Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-29 / 13. szám

\ sai\ nék én a 48. óta képzett papok közül is, — sőt mint látszik ön is ismer, — olyanokat számlálni elő, kikért nincs okunk pirulni, de a mult előnye ós a jelen rovására ugy tesz ön, mintha én beszélyirodalmunk fejlettségét ismertetendő, a „szenttörténeti beszólyeket" mutatnám mértékül az idegen előtt. Súlyt fektet Ön a külső ruházatra. Mi is! Azonban bármint óhajtanánk, hogy senki szem elől ne tóveszte n „a ruha tisztesség" közmondást: mégis - mert még a a ruháért is az egyént teszszük felelőssé — a debreceni stb. kényszertógát visszahozni nem akarjuk. Mi volt 48. előtt a pap, ós mi ma sok pap? Kortesvezér stb. stb. Igaz, hogy itt a pap mellett csak a sok jelző van ; és az ellen nehéz is kifogást tennünk, mert a sok határozatlan számnév, s valahol olvastam, hogy egy vad népnek tizig van a mennyiségre kifejezése, azontúl a mi van, akárhány: az sok. De összevetve a használt általában ós sok szavakat, lehet tán következtetnem, hogy ön mégis többséget ért a sok alatt. A mi már a többségre ezután elmondott kétoldalú vádját illeti, vádjának egyik oldalát, t. i. a politikában s igy hazánk sorsának elintézésébeni részvételt önérzettel vallom, s tán vallja a többség szokásunknak. 48 előtt nem politizált, vagy legalább kevés pap politizált; természetes, mert nem politizálhatott. Ön nem tudná nálam jobban, hogy a nagyobbrészt jobbágyokból állt protestáns nép és papság, ha akart volna sem vehetett részt a nemzet dolgainak intézésében ? Ön! a nálam mindenbén, ós igy a históriában is jártasabb róná bünül, ha a hona javát mindig szivén hordozott protestáns papság ma, midőn a közjóért munkálni többé nemcsak jog — de szent kötelesség, ugy vélekedik, hogy jóllétnek örvendő polgár lehet a jót nemcsak akaró, hanem ki is vihető egyháztag, s latba veti a szent ügy elöbbviteláre tanulásának összes gyümölcsét? Akadnak aztán „bálványimádók", „Karakán Marcik,, stb. Igaz ! de ezeket többségnek nem hiszem ; másfelől ez ismét természetes salakja azon nagy elvnek, hogy „az egyén jogosult ós szabad." Sőt a Karakán Marci talán ép annak kifolyása, mi önnel a keserű nyilt levelet iratta, t. i. a multbai szerelemnek, — in parenthesim: ón önnek ezen szerelmét, mint a biztos haladás egyik malum necessariumát távolról sem Ítélem el. Hogy a consistoriumok ottan-ottan kímélettel járnak el a vétkezőkkel szemben, megengedem; de állítom, hogy ők akkor a humanitással együtt járó azon gyarlóságban szenvednek, melybe ön is esik, midőn a káromkodó, böszörményiző papot, a sírdogáló curatort meg nem nevezvén, lehetővé teszi, hogy a p a r s helyett a t o t u m gyanusittassók, sőt megvettessék. Hogy sok gyarlóság van bennünk 48.-utáni vagy tán akarta mondani, — óta képzett nemzedékben : elismerem, — sőt egypár főbbet mint felületesség, komoly munkátóli borzadály stb. magamból indulva ki, ón is megemlítek ön előtt; de mert ez a baj bizonyos fokig képzőkre, képeztetőre, sőt az egész átmeneti korra ve árnyékot: fészkünk iránt a madárfiaknál is tapasztalt bölcsesóggel egyezőbb kötelességnek tartanám az egyesek hibái kirivó színezése helyett egész komolysággal arról elmélkedni, értekezni: mit tegyünk, hogy a jelen ós jövő nemzedék javuljon, hogy a nemesebb értelemben vett papi befolyás ós tekintély emelkedjék, mely irányú elmélkedés- éw értekezésre oly szép példát ád — legyen tanítványi hálával üdvözölve általam! — Farkas József tanár ur Baranyába intézett válasza vége felé. (Prot. E. és I. Lapok 8. sz. 228 -231. 1.) Végül kérdem, megnyugodnók-e ön az orvos eljárásán, ki, — ha volna ilyen ? mitől egyébként az ég óvja! — lábán scrophula in ossibus kínlódó gyermekére ennyit mondana: „ense recidendum vulnus" stb. és meg sem kisértené recipét, vagy legalább más recipét irni a sebet előidéző kóranyag eltávolítására, mint ezt: „a vér tisztítsa meg magát : aztán jól lesz." Barla József, ev. ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Hol van és mi a kezdet ? E lapok március 15-ki 11. számában F. J. ur baranyai levelére válaszolva X. ur közvetlenül a baranyai, de általában az egész országbani vallásos életet ós a papok állását ecsetelve, oly megdöbbentő képet tár a nyilvánosság elő, hogy a papság ifjabb része öregkora ősz hajszálai mellé önkénytelen is oda kell hogy gondolja a martyrkoronát. Hogy ez ijesztő kép az egész hazára, vagy ennek csak egyes vidékeire avagy e vidékekben is csupán egyes helységekre talál-e: nem vitatom. Nem vitatom pedig azórt, mert azt minden kápláni idealismusom mellett is elismerem, hogy a vallás elvesztette a lelkekre nézve azon tiditő, elevenítő hatását, mely eleinket képessé tevó vagyonukat ós éltüket áldozni a vallás oltárára ; s hogy a vallásos élet hanyatlásával a papok iránti tisztelet is csökkent, ez természetes. Ha a betegség constatálva van, gondoskodni kell a gyógyszerekről. „De hol van ós mi a kezdet?" kérdi X. ur. A kezdet véleményem szerint csak egy lehet. Ha hanyatlóban van a vallásos élet, természes, hogy ezt helyre kell állitani; helyre állítani pedig ezt nem lehet sem törvények sem rendeletek, egyedül vallásos nevelés által. Ez igaz hogy lassú, de azt hiszem, hogy biztos munka. A mostani felnőtt nemzedéket újjáteremteni már nem lehet. Ezzel szemben nincs más teendő, mint teljes erővel arra törekedni, hogy roszabb ne legyen, ez pedig elérhető de a reorganisatiót a gyerekeknél kell elkezdeni a vallás tanítás által. Épen nem akarok paradoxonnal élni, amikor azt mondom, hogy nálunk vallástanítás nincs. Igenis tanítanak nálunk az iskolákban bibliai történeteket, tanítanak kátét, vagy jobban mondva, a gyerekkel betanittatnak egy rakás betűt; de ez nem vallás-, hanembetütanitás;