsolja : a társadalom és az állam irányában. A házasság megkötése nem a mi dolgunk lesz többé, hanem az állam közegeié. Mi az egyház részéről csak Isten áldását kérjük a szerződésileg egygyé lett felekre, s a házassági élet kötelmeit fogjuk elejökbe adni stb. És a házasság szerződés általi kötélének joga felett, az egyház részéről:
