Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-31 / 22. szám

Logikai uton, mondja Clarké, isten létezése nem bizonyítható. De ez nem is segítne semmit. Mert a bizonyítás valós inüségnól többet nem eredményez. Kell létezni oly dolgoknak, melyek bizonyosabbak előttünk miuden bebizonyítható dolgoknál, melyek lételói, föl kell tennünk, hogy mások létezését bebizonyíthassuk. E dolgok közétartozik első sortan saját létezésem. Senkinek be nem bizonyíthatom, ha azt találja mondani, hogy amit abból észrevesz, az végre álom is lehet, mint más dolog, melyet álmában látott. De én tudom hogy vagyok, s ez elég. A kétkedőnek a külviln g létezését sem lehet bebizonyítani, mert csak külső tapasztalat által jutunk tudomására. Isten ismeretét bensőnk tapasztalata által nyerjük, szellemünkből ered. Az atheista azért szinte olyan mint a vak vagy a siket, ki a lót lényeges részétől meg van fosztva. Adhatok a siketnek valószínű okokat azon dolog létezéséről, melyet mi zenének nevezünk. Mondhatom neki : látod hogy annyi ember összegyűl közösen hogy figye jen valamire, amit te meg nem figyelhetsz; látod a hangszereket, az azokat kezelőket, s igy, kell itt valaminek lenni, ami mindazon embereket cselekvésre ösztönözi, mert azt fel nem teheted, hogy mind az csak a te ámításodra történik. A siket akkor belátja, hogy itt van valami; de azért tiszta fogalma és absolut bizonyossága a zene létezéséről még sincs; ezt csak akkor bírhatná, ha a hallást viszszanyerve a zenét síját tapasztalatából ismerhetné. Szintigy utalhatjuk az atheistát az egyházra, a prófétákra, a hívőkre s áhitatosokni s mondhatjuk neki : látod hogy mindezen emberek egy istent imádnak, ós hogy azok valamit látnak s hallanak, amit te nem látsz ós nem hallasz; ez uem lehet vak eset, sem nem szándékos ámítás, hanem kell valami oVán?k lenni; kell valami összeköttetésnek lenni az ember ós a legfelsőbb lény közt, mely iránt neked nincs érzéked. Ez uton valószínűvé* tehetjük az isten létét az atheistának; de teljes bizonyosságot csak akkor adhatnánk neki, ha magát a vallást adhatnék neki, ha sikerülhetne bensejében vallásos érzületét lelkölteni. Akkor megi-merné istent saját tapasztala ábó'. Ezúttal Clarké azt is megcáfolja, amit az ujabb angol bölcsészek a „n escie n cea

elméletének neveznek. Ez elmélet kitűnőbb képviselői: H a 111 i 11 o u , Maurel és Spencer Herbert, mely utóbbi az „ismeretlen istent" mint a legmagasabbat állítja oda, ahova theologia és philosopbia eljuthat, legmélyebb, legbiztosabb ténynek állítván azt, hogy a mindenségben nyilatkozó egyetemes erő végérejárhatatlan. Clarké ennek ellenében kijelentést vesz föl s azt hiszi, hogy képesek vagyunk istent megismerni. 0 ugyanis különbséget tesz „ érteni (unclerstandiug)" és „felfogni (comprehendiug)* között. Sok oly dolgot ismerünk, melyet meg nem foghatunk. Véges szellemünk a végetlent felfogni nem képes, de azért ismeri; fogja, de meg nein foghatja; azaz tudatunk helyes minőségileg, de korlátolt mennyiségileg. A gyermek ismerheti atyját a legpontosabban, de azért mégis igen tökéletlenül fogja fel. Szintúgy ismerhetem valósággal az istent; érthetem, mit jelent a végetlen szeretet, hatalom és jóság; de vajmi keveset foghatok fel azok végetlen foglalatáról, azok tervéről, mélységük, terjedtségük és magasságukról. Az isten léié melletti szokásos bizonyítékoknak természetesen csak igen relatív jelentőség tul ajdonítható, de a három főbizonyiték, az ontologikus, kosinologikus ós theologikus, a szellem három sziiksógkópi eszméjét : a tökéletességet, szükségességet ós célszerűséget, egymástól elválaszthatlan momentumokul mutatja fel; túlfelől a vallás az ember természetéhez tartozik, mi szintén a vallás tárgya, isten mellett bizonyít (psychologiai bizonyíték). Afejlődósi elmélet, mely a világnak, akár mint ős sárnak, akár mint fejlődött világnak szerzőjét tagadja, egész oktalansága szerint oly ember bolondsága által tétetik világossá, ki valamely nagy tudományos munkáról, pl. Gibbon római történetéről, azt állítaná, hogy szerző nélkül csak ugy magától fejlődött, s hogy a betűk magoktól csak ugy találomra szjrkeződtek azon rendbe, melyben most ama nagy munkát képezik. A munka második részében Clarké azon theismus ellen fordul, mely jelenleg „szabadvallás (free relig'on)" vagy radicalismus neve alatt különösen Amerikában van nagyon elterjedve. Megmutatja, hogy a keresztyénség történelmi vallása az ember természetének a legtökéletesebben megfelel ; mig a szabadvallásbeliek önfejlődósi (self developement) elmélete, mely szerint minden egyes embernek az igazság, jóság ós szépség keresésében elől kell kezdenie s amely az igaz szabadságot a minden tekintély elleni protestálással zavarja össze, valóságos hátramenés. Elébünk adja a Jézus életképét ugy, hogy mesteri vonásokkal csak tiszta emberiség! jellemét festi. Az evangélisták ugyan ugy festik Jézust, mint bünuélkülit ós csalatkozhatlant. De a csalatkozhat-44*