Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-29 / 13. szám

gödünk, s már-már a lét és nem-lótkórdése forog agyunkban, addig azon apathia, mely világi urainkat egyházi ügyeink iránt elfogta, kétségbeejt. Higyjék meg önök, ha törekvéseinkben nem támogatnak; ha nekünk kezet nem nyújtanak; ha apathiájukat le nem győ. zik; ha népünknek példát nem mutatnak, hogy hisznek istenben, tisztelik vallásukat, érdekkel viseltet nek egyházuk iránt; ha a közöny és vallástalanság ragálya onnan felülről még tovább is terjed s ujabb hódításokat teszen a népnek alsóbb rétegeiben: mi az áramlatot föltartani képesek nem leszünk, minket el fog sodorni ; de önök sem menekülnek ! Ezt jogom van önöknek megmondani, mert ez szeut meggyőződésem, mert ezt követeli tőlem a ragaszkodás, a melylyel istenem, vallásom s népem jövőjóhez ragaszkodom. Talán századok nem voltak képesek annyit rontani népünkön, mint ez utohó pár évtized. A csalárdság, önzés, igazságtalanság mesterfogásai által látja tudatlanságát, tapasztalatlanságát kijátszatva minduntalan. Az előbbi tizedben még egy horgonya volt, a melyhez ragaszkodott, melyben megnyugtatást talált minden elkövetett méltatlanság ellen : a vallás, s hitte, hogy a legfőbb biró megfizet kinek-kinek érdeme szerónt. De az utolsó évtizedben már szivének személyébe is berontottak, elrabolják tőle a mi egyedüli kincse volt, hitét vallását. S mi marad neki? Önöknek habár elvetik is a vallást, marad miveltségük, marad tudományuk, marad szellemi életük s kinek-kinek olyan a milyen hite, dd ennek a szegény, miveletlen, tudatlan népnek mi marad? Önök ha kerülik is a templomot, maradnak lapjaik, könyveik s miveltsógüket fentartják, vagy tovább fejlesztik; de ha a nép kerüli templomát, ezen nagyrészt egyedüli iskoláját, mi marad neki? Önök ha nem is a vallás parancsából, legalább a társadalmi élet követeléseinél fogva az erkölcs szabályainak hódolnak; de ha népünk az erkölcsiségnek alapját, a vallást elvesztette, mi marad neki? Semmi és semmi! S mit gondolnak önök, ez a nép, a mely évtizedeken keresztül csalatott, a legszebb ürügyek alatt ámittatott, mesterfogásokkal fosztogattatott, igazaiból kiforgattatott; elveszitve emberekbeni bizalmát, megfosztva vallásától, hitétől, istenétől, s nem találva igazságszolgáltatást sehol: ez a nép vég nélkül fog tűrni, mert misera plebs ? . . . Ugy-e-bár fekete szemüvegen nézem a világot! Én nép között élek, sokat látok és hallok, a mit önök ott fenn nem látnak ós nem hallanak. Ezért mondom: támogassanak törekvéseinkben. Üssenek, verjenek, égessék rajtunk a romlásnak indult sebeket, szívesen türjük, csak ezt ne összetett kézzel tegyék, mely csak rontana; hanem építeni is segítsenek. Törekedjünk a vallásos buzgóságot újra életre költeni népünkben. S ha ejyszer polgári életünkbe az Augias istállója kitisztittatott, meg fog győződni népünk arról, hogy az emberek között is lakozik igazság. X. Néhány szó t. Boross Mihály úrhoz. Kedvére az öregnek mit se tész. Bohóc. Göthe Faustjában. Megengedjen uram, hogy biztos tudása dacára zuglapok hasábjai helyett a Prot. Egyh. ós Isk. Lapokat veszem igénybe, s epe helyett tárgylagossággal leönteni kisértem meg szavaimat, midőn nyílt levelére, mint 48 óta képzett s működését kezdett protestáns pap, némi észrevételeket teszek. Foglalkoznom kellene Önnek hangjával, de midőn ezt a mottó szerinti kedélyállapot szülöttének tartom : meg nem haiagudva érte, erős vádjaihoz térek. Ölyan-e általában a mostani papság, mint volt a 48. előtti? Nem, felel ön, s eléállit egy sötét képet, mint a jelennek megfelelőt. Bocsásson meg, ha én, az ön nem-jót a papság — t. i. a mostani papság ó r d e mó n e k tekintem. Minden kornak saját jellege van, mit nemcsak magán hord, hanem rásüt a benne élőkre is. Minden kornak van bizonyos végzetszerű nemes hivatása, célja, — melyért küzd, s mely küzdelemben plus, vei minus részt kell venni a kor gyermekeinek. A 48-at én is mintegy határvonalnak tartom korszak és korszak között, nemcsak hazánk és a magyar protestantismusra, hanem egész Európára nézve ; az egyén jogának és felelősségének kimondása — a nemzetek szabadságért! erőteljes küzdelme a legújabb korban itt veszi kezdetét. A gyermek arcát átalakítja a fejlődés; nem természetes-e, hogy a fejlődés átalakító erővel hat egyesek- sőt testületekre is? Más ma a protestáns pap mint 48. előtt! Másnak is kell lenni, ha az idők folyamának ellenállni nem akar. Sötét az ön rajzolta kép; de valyon igaz-e ? Megengedem, hogy egy-egy alak a fejlődós processusában eltorzul, s tán annyira sülyed, hogy az ön által ecsetelt káromkodó képnek lesz eredetijévé, — mert hisz „mig küzd az ember: téved is szünetlen" és „akármilyen dicső, mit szellemeddel érzesz: anyag tapad reá" : de hogy az ön torzképe a mai protest. papság képe volna, csak ugy tehetném fel, ha ama nagy célban, mit isten irt az emberiség elé, t. i. a haladásban és annak az egyénre gyakorolt nemesítő hatásában nem hinnék többé. Multunk kimagasló alakjai az Ön által parallelként idézett nevek ; de ha szerénységüket nem sérteném, tud-25* *