Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-31 / 22. szám

ultramontáii: a római katbolicismustól az igazi katholicus protestantismushoz (mert a harmadik szakasz felmutatja az átmenetet nemcsak a római katholicismustól a protestantismusra, hanem a dogjiaszerü korlátolt protestantismusról a tisztult katholicismusra is) ; ha betüimádó : az orthodoxiától a szabadelvű keresztyénséghez. Még az is, ki mint Rothe elmondhatja , hogy a személyes isten létezése felől soha nem kételkedett, theologiai szemlélődésénél be nem dughatja fülét azon nyomós okok előtt, melyeket a materialisták, atheisták ós szabad gondolkozásuak állításaik mellett felhoznak, s némelykor tán szivszorongással iparkodnék nyomósabb okokat állítani azokkal szembe. Yagy aki, mint Hase K., tetőtől talpig protestáns is, épen inert szelleme tágabb látkörü, vonzódással lesz oly törekvések iránt, melyek a római katholicus egyháznak fényes cultusá ban, szigorú egyházfenyitékében és benső kegyességében sajátjai, ugy hogy komoly föllépés kell hozzá, hogy a szabad protestantismus álláspontját igazolhassa. Kiválóan jeles, amit szerző a materialismus ellen felhoz. Rámutat azon hit egyetemességére, mely szerint az emberben anyagtalan princípium is van; bizonyít e mellett a nép közt uralkodó hit a feljáró lelkekben szintúgy, mint azon tény, hogy majdnem minden nagy gondolkodó ós vallásszerző a lélek önálló létezését tanította. Anyagrészecskék nem alkothatnak élő testet; hol élet van, ott többnek kell lenni. Minden szerves ós minden élő lényben ezt összetartó egység van; aí emberben ez az egység a lélek, mely személyiségét U képezi. Ha a materialismus követője azt állítja, hogy az emberben csak anyag van, hogy egé^z léte csak anyagrészecskék eredménye, s ha arra hivatkozik, hogy a testrészek szenvedése a lelkierők szenvedését vonja maga után : akkor Clarké erre azt jegyzi meg, hogy igenis, a test a műszer, melylyel a szellem dolgozik. Az orvos használja késeit műtételeire, az ács bárdját faragásra, a zenész hanginűszerét játszásra; de azért az orvos nem eredménye késének, vagy az ács bárdjának, a zenész hangműszerének; hanem mindenik különálló valami a műszereken kivül. Igy a szellem is. Használja az agyvelőt gondolkozásra; de ő nem eredménye az agyvelőnek; sőt inkább az agyvelő neki műszere ő pedig önálló valami. Ha az agyvelő szenved, a szellem nem dolgozhat; de újuljon meg a műszer, s ismét munkás lesz. A lélek olyan, mint a zenész, ki orgonája mellé ülvén, abból fölséges hangodat varázsol eló. JL)h egyszer csak a hangszer ócska lesz, a fúvók nem szolgáltatják a kellő levegőt a sípoknak, ezek elrongálódnnk, a billentjük meglazulnak, s ime, a zenész játéka nem az többé, ami azelőtt volt; abban a mértékben, amint az orgona mindócslíábbócskább le<z, hangját mindinkább veszti, ugy tűnik föl miutha a zenész ereje is mindinkább fo/yni. Utoljára az orgona többé semmi hangot némád, sugytn akkor a zenész sem tehet semmit. Tehetetlenné vá;t-e azért a zenész? Nem. Adjatok neki uj hangazerfc s meglátjátok, hogy tehetsége nem kisebb mint veit valaha. Igy tör:ónik az emberrel, mikor megöreg szik, agyveleje meggyöngül; emlékező tehetségünk, gondolkozó-tehetségünk nem olyan többé mint egykoron. Ez pedig onnan van, mert az emlékezés, g n dolkozás műszere elromlott; ez as egész. Adjatok a léleknek uj műszert, élénkebb testet, s meglátjátok, hogy ereje most is olyan, mint volt Vttlaha. De mondja a materialista : az anyag létezéséről bizonyosak vagyunk, de nem vagyunk bizonyosak a szellem létezéséről. Erre Clarké megmutatja, hogy a szellemi dolgokról való tudomásunk legalább is oly biztos mint a testiekről. A testi dolgokat is csik azoknak az érzékeinkre ható tulajdonságaikról és sajátságaikról ismerjük meg, ezekből köyetkeztetőleg nyerünk tudomást a dolog létezéséről, s ezt nevezzük anyagnak. Ugyanazt ai eljárást követjük a szellemi dolgokra nézve is. Öntudatunk benső tüneményekről, gondolatokról és érzelmekről tanúskodik, ebből olyasmi létezésére következtetünk, amin e változások, tiiremények esnek s ezt nevezzük léleknek vagy szellemnek. Ha a test a szellemre befolyást gyakorol, viszont a szellem is hat a testre. Ha egyébként a materialismus nézete a lélek önillóságtalanságáról győzne, azonnal a legfontosabb vallásigazságoknak bukniok kellene, s akkor isten, halhatatlanság, remény nincsen. Már pedig ez miga is a materialismus ellen szól. Oly rendszer, mely az emberiséget reményétől, az életet értékétől fosztja meg, nem gyakorlati s már ennélfogva valószínűtlen. S ezzel áttér Clarké a főkérdésre : a materialismus által számkiüzött isten-eszméjére, iz istenhit hatalma s a meggyőző erő, amelylyel Clarké az istenhit szükséges voltát fejtegeti, értekezéseinek fénypontját képezi. Az atheisinus, bár mily tisztelettel viseltetik is szerző annak egynémely képviselője iránt, szivén van találva s némely állításaival szinte nevetségesnek tűnik fel.