Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-01 / 9. szám

emlékeinek, örömmel tekint vissza a választmány egy bizonyos tekintetben a lefolyt évre, a mennyiben ha egyik kezével sebzett is az Ur, de a másikkal gyógyított ; megszaporitá ugyan hazánkban az árvák számát, de egyszersmind az árvák iránti részvétet, humanistikus érzelmet felkölté a nemzet fiainál s leányainál oly mérv­ben, mint ez alig vala reménylhető. Mely jelentés sze­rint továbbá a mult évi bevételek 1367 forint 87 krral szaporodtak az előbbi év bevételeihez képest, csak­hogy viszont szaporodtak a kiadások is, s a tőkéből 1639 frt. 59 krt kelle kölcsönözni, mely kölcsön vagy hiánylat azonban rövid időn törlesztve leend, miután az árvaházi naptár tiszta jövedelme az 1000 frtot meg fogja közelíteni, s miután a gyülekezetekhez intézett felhívásnak igen szép eredménye mutatkozik. Az intézetben 58 árva ápol­tatott, kik dacára a két izben is dühöngött járványnak, egézségben jöttek át mindannyian az uj évbe. Az uj ár­vaház építéséhez az év folytán beállott kellemetlen pénz­viszonyok miatt nem lehetett hozzákezdeni. A tagok száma az év végén volt: Alapító (1000 fttal) 3 ; alapítvány tevő 35; rendes 624, rendkívüli 182. Bevétel volt: adakozá­sokból : 6751 frt. 41 kr, 581 rendes tag fizetett 3498 ft, 159 rendkívüli : 477 frtot, kamatokból s tandijakból 266 frt 79 kr.; összesen 10,993 frt. 20 kr. A kiadások tettek: 12,632 frt. 79 krt. A vagyoni állás jelenleg, a ház vétel­árában, alapitványlevelekben s kézpénzben, 46,980 frt 9 kr. ós egy 864 négyszög ölet tevő telek a meghosszab­bított füzfa-utcában. Ezen jelentés felolvasása után az elnökség jelenté, hogy a számadásvizsgáló bizottság a számadásokat meg­vizsgálta, s a pénztárt teljesen rendben találta; ebből folyó­lag Hornyánszky Viktor pénztárnok ur, a közgyűlés szives köszönetének kifejezése mellett az 1873-ki számadás terhe alól felmentetett. Majd Ballagi M. elnök ur felhívása foly­tán az egylet fő-pártfogónő-jéül (Patroness) gr. Teleky Sándorné asszony közfelkiáltással megválasztatott, kit Szé­kács ur a közgyűlés érzelmeit hűu tolmácsoló meleg sza­vakkal üdvözölt, kifejezve azon örömet és reményt, melyet a közgyűlés a nemeslelküségéről és fáradhatlan tevékeny­ségéről ismeretes grófnőnek egyletünk részére történt meg­nyerése fölött érez. Az újonnan módosított alapszabályok értelmében mind az igazgató választmány, mind a női bizottság új­ból levén alakítandó, az elnökség ugy saját, mind a vá­lasztmány s női bizottság nevében tisztét leteszi és azon­nal uj választás rendeltetik. A szavazatok beadása után Takács János ur indítványára Ballagi M. ós Benedikty György volt elnök és alelnök urak irányában öt évi szi­ves és sikeres fáradozásaikórt a közgyűlés hálás köszönete jegyzőkönyvileg kifejeztetik, és ezzel a gyűlés Schrancz evang. leik. ur buzgó imájával berekesztetett. A szavazatok az ezzel megbízott választmány által felbontatván, következő eredmény tapasztaltatott. Az igazgató választmány tagjaiul megválasztattak: Kochmeister Fri­gyes, Várady Károly, Ballagi Mór, Benedicty György, Dr. Bókay József, Farkas József, Dr. Grünwald Róbert, Ha­berern Jouathán, Hornyánszky Viktor, Dr. Jelenik Zsigm., Kovács Albert, Székács József, Skita Mihály, Takács János, Török Pál. Az elnököket a választmány vála^z­tandja saját kebeléből, ha szabad jósolnunk : az előlneve­zett Kochmeister és Várady urakat. A női bizottság tag­jaiul: Lidemann Róza, Beliczay Róza, Cséry Ida, Fuchs Karolina, Haberern Róza, Hunfalvy Karolina, Gr. Károlyi Viktorné szül. Degenfeld grófuő, Kochmeister Karolina, Marschalkó Júlia, Schneider Zsuzsánna, Székács Júlia, Tisza Kálmánná szül. Degenfeld grófnő, Walaszky N., Zsigmondy Vilma úrhölgyek. Az uugi ref. egyh-.megy ének tavaszi közgyűlése. Az ungi ref. egyh.-megyei közgyűlés február 16-ik s következő napjain tartatott meg Putka Helmecen, A gyűlés érdekesebb mozzanatai e következőkben foglalhatók össze: Nt. Szabó András esperes ur, templomi isteni tisz­telet után, igen szép és buzgó alkalmi imában az Ur áldását és segedelmét kérve tanácskozmányainkra, a gyű­lést megnyitotta. Ezután msgos Bernát Zsigmond segéd­gondnok igen megható beszédben előadta a tanácskoz­mány tárgyait, beszéde folyamában lelki fájdalommal említi meg azon vallásos közönyt, mely nemcsak egyh -megyónkben, hanem az egész országban el van terjedve; melyet megszüntetni, s híveinkben a vallásos ügyek iránti érdeket felkölteni elodázhatlan szent kötelességünk annyival is inkább, mert a mulasztás s késedelmezés igen sok kellemetlenségnek, szellemi és anyagi veszteség­nek lehet előmozdítója és szülője. Örömmel tudatta a közgyűléssel könyvtárunk állapotát, a mennyiben évenkint több száz darab könyvvel szaporodik, s a szellemi kikép­zés ez által is meg van könnyítve. Óhajtandó azonban, hogy a könyvtár Ungvárra, mint központba tétessék által, s e tárgyban indítvány is tétetett s egy választmány bízatott meg a tervezet elkészítésével. Iskoláink állapota kedvezőnek mondható, s ha e tekintetben némi kívánni való van még, az részint a dühöngött járványnak, részint pedig az országos nyomasztó körülményeknek róható fel. Egyházmegyénk tisztviselői minden három évben újonnan választatnak, a választásnak még a mult évben kellett volna megtörténni, azonban a ckolera-járvány miatt ez évre maradt; most tehát az egész tisztikar nevében Bernát Zsigmond ur leköszönt ; beszéde, melyben bucsut vett s az eddigi bizalmat megköszöné, oly megható vala, hogy általános részvétet gerjesztett. A beérkezett szavazatok felbontatván, az uj tisztikar következőleg alakult meg: esperes Szabó Audrás, világi segédgondnok Bernát Zsigmond, egyházi tanácsbirák: Rásky Endre, Lesnyánszky György, Makay Dániel, Ko­máromy József, Németh Imre, Pazar István. Világi ta­nácsbirák: Horváth Gábor, Böszörményi József, Kovács Károly, Berhely Ödön, Szomráky István, Gulácsy Károly. Pénztárnok : Makay Dániel. Ügyvéd : Olcsváry József. Egyh. jegyzők : Orémus Dániel, Pazar József, ifj. Szabó Endre. Világi jegyzők: Terestényi Dániel ós Mokcsay István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom