Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-26 / 17. szám

zódó élénkségben akarjuk fentartani, nagyon is szükséges épen ma, az anyagiasság ezen korszakában, tettek által is tanusitani, hogy a tanügy terén működő egyéneket nem akarják az illetők az iskolázott emberek legutolsó osztályába sorozni. De tanusitani kell ezt különösen egy más érdekből. Szép az a lelkesedés, az az ügybuzgalom, és talán lehet is reménylenünk, hogy az apák nemes példája hosszú időre fog még' fényleni, és hogy azok, vagy legalább egy jó része azoknak, kiket jó vagy balsorsuk a tanári pályára vezetett, fognak is ezentúl is az ügy mellett lelkesülni, ós nem tekintve a fizetés kisebb, nagyobb voltát, lélekből fogják szolgálni azon szent ügyet, melynek szolgálatába állottak. Igen, de épen a tanügy s a tudornáuyos tér olyan, melyen maga a lelkesedés még nem elég, hanem kell hozzá tehetség is; az őszinte jóakarat mellé okvetlenül megkívántatik a talentum s a hivatottság. Következőleg iskoláink felvirágoztatására nézve egyik legfőbb s elengedhetetlen feltétel, hogy a tanári pálya anyagi tekintetben is odaérnéltessék, hogy annak elérhetéseért méltónak találja a legtehetségesebb, s a valódi hivatottsággal biró fiatal ember a küzdést, a munkát. Ámde éppen e tekintetben felettébb gyarló helyzetben vagyunk. Akár ha a most működő tanárok közt széttekintünk, könnyen megszámlálhatnék azokat, a kik a fensőbb iskolák tanulásához azon gondolattal kezdettek volna, hogy majd leszek valamelyik prot. tanintézetnél tanár ; olyat pedig talán épen nem lehetne találni, a ki már akkor a szakját is kiválasztotta volna; akár ha a mostani s kivált tehetségesebb fiatalok között széttekintünk, azt hiszem kevésre megy azoknak a száma, a kik midőn az érettségi vizsgát letéve, a pályaválasztás küszöbén állnak, azon gondolat s remény által lelkesittetnének, hogy majd egyik vagy másik szakban való alapos kiképezésök által móltókká teendik magukat arra, hogy valamelyik prot. tanintézethez a bölcsészeti, jogi, vagy theologiai szakra tanárokul megválasztassanak. !Nem, a mi tanáraink, nem ily módon képeztetnek. Fac me talem, talis ero; ez divott eddig nálunk. Készültünk ki a lelkészi, ki az ügyvédi, orvosi, mérnöki pályára, hanem azután egy vagy más esetlegesség (vagy ha sajtóhibát akarnók csinálni mondanám : esetlenség) megtett bennünket theologiae-, jog-, matlieseos s physices tanároknak, s még szerencse, ha megint ujabban közbejött véletlenek miatt át nem helyeztettünk egészen más szakra; mint p. o. a mult évben elhunyt Tatai collegánk, ki miután kiképezte magát a lelkészi pályára, megválasztatott szám- s természettani tanárnak, s egyszersmind megbízatott a latin s hellen classikusok magyarázatával; a 30-as és 40-es években ezen a téren működött, az 50-es években áttették a theologíába, a 60-as években pedig beosztották a jogi karba. Azok az idők, melyekben a tanügy feltűnőbb hátránya nélkül ilyenek történhettek s a tanári előképzésre nézve csak ennyi kívántatott, ma már elmultak. A táblabírói világ leélte magát, s ma aki egy vagy más szakban kitűnő szolgálatot óhajt tenni, sikert akar felmutatni, annak azon szakra az ifjú kor egész tüzével, lelkesültségével, s a férfikor kitartó munkásságával kell magát képezni, tökéletesitni. Mellékesen legyen szabad ez alkalommal reflectálnom a „Figyelmező* közelebbi számának ezen passusára: „Az egyházunk főiskoláiban működő hittanároktól s különösen a pestiektől ... azt vátnók, hogy valódi tudományos és pedig eredeti mii vekkel lépjenek fel, s szerezzenek becsületet a magyar névnek a külföldi protestáns tudományos világ előtt is." Tökéletesen igaz, legfeljebb a „különösen" szócskát ha talán kihagyjuk, mert e tekintetben a központi ós vidéki tanintézetek között aligha lehet nagy különbséget feltételezni, legalább külföldön ugy látom, hogy a kis Jéna, Tübinga, Halle tanárai mit sem tágitnak a központban levő berlini tanárok előtt. Valójában nagy szégyen biz az, s nagy gyalázata egész hazai prot. egyházunknak, hogy im van 8~9 főiskolája, nem tudom hány gymnásiuma, és évtizedeken keresztül alig jelenik meg körünkből egy-egy oly tudományos mű, melylyel a külföld előtt becsületet vallanánk, nem csak, de még a külföldről behozott tankönyveket is gyakran kathol. szerzetesek, vagy világi tanárok fordítása, átdolgozása szerint használjuk. Bizony nagy ideje volna már, hogy igyekeznénk e tekintetben is a szégyent hazai egyházunkról némileg lemosni. Némileg, mondom, mert hiszen sok mindenféle akadály áll. előttünk, s nehéz ami főiskoláinknak a német egyetemeknek csak árnyékába is lépni. Kitűnő irodalmi müvek készítéséhez, többek közt, kitűnő olvasó közönség s kitűnő pártolás is szükségeltetik, a mi pedig nálunk vajmi nagy mértékben hiányzik. Külföldön ha egy-egy tehetséges tudós éveken keresztül folytatott tanulmányozás s munkásság után egy kitűnő müvei előáll: ezáltal 33*