Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-11 / 2. szám

Hogy az 1867; óta a magyar protestáns egyház által következetesen szinte folytatott szerep, a felelős magyar kormány ellen is érvényesített oppositio (mert hogy egészben véve ilyen valósággal létezett, azt világosan mutatja azon táblázat, melyet a statisticai kimutatások után a protestáns többségű vidékek által küldött ellenzéki képviselőkről összeállítottam) mennyiben volt befolyással a jelen válság előidézésére, hogy mennyi érdeme van a protestánsoknak a változott viszonyok dacára is derűre borura folytatottellenzékieskedésök utján a magyar önkormányzat meggyengítésében; — hogy mennyi azon mulasztás, melylyel a magyar protestáns egyház egészben, mint állami contingens, talán vádolható azért, hogy innét tova egészen felhasználatlanul hagyja elröppenni azon kedvező alkalmat, mely a szomszéd német birodalom ismeretes egyházpolitikai küzdelme folytán Olaszországban s más államokban is feltámadt: mindezt, a félreértetóstől aggódva, érintetlenül kívánom hagyni; csupán azon egy pontra óhajtóm felhívni a közfigyelmet, miszerint mig az 1867-diki magyar kormány tagjai közt három protestáns férfi volt, és pedig mondhatni a legbefolyásosabb tárcák birtokában: m a egyetlen egy protestáns sincs a magyar cabinetben. A tények e megcáfolhatlan logicája azt hiszem elég hangosan tanúskodik azon politika eredménye felől, melyet a magyar protestáns egyház 1867 óta általában tekintve, missiojául fogadott! Az a ki tudja, hogy a felelős parlamenti kormány egyik alap elve az: miszerint mindig o 1 y férfiak hivassanak meg az egyes tárcák vezetésére a fej edelem tanácsosaiúl, akikről tudva van, hogy az országban létező legbefolyásosabb elemek bizalmát bírják: — az minden bővebb fejtegetés nélkül azonnal be fogja látni, hogy mit jelent a fentebb megjelölt tény ; — hogy általa mily hely van kijelölve a protestáns egyház számára ma Magyarországon; s hogy mily állást foglal el az ma eddigi tekintélyes küzdelmei után. Legtávolabbról sem a katholikus vagy más hitfelekezet elveit valló polgártársaink elleni bizalmatlanság akar lenni részünkről e tény figyelembe ajánlása, mert sőt inkább hálát adhatunk, a Gondviselésnek azon szerencséért, hogy Magyarországon, midőn a protestáns egyház nem teljesiti az Európa virágzó északi államaiban és az amerikai Egyesült Államokban mindinkább érvényesülő, egészséges államalkotó missióját, — nálunk a róm. katholikus egyház, egyes egyének kivételével, mint valódi nemzeti egyház fogta fel ezt. Egy protestánsnak mindenesetre sajnálni kell e tényt, de a polgárnak csak örvendeni lehet rajta, — mint a jobb nem létében legalább megmentő refugiumon. Íz mit e mondhatni megaláztatás felemlitésével a protestáns ügyre nézve célozunk, az csupán annyi, hogy azon kötelesség teljesítésére legyen figyelmessé a magyar protestáns egyház, melynek teljesítése saját lételével a legszorosabb összefüggésben van, s melyet nemes büszkeséggel teljesít is azon államokban, melyek egy életerős, tevékeny protestantismusnak köszönik mai elsőrangú állásukat s melynek teljesítése addig, mig „a protestáns egyház" név létezik Magyarországon, mely mint ilyen egyenjogúságának elismerését és niztositását kívánta és követeli ma is az államtól, — elodázhatlan polgári kötelessége; s a mely köt el ess ég teljesítése iránti reményét maga a fejedelem is szükségesnek tartotta a legközelebbi jubileum alkalmával a helv. hitvallásuak tisztelgő küldöttsége előtt kifejezni. E kötelesség: a protestáns-tanügy rendbehozása; a százados mulasztásoknak jóakaratú tevékenység által helyrepótlása, — hogy legalább azon álláspontra eljusson a protestáns egyház e tekintetben, a melyen a reformatió ideje után az üldözések korában ólt apáik állottak, kik Magyarország tanügyét a kor színvonalához és az ország akkori viszonyaihoz mérve, az első rangra emelték s a protestáns ügy győzelmét ez által biztosították, — a mint ezt a mult század végétől egész 1867-ig élt kitűnőbb országos tekintélyű férfiaink névsora igazolja. A mint sokszor, majdnem szakadatlanul hangoztatták, és pedig többször igen komoly elhatározás jeleivel hangoztatták a protestánsok iskoláik független, szabad fejlődéséért való aggódásukot, ós ezeket tekintvén a protestantismus védbástyáinak s ezzel együtt Magyarország szabadsága s a külhatalom elleni függetlensége eszközeinek: ugy ha igazságuk volt valaha ez állításukban, — a mint hogy tagadhatatlan, az volt, — tenni is kell mind azt, mi ezek tekimtélyének biztosítására szükséges. Nem kívánok ez alkalommal mind azon indokokra kiterjeszke dní?

melyek magok az egyes protes-