Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-03 / 18. szám

1620-diki 'pozsonyi országgyűlésen magyar királylyáválasztott s tényleg az ország birtokában levő Bethlen kötötte II. Ferdinánddal, a ki hogy nem pusztán a protestánsok ügyében, hanem az ország jogaiért küzdött, bizonyítja az is, hogy Gyulafehérvárit, Monostoron és Karáusebesen a jezsuitákat telepitette meg. A linci békekötés a vallásügyekre nézve csak a bécsi béke I. cikkének megerősítése és magyarázása, tehát ugyanazon alapú. 1791-ben hasonlókép az egész magyar országgyűlés felkérésére szabályozta II. Leopold nov. 7-diki leiratával a bécsi és linci békekötések alapján a protestánsok jogait. Ezen idők óta azonban az egyik szerződőfél, kivel a bécsi és linci békekötések a Magyarország fejedelme és országgyűlése által köttettek, mint ezek szerint moraliter az országtól különböző idegen szemóly, megszűnt létezni, a mennyiben azon jogai és tulajdonságai, a melyeknél fogva mint alkotmányos monarchiával a fentebbi békekötések köttettek, az 1848 III. t. c. által, mely ellen pedig a protestánsoknak nem jutott eszébe annak idején tiltakozni, a magyar parlamentre szállottak át; és így az eredetileg szerződő felek egyike a másiknak is jogutódává levén, az egyetemes jogi elv szerint a jogok és kötelességek kölcsönösen megsemmisítették egymást, a minthogy a magyar protestáns egyház jogalapja ma többé nem a bécsi és linci békekötésen, hanem az 1848. XX-dik, és az 1868. LIII. t. cikkeken garkallik. De ha még ez eset nem állana is, ha mint a tiszántúli egyházkerület kérvényében állíttatik, csupán az említett régi törvényeket tartjuk is szem előtt, valyon kétségbe vonja e valaki egy ország törvényesen összehívott és megalakult parlamentjének ebbeli jogát, hogy az előbbi törvényeket eltörölve, helyébe ujjakat alkothasson ? ! Belátható tehát hogy azon argumentatio, mely az egész kérvény alapjául szolgál, a parlamentalis kormány forma lényegének nem értéséből származik, s mint ilyen tekintetbe vehető sem lévén a képviselőházban, jobb volna ekérvényt még jó idején, halehet, visszavenni-A felirat többi részére ép ennek folytán nem akarok ily részletesen reflectálni, mert ép ily könnyű volna bebizonyítani, hogy jó szándók, de nem elég tájékozottság szülöttei a többi állitások is. Én részint saját tapasztalatom, részint a helyszínén szerzett tudomásom alapján ismerem Magyarország igen nagy részében a protestáns középiskolák tényleges állapotát, s ép igy saját szemlélet, alapján ismerem a külföldi angol, skót, német, francia, porosz és svéd középtanodákat, ós meg vagyok győződve felőle, hogy ha e felirat szerkesztői mind azt látták és tudják, a miket én láttam és tudok, ha csak igen kevéssé szeretik is saját fiaikat, soha egész életűkben többé egy szóval sem említenék azt, mit e feliratban kívánnak, hogy t. i. t ö rvóny ne kényszerít se a magyar protestánsokat az eszközök megválasztására. A ki kétkedik e tanács helyességén, ajánlom lord Macaulaynak az angol parlamentben 1847-ben a nevelésügyről tartott nagyszerű beszédében a skótok multiáról és átalakításáról felhozott tényeket. Végül mindezek elmondása után a protestáns iskolák számára is államsegélyt kór a felirat! . . . Nem vették észre e felirat készítői, hogy e háiom tény igy összeállítva, mit mutat? Csaknem lehetetlen, hogy ne érzették volna, miszerint a szellem, az okoskodásmód s az álláspont, melyet a tiszántúli egyházkerület e felirat szerint Magyarországon elfoglalni kiván, tökéletesen ugyanaz, melyet a porosz parlament ellenében a német katholikus clérus foglalt el s melyért most Ledochovszky érsek lakol? Ily álláspont sohsem volna méltó a magyar protestáns egyházhoz és hiszem, hogy higgadt meggondolás után ezt mindnyájan be fogjuk látni. Dapsy László. Ezzel kapcsolatban közöljük a „Pesti Napló" egyik közelebbi számának „Agricola" aláírással megjelent ide vonatkozó cikkét, mely kétségkívül azokra nézve is, kik ezen kérdésekben nincsenek velünk egy értelemben, eléggé buzditóul, serkentőül szolgálhat arra nézve, hogy igyekezzünk, már akár az állammal kezet fogva, akár az autonomia sáncai közé vonva meg magunkat, közép és felsőbb tanodáinkat a kor igényeihez képest berendezni, átalakítani. Az illető cikk igy szól: Budapest, april 25. E lap (t. i. a Pesti N.) april 11-ki 83. számában alaposan kifejtvén, hogy a Lajthán tul a magyar s kivált protestáns érettségi bizonyítványokat, H a s n e r egykori osztrák közoktatásügyi miniszter egy rendeletének következtében, azért nem fogadják el, mivel hivatalos nyomozás alapján kiderült az, hogy a protestáns tanárok az érettségi vizsgákat egy felső-magyarországi gymnasiumban nem kellőkép kezelik, oly tényt constatál, a mire az igaz protestáns embernek pirulnia kell, s magát mindenkinek arra elhatározni, hogy autonómiánkat önkényt reformálva e szégyenokot jövendőre, vagy mi hárítsuk el, vagy ha ez immár lehetetlen, a kormánynak ügyeinkbe több befolyást engedve, a bajt ez uton orvosoljuk. De ne vétessék öngyalázásnak szavam s ne nehezteljenek autonomiánk barátai érette, hogy én hiányainkra rámutatok. Nem állok egyedül, sokan tapasztaltak ezekből egyet és mást és minduntalan s mindegyre panaszkodnak százan s aggódnak magukban gyermekeiket szerető szülők ezeren. Én is a protestánsokhoz sorozom magam, van érzékem a protestantismus hitele és a felekezeti autonomia iránt, tudom sokféle áldásos hatását a múltban, hazánk politikájára, ugy mint nemzeti érdekeinkre, de egyszersmind látom nagy hiányait s káros mulasztásait a jelenben. Azt hiszem, gyermekeink teljes lelki kiképeztetését, nemzeti hitelünket és hazánk szellemi-erkölcsi egész existentiáját feljebb kell becsülnünk a haladó idő rendes vágányából sok tekintetben kiesett autonomiai sehlendriánunknál.