Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-15 / 11. szám

zást szenvedne, mint azt, mely a fejlődés természetében van." „A régi és az uj hit" azzal ellenkező nézet alapján Íratott. E szerint, ha tudni akarjuk, mi a keresztyén vallás? akkor nem azt kell néznünk, amivé fejlődött, hanem egyik régi okmányát (a hi -szekegyet) kell elővennünk, melyben a keresztyén társadalom bizonyos korban kifejezte akkori hitét. Minthogy pedig a hitigazságok ama negyedik századbeli formulázása mai gondolkozásunk rendszerébe többé bele nem illeszthető, tehát nem is vagyunk többé keresztyének. Epen ugy mondhatnók, hogyha valaki Magyarországon tudni akarja, mi a jog. akkor okvetlen Yerbőci Corpus jurisát kell elővennie; minthogy pedig a Corpus jurisnak sem közjoga, sem magánjoga, sem büntető joga mai gondolkozásunkkal többé össze nem egyeztethető, tehát mi a jogot el nem ismerhetjük többé jognak; holott valóság szerint a különbség köztünk és Yerbőci kortársai között csak abban áll, hogy ma a joglényegét jobban felismertük, arról való fogalmaink tisztultabbnk, igazságosabbak. * Igaz, hogy a második szakaszban mind a mellett, hogy a teremtő isten és a halhatatlan lélek eszméit paralogismusokon nyugvó képzeteknek állítja, melyek a modern gondolkozással össze nem egyeztethetők : mégis azt tartja, hogy lehet az ember vallásos, a mennyiben kegyelettel viseltetik a mindenségben uralkodó örök törvények iránt, melyekről való függésünk érzete épen ugy lehet vallás alapja, mint a régi dogmatikában a túlvilági istentől való függés. Ámde ki nem látja, hogy ily fordulat által csak játék üzeük a vallás szóval. Mert hiszen, ha a mindenségtől istent, mint céltevő, mindent egyesítő absolutumot elgondoljuk, nom marad egyéb mint azon szám nélküli egyenként?

sógek összege, melyek tüneményes voltát tapasztaljuk. A vallás feladatát pedig a:s emberiség maiglan még mindég abban tálálta, hogy az a világ véges, tünő Jelenetein tul az örökké állandóra, maradandóra utal, mi végeredményileg lelkünket ugy a külvilág tür.ékenysége, mint az erkölcsi világrend tapasztalható megbontásai felett megnyugtatja. Az elméletek becsértékét az alkalmazás mutatja meg. Itt tehát mindjárt megcsinálhatjuk a próbát, miután a könyv első szakaszaiban felállított elméletnek az utolsó, „hogyan rendezzük életünket" cimü rósz gyakorlati alkalmazását és annak bebizonyítását akarják nyújtani, Logy lehet az életet célszerűen és boldogitólag beiendezni a nélkül, hogy abban a vallásnak legkisebb helyet is kellene juttutni. S íme mit látunk? A férfi, ki vallási téren a mult semmi hagyományával nem tudott megbarátkozni, a társadalmi élet egyéb téréin a tén)leg létező vagy létezett minden oly intézménynek less szószólójává, mely az előkelő osztályok biztosítására, a beati possidentens nyugalmas kielégítésére szolgál; mig a társadalom megfáradt ós megterhelt tagjairól emlités csak annyiból tétetik, amennyiben szükséges azok féken tartásáról gondoskodni, hogy a mivelt 'birtokos rész az élet élvezeteiben ne háborgattassák. E rendszerben aztán az örökös monarchia természetesen előnyösebbnek mutatkozik a republikánál; miután abban a társadalom kegyeltjei javaikat nyugodtabban élvezhetik, s a magasabb rendnek finom szellemi légköre a tömeg kilehellése által meg nem rontatik. „A monarchiában — mondja Strausz — valami titokszerü, sőt látszólag valami absurdum van; de épen ebben fekszik előnyének titka. Minden mysterium absurdnak látszik, s mégis, ami mélyebb természetű Vhu, életben, művészetben és államban, mind nem létezhetik mysterium nélkül.u

Tehát az előkelőség érdekében még a mysterium absurdumát is kész elfogadni; de a Krisztus vallásában, mert az ügyefogyottak, szenvedők felemelésére akar szolgálni, a mysterium absurduma csakis absurdum. Azon monarchia^ mysteriumnak aztáu csak természetes következménye az, hogy Strausz szerint a nemességet, erősítve a polgári nagy birtokosok által politikai előjogokkal kell felruházni, a halálbüntetést fenn kell tartani, a strikeoló munkásokkal a legnagyobb szigorúságot kell éreztetni stb. stb. Sehol a szenvedő emberiség* iránti rokonszenvnek legkisebb gerjedése. S mindez igen természetes oly világnézet mellett, mely a létérti harcot az embervilágnak is alaptörvényéül tekinti s igy a közmondás szerint : aki bírja, ÍZ marja. íme idáig jutott e fényes elme, melyet a vak türelmetlenség azon lejtőre taszított, melyről rég megmondatott, hogy „abyssus abyssum invocat. * Nem annyira őt terheli azért a vád, mint a társadalmat, mely mig egyrészt élettelen megdermedt formáknak hódolva a szabad fejlődésnek útját állja, másrészt ama formákkal együtt a lényeget is elveli ós lelkét megtagadja.