Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-10 / 19. szám

délyt a politikai hatóság osztogatja jó pénzért „a katonakötelezettség fenntartása mellett", mienk csak az esketés. S az ajtóban áll már a polgári házasság, melyet a szűrös biró fog megkötni, s a pap befolyása ott is oda lesz ; de itt Baranyában már gyakorlatba is vették a polgári házasságot, a mennyiben az asszonyokat cserélik-berélik, ha megunja valamelyik a házastársát, ott hagyja s összeáll mással; ezelőtt ha ilyen ese'ben irtunk a szolgabirónak; rögtön pandúrral kisértette haza a megszökött házastársat: most ott kapják a tanácsot, hogy Írassanak szerződést mint holtig szolgáló cselédnek, s nem háborgatja őket senki s ily szerződéseket a faluházánál gyártanak, s bigámiákat a községi birák, jegyzők a felsőbb hatóság pártfogása alatt kötögetnek. Az ötvenes években az ország közvéleménye egészen mellettünk állott; a református kathedrák dörögték a szabadság igéjét, s népszerűségünk a pátens korában culminált s mi voltunk azok, akik az alkotmányos szabadság kapuit kinyitottuk, azt hittük, hogy majd az alkotmányos világ minket jutalmazni fog, legalább azzal, hogy a vallásegyenlőség alapján nekünk is visszaadja a házassági ügyekbeni bíráskodási jogot, melyet régebben gyakoroltak elődeink, mely joga megvan a rom. catb. egyháznak szentszékeiben s meg van az erdélyi reformátusoknak is; de hát csalódtunk, a pápista szentszékeket ott feledték, a mieinket pedig elfeledték megadni. Most meg már azt is pengetik, hogy az anyakönyvek vezetését is átruházzák a politikai hatóságokra, akkor aztán: „A mór megtette kötelességét, a mór elmehet!" Azt is joggal remélhettük, hogy az ország közvéleménye felkarol bennünket mint a szabadság és felvilágosodás apstolait; hanem hát módiba jött az alkotmányos világban a papokat ütni, minden politikai pártlap, sőt sokszor saját egyházi lapunk is minket ostoroz, a pártok ránk licitálnak a nép előtt; még ha a pápista papokat ostorozzák is, minket ér az ostor vége, mert a mi népünk olvassa s mi ránk érti. Midőn a világi kormány igy tépegeti fóliáinkat, hát vájjon saját egyházi kormányunk, ott a hol tehetné, tesz-e befolyásunk nevelésére valamit ? ! Igenis nem ! Az egyházi elöljárók féktelen szabadsággal választatnak, holott ezelőtt a presbyterium maga egészítette ki magát, s a kit a pap nem akart, azt szóba se hozták; most már egynehány restauratió óta kifogytunk a vallásos, becsületes elöljárónak való emberből, s a felséges nép választja a nyakunkra ostornak a leggarázdább szájhősőket. Kánonaink szerint a tanitót a pap nevezte ki és a pap felvigyázása alatt állott, ezt a jogot is odaadták az ó népnek, most tanitót is a nép választ, mindig a lelkész ellenére ós legtöbbnyire ostorául. Az igy választott tanitó sem papjától, sem egyházi felsőbbségétől függeni nem akar, sőt a néppel egyetértve lelkipásztorának boszantására jár; például hozom fel a felsőbaranyai egyházmegyét, hol nem tudom miféle szabadelvüségi viszketegből néhány éve azt mondták ki, hogy ezután nem csak papokból és világiakból áll a közgyűlés, hanem minden tanítónak, preceptornak stb. ott szava és szavazata vaű ; el is mentek s a népképviselőkkel összecsaptak, s mindég mikor csak akarták leszavazták a papságot, s e mellett elkezdtek pápista lapokba firkálni az egyházi kormányzókról csúfnál csúfabb dolgokat, az engedelmességet felmondták; s most hogy a superiutendentia kimondta, hogy a tanítók is saját kebelökből választott képviselőket küldhetnek, ők személyes jogot követelnek, s azzal fenyegetőznek, hogy pápista papokat választanak képviselőjükül a kálomista egyházi gyűlésre. Az alsóbaranyai egyházmegyében pedig azt találták ki, hogy a papnak csak akkor van joga az egyházmegyei gyűlésen szavazni, ha gyülekezetétől megbizó levele van, holott ezelőtt a papoknak meg volt személyes joga a gyűléseken s másutt megvan ma is; ebből meg az a tréfa keletkezett, hogy számos gyülekezet a papját nem választotta meg, hanem akkora kalapu embereket küldöttek egyházi képviselőkül, mint egy taligakerék s lett egyházi gyűlés egyházi férfiak nélkül! Szóval az a bolond közszellem, reform-düh ütötte fel fejét, hogy alkotmányt faragunk se előre, se hátra nem tekintve, alkotmányt csinál a conve t, superintendentiák, tractusok, presbyteriumok, papok, mesterek, egyházfiak, harangozók, bakterek, de egyik se ismeri a másikét, egyik se tartja meg a magáét. Szóval mig a lelkészek jogait, hatáskörét egyik felől szedi el a világi hatóság, másfelől maga az egyházi kormány nyirbálja, mindent átruházván a népre : s a nép a ráruházott jogokat gyakorolja is aztán ugy hogy a convenciókat csorbítja, a földeket elfoglalgatja stb.; egyházra, iskolákra nem áldozik, az egyházi vagyont eliszsza — mert hiszen ő keze'i minden ellenőrködés nélkül, az övé, azt teszi vele amit akar. Ha isten sokáig vezérel bennünket ezen az uton, maholnap megérjük, hogy a falusi pap nem lesz egyéb mint falusi komédiás, a ki táncol ugy, amint neki a feUéges nép dudál, vak Sámson, erejéből kivéve, megkötözve, kit a filisteusok gúnyolnak, hogy hol a tekintély? Egyik ultramontán lapból olvastam, hogy a protestantismus a felbomlás magvait hordja magában a féktelen szabadsággal, s fájdalom, igaza volt. Mindenki kormányozni akar, engedelmeskedni senki. Ezelőtt a papot az egyházi hatóság rendelte a gyülekezet lelki szükségeihez képest, most ezt a nagy jogot is odadobták a felséges népnek, a mely aztán se tudományt, se tehetséget nem néz, hanem azt nézi, ki a szálasabb legény és ki tud nagyobbat ordítani. Mire az uj pap elfoglalja szent székét, már akkorra a választások alatt sárral jól bedobálták, convencióját megnyirték, s ugy tekintik mint aki állását nekik köszöni, tehát aki felett joguk van regnálgatni, s tanítják is azután kezükhöz, de nincs köszönet benne. Lám az országos törvény belátta, hogy a választott hivatalnok nem lehet eléggé független, s ugy nevezi ki hivatalnokait. Most az emancipatiók korát éljük ; zsidót, parasztot, rácot, tótot stb. felszabadítottak, s minket a tömeg szeszélyei-