Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-28 / 26. szám

Erre — tehát, nem valamely „titkos indok" folytán, mondtam: „Mit, hát a bizottság szóljon?" Most pedig folytatólag kérdem: mit is szólhatott volna ? hiszen már szólott, Ítéletét ki is mondta, eszében sem lehetett a gyűlésen, — hol testületileg jelen sem volt, hogy valaki e tárgyban vár tőle szót. Mint is kezdhette volna ? talán ilyformán : Főtiszt, egyházkerület! mi Ítéltünk, hanem méltóztassék most Ítélni mi fölöttünk. Mi kérjük magunkra ítéletet, midőn nem is tudjuk, hogy valakinek ellenünk panasza van, vagy csak lehet is? Mi idézzünk elő akármilyen harcot, midőn sejtelmünk sincs annak szükségéről? Mi legyünk felperesek magunk ellen, midőn gondolatunkban sincs, hogy van valami pertárgy? Ezért jogosan mondtam múltkor : „Ha nem tetszett, T. urnák ott a gyűlésen kellett volna felhoznia." Az ügyet mi nem fojtottuk el; mi tanulmányoztunk, vizsgáltunk, értekeztünk, ítéltünk, az ítéletet kiadtuk, minden nyílván van; mint juthatott volna T. ur kezeihez, és a nyilvánosságra, ha elfojtottuk volna? Félre tehát a gyanúsításokkal, mondataimra helytelen hivatkozással, szintoly helytelen következtetésekkel. Nagyon téved T. ui, midőn idézett mondatom folytán hitte azt a sok mindenfélét összeírhatni. De most már tovább megy T. ur, s azt beszéli: „H. J. szíves volt kijenteni, hogy a bizottság nem akart elvi harcot előidézni" — 1. 529. s. 36. — Pedig dehogy jelentettem; ott a bizottsági gyűlésen szó sem volt róla; én nem tudhatom, akar-e nem akar-eB

? Én csak azt kérdeztem T. úrtól, vagy csak ugy általában : „Mit? a bizottság idézzen elő elvi harcot?" — Már mondtam, hogy a hangsúly itt csakis a „bizottság" szón lehet. — És e kérdésre nem én feleltem, hanem T. ur akarja velem feleltetni, hogy a bizottság nem akart elvi harcot előidézni." És most e tulajdon felelete sem tetszik neki, ir ellene hosszan, 56 sorban. Valóban ha valamit, ezt lehet nevezni „merész logikának;" én nevezem téved ésnek. „Nem „egy vallástankönyv ügyét", hanem „egy móg nyomtatásban meg nem jelent könyv fölötti vitát* tartok „handabának, lana caprinanak" — 336. 1. 15. s. alól. Én nem írtam, hogy van tanitó aki nem tudja „kivonni W. elbeszéléseiből az aláirt tanulságot" — 1. 531. s. 10. — hanem irtam, hogy nem azért van a tanitó, hogy a következetlenségből következetességet csináljon"; irtam: „Mese beszéd az mintha az is volna a tanitó hivatása, hogy a történetkékből nem folyó igazságokat folyókká magyarázza," mondtam T. ur azon állítására : „arra való a tanitó magyarázata" — 140 1. 40. s. — Ilyen „merész logikával" szerintem csak tévedéssel -— be lehet aztán vádolni szegény fejemet a tanitói kar előtt. T. ur még azt a tréfát — tévedést — is megteszi, hogy a bizottsággal már „veszedelmesnek sat." mondatja s „elítélendőnek kéreti az egyházkerület által" ezt az ártatlanul sokat meghurcolt könyvet, hogy kitűnjék ki van többségben, s az általa képzelt két pártból ki legyen a kerület képviselője ? Bizony nem lehetetlen, hogy legalább én kérni fogom fölmentetósemet; de nem ezen fen- * forgó kellemetlenség miatt, ilyen „Saharát" még meg tudok lábalni. „Csak egyszer hallgasson végig az ember valamely népiskolában egy kátébeli vallásórát, hogy hadarják azt a gyermekek," irja T. ur. Erre kettőt jegyzek meg: a. Nem : „valamely", hanem: némely, vagyha tetszik, legyen sok az a panaszlott népiskola, én is, kivált midőn több éven át iskolavizsgáló voltam — elmondtam: „szegény vallás, szegény gyermekek." De ugyanazon gyermekektől hallottam ám a történelem, a földrajz, a tékozló fiu esete, sőt az összeadási és kivonási táblák észszerűden elhadarását is; a midőn a zután nem is mondtam a tanitó iránti szánakozással, mint T. ur — hozzá harmadikat: „szegénytanitó" ! Hanem bizony van ám akármennyi iskola, a hol sem az egyiket, sem a másikat nem hadarják. A hadarás baján semmiféle tankönyv nem segít. Oda kell hatni, hogy azok a gyermekek értsék, a mire taníttatnak. „Hogy a folyó beszédben irt tankönyvek célszerűbbek a kérdésekben és feleletekben írottaknál — irja T. ur. — rég elvan döntve." Tudom; de akisebbeknek való vallás- és erkölcs tanításoknál nem egészen lehetne igent mondani. Egyébbiránt legyen; nem fektetek, nem is fektettem soha arra nagy súlyt, hogy mint vannak szerkesztve a kisebbek számára irt vallásos könyvek, — ugy hogy kérdhetném T. úrtól, hol van az a „háromhasábos cikk, melyet én akár általában a káté, akár különösen a kérdések és feleletek védelmére irtam." Én csak mindig attól tartok, ha a folyó beszédben Írottak roszul kezeltetnek, mert ezen esetben kell ám a gyermekeknek fél lapon át is hadarni", ha szoiíás nálok a hadarás. Mert én is hivatkozom azon „néptanítók lapjára" s kérdem: „ Miért hogy oly sokféle tantárgy mutattatik ott fel, hogy mint kell a kérdésekben és feleletekben való tanítást kezelni ? M i é r t ? Egyébiránt nem kell válasz mert tudom ; csak figyelmeztetni akartam. És épen ezért nem kizárólagosan szükségesnek, de fölöslegesnek sem tartom, ha vallás- és erkölcstani könyveink a gyermekek számára jó kérdésekben és feleletekben szerkesztetnek. T. ur irja: „H. J. e szavait: szeretnék jobbat", ugy veszem, mint a bizottságban mondottakat." Ha ugy veszi mint a melyeket én mondhattam, ám legyen — bár nem mondtam ; de ha ugy veszi hogy megbízás következtében irtam, annak ellentmondok. Bár hiheti T. ur, sőt én meg is vagyok győződve, hogy a bizottság mindenik tagja szeretne jobbat. „Hanem hát mit tart a bizottság jobbnak; milyen legyen az ö elve szerint szer^ kesztett tankönyv ?" Furcsa kérdések! melyekre csak negatíve lehetne felelni; de igy is, ki felelne egy bizottság nevében ? Egyébiránt a felelet benne van a fentebbi indokokban és azok magyarázatában. Hanem T. ur valamint azon indokokat, ugy engem sem fog soha megérteni, mig ki nem bontakozik azon szerencsétlen lidércnyomás alól, mintha könyvét a bizottság a rendszeréért, elvéért, nem pedig hibái miatt találta volna mellőzendőnek.