Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-10 / 19. szám

nek játékává tettek, nem volna-e ideje már egyszer minket is emancipálni?! Adják vissza régi jogainkat, függetlenségünket ; oldozzák fel megkötött kezeinket, meglesz a tekintély, de igy soha! sőt azt tapasztaljuk, hogy a leglelkesebb papok vannak kitéve a legtöbb bántalomnak. Bajaink kútforrása abban rejlik igenis, hogy t ö rvényeink tökéletlenek, közigazgatásunk 1 á g y , sanópféktelen. Egyedüli menedékünk abban lesz, ha törvényeinket átnézzük és kellő szigorúvá teszszük mind magunk, mind hallgatóink iránt. A polgári kormánynyal pedig egyességre lépünk, hogy határozatainkat végrehajtani segítsen. A törvényt áthágókra vagy lázitókra büntetést szabunk. A többi okoskodás nem használ semmit. Nagy Ignác. (Vége köv.) ISKOLAÜGY. Szigetin Warga János e. i. sz. főgymnasiumi igazgató-tanárnak 41 éves tanári pályájáról való lemondása Nagy-Kőrösön. Nagytiszteletü és tekintetes egyházi tanács! Egyenként tisztelt uraim ! Isten kegyelméből tanári pályám 41-dik évét töltöm a nagykőrösi főgymnasiumban; töltöm és töltöttem a nevezett éveket pályám iránt való öntudattal, ön érzettel és önakarattal. Töltöttem és töltöm öntudattal, a mennyiben a tanári föladat fogalma lévén folyvást előttem, abban, miként tehetségem engedé, igyekeztem magamat tökéletesíteni. Töltöttem és töltöm a mondott éveket önérzettel, a mennyibeu a tanári föladat fogalmából indulva ki, igyekeztem magamban az iránt kötelességszerű érzelmet teremteni. Töltöttem és töltöm az érintett éveket önakarattal, a mennyiben a kötelességszerű érzelem után benső ós szabad önelhatározással minden kívülről jöhető tartás és utógondolat nélkül igyekeztem föladatomnak lelkiismeretesen megfelelni. És én végetlenül örülök, hogy mindezt nem csak a főgymnasium, hanem Nagykőrös minden tan- és mivelődési intézetei iránt folyvást és minden megszakítás nélkül gyekvém vala teljesíteni, a mennyiben itt kezdtem tanári pályámat, állandóan itt tanítottam, itt folytattam hivatalomat, itt végezem, sőt immár bevégzém azt azon végetlen hatalmú és bölcseségü isten kegyelméből, kinek jóságából kezdtem volt meg azt. De, igen tisztelt uraim! mindez részemről csak igyekezet vala; a valódiság, a siker más kérdés Ezt megítélni önök dolga ós azoké, kik ezelőtt is a tanintézetek elöljárói valának. Ily irányú ós jellemű tanári működésem körében a kötelességérzet és a testi erő egymásra való vonatkozása, összeütközése, illetőleg küzdelme közt három mozzanatot lehet megkülönböztetni: Első: erőteljes fiatal tanári pályám, melyben a munkát biró testi erő teljesen fölibe emelkedett a kötelessógérzetnek, túlsulylyal birt s uralkodott e fölött. Ekkor igyekeztem annyit tenni, a mennyit csak megbírtam. Ezért a nagykőrösi tanintézet emelése tekintetéből rendes tantárgyaimon fölül 1833-ban azonnal megkezdem tanitani a magyar nyelvet, majdan ennek rövid i r o dalmát és a neveléstudományokat, mint időszerüleg a legszükségesebbeket; mert mindier ezt tartám vala: „haszontalan szolgák vagytok, hacsak azt cselekeszitek, amivel tartoztok". Második mozzanat hajló és hajlott korom, melyben a testi erő és kötelességérzet közt viszonylagos egyensúly állt be, s a küzdelemben hol az egyiknek, hol a másiknak jutott a fentebb emelkedés, de mégis ugy, hogy a küzdelem egymásra való kölcsönös hatása közben a kötelességérzet ha csekélyebb túlerőt is mindig kölcsönzött e gyengülő testnek, annyi a mennyi erüyt mindig ébresztett a testben a kötelesség terhének megbirhatására. Innen van, igen tisztelt egyháztanács ! hogy 41-dik éves tanári pályámon 1874. április 13 ik napjáig betegség miatt sem lettem kénytelen csak egy órát is teljesen elmulasztani; minthogy a legbölcsebb isteni gondviselés még a betegséget is két izben akkor bocsátá reám, midőn szünidőben pihennem lehetett. És ez is az, a miért istennek több velem közlött jótéteményei közt leborulva imádom a mindenható végetlen kegyelmét. Még ezen korban a Kant Föltótlen parancsoló törvényének (Categoricus imperativus): „Megteheted t. i. erkölcsi kötelességedet, mert meg kell tenned. (Du kannst, denn du sollst) vala reám érvénye és értéke. De, igen tisztelt egyház tanács! bekövetkezett a harmadik mozzanat tanári pályámon, és ez már az elgyengült kor, melyben a testi erő és a kötelességérzet küzdelme közt a túlsúly a kötelességérzet mellett maradt ugyan; és pedig mint a test kötelékei alól némileg kiszabadult, talán fölmagasztalódva is; ellenben a testi erő nemcsak lejebb szállt, hanem szinte teljesen kimerült és elenyészett, annyira, hogy itt már elmondhatom, el kell mondanom ezt: „jóllehet a lélek kész de a test erőtelen." Itt többé nincs rám nézve értéke ós érvénye a Kant-féle föltétlenül parancsoló törvénynek sem; mert utoljára is az ember egész subjectiv világának meg kell hajolnia az objectiv világ hatalma előtt, bármennyire hatoljon is be az első, mint szellemi hatalom az utolsóba, bármennyi jót és üdvöst módosítson is az ezen, és bármennyire láttassék is a subjectiv gondolkodás uralkodni az objectiv tárgyakon. Még a kettőnek egymással való küzdelme után is a viszonylagos kiengesztelődésben mindig erősebb az objectiv világ. És ennek mind az isteni, mind az emberi, mind a természeti törvények szerint igy kell lenni.