Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-26 / 17. szám

önnön s családja jövőjót anyagilag biztosította; mint p. o. kintlétemkor Müller Gyuláról beszélték, hogy egyik fiának 25,000 tallért adott át apai örökség fejőben, a másiknak pedig dogmatikája kéziratát ígérte oda, s mindenki ez utóbbit tartotta nyertesnek; mig ellenb n nálunk nem hogy egy dogmatika vagy más theologiai mü kéziratáért, de még a legnagyobb közönségre számitható történelmi s természettani művekért is aligha fizetné meg a kiadó az említett ö;szegnek csak kamatát is. Messze vagyunk mi nyu got népeitől e tekintetben, tőlünk nem függő viszo uyaink nr'att is; de másrészről teljes igazság, hogy oly sok tanintézet s annyi tanár, mint a mennyi nálunk van, a mostaninál sokkal fényesebb eredményt mutathatna fel irodalmi tekintetben is, ha a tanári székekben ülő, és még inkább az azokba megnyerendő tanerők érdekében másképen gondoskodnánk mint eddig. Igen. de miből? s miként? — hangzik a kérdés, „hiszen híveink kezéből most is már a tápláló falatot kell kikérnünk", hogy intézeteinket a mostani kiadások mell itt is fen-tarthassuk. Nagyon roszul ismerik — kik igy vélekednek — azon demokratikus fonások bőségét, melyekből az ujabb kor legvirágzóbb humanistikus célú intézményei táplálkoznak, A Gusztáv Adolf-egylet azon jelentékeny összegei, melyekből c-ak hazánkba évenkint több mint 12,000 forint küldetik be, hazánk népónéi jóval szegényebb nép filléreiből gyül össze. Hány százezer vagyonos protestáns van hazánkban olyan — nem számítva a baranyaiakat s némely más falusi községeket, hol a hivek némelyike összes termésének majdnem negyedrészét papja s tanítója fizetésébe kénytelen adni, — ki az egyházi iskolai célokra összesen nem adakozik annyit évenkint, — mint egy külföldi, burgonyán tengődő napszámos? Egy-egy nagy városunk mórtföldekre terjedő határából kiszakítottak valamikor egy-két száz hold földet, ós ezzel még az unokák számára is le lett ós le van róva mindennemű egyházi és iskolai adó. Nem kell még nálunk a nép szájából venni ki a betevő falatot, gazdag forrás rejlik még abban, mint' ezt a folyton szaporodó pá linkamérések, az emelkedő tormérési haszonbérek, s az egyre terjedő fónyüzé3 tanúsítják; csakhogy e forrásoknak egyházunk és iskoláink javára való buzogtatása érdekében nem fejtettünk ki eddigelé kellő buzgóságot, nem érttettük meg vele, hogy azon urasággal s azon jogokkal együtt, melyeket 1848-ban nyert, bizonyos kötelezettségek, nobile officiumok is szállottak reá, hogy azon nemes terhek, melyeket a földesurak, az egyház patrónusai viseltek, ma már részben az ő vállait nyomják. Ha majd a nép nem csak jogainak, de ilyen értelemben vett kötelezettségeinek is tudatára jutand, gazdag forrás nyilandik körében ugy iskoláink mint általában a humanistikus intézmények javára. Hogy az nem egyszerre törtónk, s hogy mm csak a laosből, de a Lévi nemzetségiből is ki kell egy-két ivadéknak halni addig, mig külföldi hitrokonainknak mai álláspontjára jutunk, azt jól tudom. De azért a Mózes székeiben ülök taán ma is találnak itt-amott olyan kősziklákat, meyekből a Mózes vesszejével forrásokat lehetne fakasztani. Addig pedig, mig az ily források felfakadnának, kell tennünk legalább azt, mit a lelkészállono ásókkal. Nevezetesen számot vetni magunkkal, s megvizsgálni, mely tanintézetekre van mindenek felett szükségünk s mennyit bírnak meg vállaiuk, és azután elfogadni s valósítani azt az elvet, hogy „inkább keveset de jót, mint sokat de roszat." Az idő a gyökeres orvoslásra itt van, most még nem késő, most még vannak, kik iskoláinkért tudnak lelkesülni, áldozni; de ha egyszer tanintézeteink alásülyednek, ha jó hirnevök behomályosodik, ha az irántuk való közbecsülés kegyeletérzete kihalásnak indul: akkor fokozott erővel is nehéz leend a közönséget irányukban lángra gyulasztani, s fczokat egykori díszes állásukra ismét visszaérné lni. FARKAS JÓZSEF. Olvasókörök. Sok kinövése van a mai társadalomnak, és sok lényegében véve helyes, üdvös dolog lesz a mai kornak kezében mételylyó épen ugy, mint az illatos virág pora a póknál méreggé. Csodálatos! de ugy van, és nem lehet tagadni, miszerint sok üdvös eszme, mely évekkel ezelőtt hangoztatva volt és sok szépért, nemesért, jóért hevülő lelket áthatott, megvalósíttatván, a mai társadalom kezében oly metamorphosison ment által, hogy alig birja elképzelni az ember, hogy azon mindenki által nemesnek ismert eszme mikép nyerhetett oly ferde megvalósítást, mikép hatása nemcsak hogy jót nem szült, hanem az erkölcsi életre romboló volt. Évek során hangoztatta ugy a napi mint a heti sajtó az olvasókörök eszméjét és felhívta az ország minden lelkészét, tanítóját a többek közt, miszerint érvényesítsék befolyásukat a társadalmi téren és alakítsanak olvasókö-