Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-26 / 17. szám

nem értem. Ezt nem tekinthetném egyébnek kíméletlen részakarat jelénél, — ha épen t. H. J. ur részéről az ellenkezőről meg nem volnék győződve. Igy is azonban nem tehetek mást, mint hogy e vádat, mint a dolog elferditéséből vont gyanúsítást, — határozottan visszautasítom. Megfeleltem én ezért már egyszer; de mivel itt ismét, ós oly titokszerü gyanúsító célzással van felhozva, hogy a dologgal ismeretlenek azt hihetnék, hogy én akkor valami embertelenséget követtem el, kénytelen vagyok ismét elmondani. Egy vasúti tisztviselő arra szólított fel, hogy menjek el Gyanafalvára, egy ott halva fekvő vasúti szolgát eltemetni; én meg azt mondtam neki, hogy vagy menjenek a dobrai lelkészhez, mint akinek gyülekezetéhez Gyanafalva tartozik, vagy hozzák a halottat az én gyülekezetem körébe, és akkor eltemetem. Hogy ők egyiket sem tették, azért én vagyok-e farizéus. Tessék csak egy pillantást vetni a földabroszra és megitélni mennyiben van igaza annak, a ki azt állítja, hogy Gyanafalva „minden evang. gyülekezettől nagyon távol esik" Ott van Dobra, Körtvélyes, alig 1—2 órányira,Körmendtől pedig a 17-ik helység, a 4-ik vasut-állomás, harmadik gyülekezet, és más esperesség. Kár ily fegyverhez nyúlni, az igazság nem szorult ilyenre, csak magának árthat vele az illető. A mi azt a farizeus szót illeti, én más véleményben vagyok. Hogy mostanában a „farizeus" szónak egy kicsit más az értelme mint: vaskalaposság, azt tudom; eredetileg meg, ha jól emlékszem a héber gramatikára, Pariz annyit jelentett mint: elkülöuző. a ki magát külső viselet, p. hosszú ruha, * borotválkozás stb. által a néptől megkülönböztette. Ily értelemben vette ezt hajói tudom maga Jézus is. (Mát 23, 5. Luk. 20, 46.) Ez alul a vád alul is majd csak kitisztázom magam valahogy. Hogy én Weber könyvének atyja akarnék lenni, azt tagadom ; nem szokásom idegen tollakkal ékeskedni; hogy a közönség ne ismerhetné a művet, az nem áll, mert annyit csak tud minden lelkész németül, hogy a már megjelent német kiadást megértse; hogy pedig nt. H. J. ur lana caprinának, szóra nem méltó dolognak tartsa egy vallási tankönyvügyét, azt nem hiszem ; épen ö róla legkevésbé, a ki annyi buzgósággal fárad a kerület tanügyeiben. Az „oda csavargott" leírásakor én nem gondoltam senkire, legfeljebb arra, hogy nálunk lassú az ügyek menete; ennek azonban nem mindég az egyének, hanem jobbára rendszerünk az oka. Hanem hogy én Weber könyvének reclamot akarok csinálni, az már igaz! valamint mindennek, amit jónak, hasznosnak tartok, ugy ennek .is minél tágabb körben való megismertetését és terjesztését óhajtom és teszem a mennyire tehetem. Hisz különben nem fordítottam volna le! De hát mind nem erről vau itt szó, mindez csak érdektelen mellékes dolog. Egészen más forog itt kérdésbeü. T. i. : Elégségesek-e jelenleg létező vallási tankönyveink? célszerű e különösen a káté? van-e olyan rendszere, módszere, hogy belőle okszerűen tanítani lehessen, amint mai napság tanítani kell? pótol-e a káté mindent? Én azt mondom, hogy — nem, és azt hiszem hogy velem együtt százan meg százan ezt fogják mondani. Sokat lehetne e tekintetben bizonyságul felhozni ; de hisz nem kell egyéb, csak egyetlen egyszer hallgasson végig valaki a kinek egy kis paedagogiai ismerete van ós nem a magoltatás embere, csak egyszer hallgasson végig valamely népiskolában egy kátébeli vallásórát, hogy hadarják a 6—10 éves gyermekek a féllapnyi hosszú, nem a kérdésre válaszoló feleletek értetlen szavait; bizonyosan azt fogja gondolni magában: szegény gyermekek! szegény tanitó! szegény vallás! Vagy hát tekintsük az eredményt. Igaz, hogy „az én gyomrom nem tekintély", valamint egy porszem, egy csepp viz nem az, de egy Zahara meg egy tenger már tekintély ám! Pedig a nélkül hogy nagy szavakkal akarnék élni, bizton állitom, hogy tenger azoknak száma, a kik szint oly gyenge felfogású gyermekek voltak mint én — a kik a káté kövületeit megemészteni nem tudták, s mivel azon kivül egyéb, tápláló tej, élet, lélek, nem adatott nekik, mihelyt az iskolából kikerülnek félredobják a kátét a vallással együtt, legfelebb gunytárgyául használván azt, s ha szellemi dolgokkal foglalkoznak, inkább fordulnak más tudományhoz, melyet az iskolában jobban megkedveltettek. — Szóval, ha azt akarjuk, hogy vallásosabb népünk legyen, jobban kell tanítanunk a vallást, hogy pedig ezt tehessük, jobb tankönyvre van szükségünk. Ezen a bajon akart segíteni Weber, kinek német nyelven megjelent könyvét a sajtó (nem csak a Prot. E. és I. Lap hanem egyebek is) dicsérettel ós ajánlólag fogadta ; de midőn azt magyar forditásbau benyújtottam, a dunántuli ker. népiskolai bizottsága, a közvélemény ellenére — elitélte. Én ámulva olvastam a bizottságnak Ítéletét indokló pontjait, melyek elseje bűnül rója a műnek azt, ami érdeme; másodika oly általános, hogy az alatt mindent lehet érteni; harmadika nagy részben keresett aprólékosságon alapul; negyedike a fordítást rója meg. Nem tudtam elhinni hogy a fordítás által annyira el tudtam volna rontani az eredetében jelesnek ítélt munkát, hogy az igy használhatatlanná lett volna; azért jónak véltem még egyszer megkérdeni a bizottságtól: csakugyan rosznak tartja-e a müvet ? — azon indokokból itéli-e el, melyeket felhozott, vagy talán valami más be nem vallott indok s közreműködött ? Mik az elvei, a melyek szerint a ikönyveket megítéli? Valyon a kátét tartja-e egyedül és kizárólag üdvösnek és ezenkívül minden egyebet károsnak ? és ha nem, — valyon milyennek kellene lennie azon vallási tankönyvnek, mely az ő tetszését kiérdemelje? Ezt akartam tudni, ezt kérdeztem. Azon kivül egy kicsit tapogatódzni is akartam, valyon nem tekinti-e magát a bizottság valami regulátornak, olyan censurafélének, mely hivatásának tartja elfojtani mindent, ami a régitől való eltérés, ujitás, szabadabb mozgalom ? —