Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-12 / 15. szám

tek jövedelmét, négy öt, hatszáz forinttal évenkint, a szerint a mint kevesebb vagy több iskolás gyermek van valamely e.-megyében. És ezen összeg azzal szemközt a mi most az egyházaktól segélyképen bejön, óriásinak mondható. Az a tiz krajcár külön külön oly csekély összeg, miszerint nem képzelek oly szegényt, ki ezt befizetni képes ne lenne; de ha mégis volna, jogában állhatna az ilyent a presbyteriumnak, — kötelezettsége alól felmenteni. Inditványom elérhetésére elegendőnek tartanám egyszerűen az e.-megyék vagy e.-kerületek határozatát. A határozat, vagy felhatalmazás meglévén, a tanitók maguk szednék az évenkénti segélyt s ők szolgáltatnák át a gyámegyletek pénztáraiba, ez által azt óhajtanám eléretni, hogy ne láttassék legkevesebbet is, mintha ezen segélyezés az egyházak pénztárainak terheltetésével járna. Mert most is vannak több olyan fizetések az e -kerületekre., melyek nem terhelik az egyházak pénztárait, mint az agentialek, mivel közadakozás utján jőnek be, mégis sok helyen az a balfogalom uralkodik a presbyteriumban, miszerint az agentialek az egyház pénztárából fizettetnek. Ezen a módon segithetnék elö a tanitói gyámegyletek előre haladását, virágzását, mert ha nem soknak látszik is négy, őt, hatszáz forinttali évenkénti segélyezés, mégis nagy lendületet adna, s alkalmul szolgálna ezen az alapon a gyámegyletek jövedelmeit rövid időn megkétszerezni, vagy a mint a kor kivánná ngy megtöbbszörözni. Meglehet, szerény ohajtásom sokoknak nem is tetszik, s jobb fogadtatásra találna, ha ezerekröl beszélek; tehettem volna, hisz a papir eltűrné, bármily magas számot irnék is reá; ue kérdés, kivihető volna- e az ? Nem óhajtok, nem indítványozok sokat, mivel szeretném indítványomat megvalósítva látni, és az életben gyakran tapasztalhatjuk, hogy a ki igen sokat óhajt, az semmit sem kap, a ki pedig — számot vetve a körülményekkel — keveset kiván, kívánsága beteljesedik. Ha pedig inditványom kivitelére nem volna elegendő az e.-megyékuek vagy e.-kerületeknek határozata, felhatalmazása, hanem a gyülekezetek ia megkérdezendők lennének — a mit ez esetben mellőzhetöknek tartok — akkor mozogni kell különösen maguknak a tanítóknak, szorgalmazni informálni a presbyteriumok tagjait. Ne várjanak sokat attól az államtól, hanem igyekezzenek meglevő gyámintézeteiket erős lábra állítani; ne ringassák magukat illusiókban az állami nyugdíjintézet felől, ha csakugyan megvalósul is, complicalt, szövevényes lesz az, sok ágabpga lesz annak s könnyen megesik, hogy nem épen az arra érdemesek fogják annak hasznát élvezni, hanem azok, kik — mint az állami intézményeknél gyakran előfordul — egyik vagy másik befolyásos egyénnek ismeretségét. kegyét szerencsések megnyerni. Igyekezzenek a tanítók kisebb körben nevezetesen e.-megyénként életképes gyámegyleteket alkotni. Életképessé tehetik pedig gyámintózeteiket az által, hogy mig egyrészről maguk is nagjobb összeggel járulnak ezek fenntartásához mint eddig, másrészről szorgalmazzák az egyházak általi segélyezést a fennemlitett módon. Ha épen nem menne is oly könnyen mint én hiszem, nem baj az ; a minek valódi haszna van}

megérdemli az utánlátást, a munkát, megérdemli a küzdést. Itt van már az idő, midőn minden testület tömörül, itt van már az idő, midőn minden testületnek a maga érdekében önmagának ís ke!l munkálkodni s önmaga legtöbbet is tehet, mivel legragyobb erélylyel, lelkesedéssel, kitartással küzdhet érdeke mellett. Rövid cikkemben egy eszmének, melylyel a tanitói gyámegyletek sinlődésén segíteni lehetne — s mely már a tanári gyámegyleteknél gyakorlatban van — akartam kifejezést adni; gondolkodjanak rajta az illetők s ha helyesnek ismerik, iparkodjunk megvalósitani. t Baky István. r Apróságok a „ Figyelmező8

utóbbi füzetéből. Végig lapoztuk a „Magy. prot. egyh. és isk. Figyelmező" közelebb megjelent IV. vagy áprilisi füzetét. Nem tudom vanuak-é sokan, kik igazi lelki örömmel teltek el, midőn a füzet végéhez értek ; de annyi bizonyos, hogy bennünk felettébb szomorú érzést költött. Nem talán, mert az egész füzet négy-öt lap kivételével az általunk tisztelt theologiai irány s férfiak ellen van intézve, nem, mert habár magunk csak nagy ritkán s felettébb gyengén villogtatjuk is a csatabárdot, de azért az erősek nemes s férfias küzdelmeiből nem csak hasznot reménylünk, jelesen az eszmék tisztázását, az erő fokozását, az érdekeltség felköltését ; de azokban valódi élvet is találunk, még akkor is, ha a győzelem babéraival nem azok homlokát ékesítené is fel a józan közvélemény, a kikét mi óhajtanók. Ezen füzet azonban lehangolólag hatott reánk. A. ki higgadtan végig olvasta, érteni fogja, hogy miért. Egy oly férfiutói, és egy oly folyóirattól férfiasabb vágásokat, erősebb csapásokat vártunk. Miért is ezen füzet cikkével tüzetes polémiába ép ugy nem ereszkedhetik e lap, mint a „Magyar Állam", vagy „Religio" ellenünk vagy a pro-