Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-07 / 23. szám

Nézzük egyelőre e modort: „T. ur gorombáskodik, de megvárja, hogy más legyen higgadt; kővel dob, követelve, hogy más kenyérrel dobjon vissza, jóval fizetvén a gonoszért, mosdat mérgesen, ós jajgat, hogy a törülő mérgesebb talált lenni (?) a mosdónál; ir élesen, zörget a bokorban, epedve remélve, hogy annál bizonyosabban kiugrik belőle valami és most jajgat, hogy az a valami megháboritotta nyugalmát, más lett, mint amit ő a bokorban lenni követelt, pedig tudhatta volna Weber elbeszéléseiből, hogy ismeretlen bokorban nem jó zörömbölni, kivált midőn gyanítja, hogy ott az a g o n o s z, az a titok, az a vad rejtőzik. Azonban most jut eszembe, hogy Weber ur nem irt a „Megzörgetett bokorról", de irt az „Ollós gyermekről"; a titkos bokor és az éles olló egyformán veszélyesek. T. ur hibázott, ha ezt nem tudta amarra alkalmazni. Azután „tapogat, valyon a bizottság nem regulatornak, nem olyan censurafélónek tekinti-e magát, mely hivatásának tartja elfojtani mindent, a mi a régitől való eltérés, ujitás, szabadabb mozgalom; nincs-e titkos utasítása, be nem vallott indoka stb. stb. ?" Igen, tehát ide célzott az a „Tiszántúl, Dunántul, Roma, vaskalap, Dániában szag?" Ki hitte volna, hogy még miféle szolgálatot is nem tesz az a — 1. 140 sor 17. — „sz. lélek!" Hanem, édes atyámfia ! micsoda elvek ezek ? micsoda inquisitori modor ez ? követelni hitvallást, vallatni s reményleni : majd kiejt egyik vagy másik valami szót, a mi megragadható, (ad normám ez azt mondta: „elrontom a templomot,") kierőszakol a szövegből valami mondatot, hogy felkiálthasson: „mindent ugyan nem, de azért némelyeket mégis megtudtam, megértettem belőle, hogy igazam volt; jól sejtettem, hogy a bizottmány nem barátja a korszerű újításoknak, sőt feladatának tartja az ilyeket elnyomni, sat. sat." Micsoda beszéd ez? Jézuá vallásából merittetett-e ez? Nem tudom, de nem hiszem, hogy W. könyve ily életelvet ajánlana; de azt tudom, hogy az evang. után a kiskáté tanítja: „a mit magadnak nem akarsz, ne tedd azt embertársadnak." „Ne vigy minket — ba csak ember vagy is — a kísértetbe." De T, ur — mint feljebb láttuk — Weber történetkéit alkalmazni nem tudja, a kátétól pedig „gyomorfájást" kap, s nekünk tűrnünk kell keresztyéntelen inquisitióját. „Igazán rosznak tartja-e a bizottság — kérdi T. ur — a müvet?" Hogy rosznak tartaná, ez a bizottság indokaiból nem tűnik ki; e szót T. ur fogta a bizottságra 139. 1. 35. sor. „H. J. válaszából megtudtam, — írja T. ur—hogy a bizottság az én munkámat nem találta rosznak." Ezt az én válaszomból nem tudta meg; én azon gyanúsításra, mintha a bizottság rosznak mondta volna, válaszoltam: „ha a bizottság egyáltalában rosznak ítélte volna müvét." (335 1. sor 45.) T. ur irt igy: „De azt mondani, hogy ez a könyv rosz," (139. 1. 34 s.) erre válaszoltam: „a sz. lélek által érzi magát sugaltatva, belát a bizottság gyűlésébe s hallja, hogy „az ő művét rosznak deciaraija, pedig semmi sincs „azok közül". De igy jár az ember, a ki mindig azon évelődik : „a bizottság mondta, nem mondta; tartja, nem tartja; pedig tulajdonkép maga mondta és tartja, —hogy végre előáll az a „galimathias", mely oly gonosz, hogy ha igazítani akarsz rajta, lesz belőle : mathiasgalli." És e „mathiasgalli" miatt hogy meg kellett szegény mondataimnak reményt nyújtó oasokkint spékölni T. ur iratsaharáját. Hering János. (Vége következik.) BELFÖLD. Alsó-Baranyából. Az alsó-baranya- bácsi e. megyében, a can. vizsgálat alkalmával felemlittetvén, miszerint a pacséri egyház, lelkészének Dömötör Károly urnák évi fizetését megjavította, hogy őt továbbra is az egyház részére megnyerje: az esperesi hivatal czélszerünek látja ez eseményt, mint jelen koránkban ritka tüneményt, az arra vonatkozó okmánynyal e lap hasábjain közzétenni. Kivonat a pacséri ref. egyház 1873. november 9-én tartott presbyteri gyűlésének jegyzőkönyvéből. 40. Lelkész ur előadja, miszerint őt a laskói ref. egyház küldöttei f. évi okt. 16-ikán személyesen fölhívták a laskói üresedésben lévő lelkészi hivatal elfogadására ; ezzel kapcsolatban felmutatja a laskói lelkész t. Pap Károly ur, és e. megyénk esperese n. t. Kármán Pál ur leveleit, melyek a laskói lelkészválasztás f. e. november 23-án leendő megtartását, egyszersmind azt is világosan kifejezik, hogy lelkész uron kivül senki más jelöltjük nincs, minélfogva a laskói hivek tőle mielébb határozott választ várnak. Lelkész ur meggondolván azt, hogy ő Laskon a földmivelés gondjaival bajlódni kénytelen nem leend, s igy egészben hivatásának élhet, mivel ottafiium fizetés maga — a papi telken kivül— a tisztességes megélhetést annyira biztosítja, hogy az ottani egesz jövedelem a pacséri lelkészfizetést évenként csaknem 1000 frttal haladja meg, — mely előnyöket ő Pacséron nélkülözni kénytelen : nehéz szívvel bár, s tekintve a pacséri egyház iránta való ragaszkodását, s az utóbbi években egyház, iskola és társadalom terén szép virágzásnak indult reform-vállalatokat, mély sajnálkozással, de a fent elősorolt előnyök miatt a laskói választást, az esetben ha az csakugyan őt érné — elfogadni hajlandó leend. Egyháztanács, s a jelenvolt kiérdemült elöljárók fájó érzéssel veszik tudomásul lelkészük föntebbi nyilatkozatát ; s tekintetbe véve egyrészt a pacséri gyülekezetnek lelkész ur irányában viseltető ragaszkodását, — másrészt pedig lelkészünknek köztünk isten jóvoltából immár hatodik év óta tartó lankadatlan munkásságát, melynek folytán a hitbuzgó jobbak közreműködésével egyházunk és iskolánk a virágzásnak még eddig nem ismert fokára jutottak. Őszinte meggyőződéstől indíttatva felkéri lelkész urat, továbbra is a k ö z t ü L k maradásra, s