Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-28 / 26. szám

ször jeleztük, határozottabb s nyíltan támadó alakot ölt a harc Róma részéről. Mi ezúttal csak egy pontra, s csak hazánk határain belől maradva, akarjuk a figyelmet felhívni, jelesen a protest. tanintézetek ellen indított hadjáratra. A protestantizmusnak, születésétől kezdve felettébb becsesek voltak iskolái. S méltán! Ezek voltak egyházunknak egyfelől az életerei, másrészről azon nemes gyümölcsöket hozó virágai, melyek még az ellentábor műveltjei között is vallásunk s egyházunk irányában oly sok rokonszenvet tiszteletet ébresztettek. S ha kivált az utóbbi nyolc évtized alatt oly sok nemeskeblű harcosa támadt ügyünknek a más vallásfelekezetnek között: ezt kétségkívül egy részben a protestáns tanodák jó hírnevének, s az azok által teljesített nagy szolgálatoknak köszönhetjük. Következőleg érthető, hogy mindannyiszor, midőn bennünket meg akartak, s akarnak törni, első vagy mindjárt a második sorban iskoláink ellen intéztetett a támadás. Pázmán, a jezsuita befolyás alá került Báthory Zsófia, Mária Terézia kora a mily szomorú, ép oly gazdag tapasztalatot szolgáltat erre nézve. * Napjainkban, midőn — mint mondám — meg kezdődött újból a támadó harc a protestantismus s általában az egész modern műveltség ellen, önként értetik, hogy iskoláink erős támadás elé nézhetnek. Nem oda célzok, hova a „Figyelmező" t. olvasói hihetőleg gondolnak; nem a bécsi ós linc békekötések s a 26-ik artikulus megrontatásáról akarok szólni. Eddigi s mostani parlamentális kormányunkat, s országgyűlési többségünket azt hiszem nem lehet az nltramontán törekvések szolgálatában állónak tekinteni, bármily kedvezőtlen véleménynyel legyen is egyébiránt irányában egyik vagy másik politikai párthoz tartozó olvasónk; másrészről szerintem az avult pergamenek, s a mult századok törvénycikkei, valamint hajdan nem védelmeztek bennünket, ha az idők gonoszak voltak, s dacára minden békekötésnek s törvénynek az egész pataki collegium csak messze túl a Királyhágón talált oltalmat, menedéket, egynémelyik iskolánk pedig ott sem, midőn a jezsuiták kezébe került a kormány, ugy a jövőben még kevésbbé lehetne ezekre, vagy bármiféle írott §-okra támaszkodni. Nem is ide célzok mint mondám. Ma a legfőbb hatalom: a sajtó, a közvélemény. Azok az eszes Kajafások, kik elleuünk tanácsot ülnek igen jól tudják ezt, s ugy látszik ezen a téren mint a legbiztosabban célhoz vezetőn akarják aláásni tanintézeteinket; jól tudváü, hogy ha egyszer iskoláink jó hírneve be lesz szennyezve, .eddigi tekintélye meg lesz ingatva, s a közvélemény e tekintetben ellenünk fordul: akkor azután őrizhetjük mi, s az ország teljes érvényben, hagyhatja százados okmányaink tt, de azt a befolyást többé a hazai közszellem fejlesztésére, a haza ügyeinek vezetésére nem gyakorolhatjuk, melyet gyakorlánk különösen e század hat első éviizede alatt. Kiknek alkalmuk van a hazai irodalom napi termékeit figyelemmel kisérni, azok Ízlelhették a közelebbi napokban ezen iskoláink ellen indított harc előizét. Nem is említve a nyílt homlokú katholikusok lapjait a „Magyar Állam"-ot s „Religiot", „Az országos középtanodai tanáregylet közlöoye" juniusi számának egyik cikkében Csengery A. ellen polémizálvá^, minden igaz ok nélkül elkezd beszélni a hazai protest. iskolákról, s mond ilyen fajta dolgokat: „A prot. iskolákban általános gyakorlat, hogy papjelöltek professoroskodnak, kikből aztán esetleg valóságos tanár is válhatik, ha ugyanis egyiknek-másiknak kedve van a munkát folytatni, vagy nem nyílik számára jövedelmezőbb ekklézsia. Ha már most fölteszszük, s erre bizonyosan több okunk van, mint Csengery urnák a maga általános föltevésére, hogy papokká mai napság rendesen csak olyanok lesznek, kik más pályára elégséges anyagi, szellemi és erkölcsi erővel nem birnik; akkor igen is lehet mondani, hogy a professoroskodást igy mellékesen űző emberek nem hivatásszerüleg léptek e pályára, s mint ilyenek, nem igeu lesznek képesek a középtanodai oktatás sikerét biztosítani. — Azonban hála a sorsnak, ez a rendszer nem oly általános a széles magyar birodalomban, hogy a szerint kelljen tanáraink képességét megítélnünk. Már a szerzetesek iskoláiban is más tüneményekkel találkozunk. Igaz, hogy azok is papok, hanem az ő viszonyuk az iskolához egészen más, mint a prot. theologusoké! Náluk a dolog épen megfordítva van: ők legalább kilenc-tized részben azért lesznek papokká, hogy tanárok lehessenek; nekik életcéljok az ifjúság oktatása; ők sohasem iparkodtak bárminemű ürügy alatt kerülni a képességük megítélésére hivatott állami vizsgáló forumot."