Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-03-01 / 9. szám
Könyvismertetés. „Egyházszertartástan alapvonalai. Tekintettel a mayyar ref. egyházra. Irta Tóth Mihály, a reformátusok debreceni főtanodájában 'gyakorlati hit- és ker. erkölcstan ny. r. tanára. Szerző sajátja. Debrecen, ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvárus bizománya. 1873. I—V. 114 lap. Ára 1 frt. o. é.u (Folytatás.) Én ugy tudom, hogy a lelkésznek minden foglalkozása nyilvános, nem pedig titkos tartozik lenni, s ha nem akadok is fel e helytelenül s haszontalanul oda hajított jelzőn, a lelkésznek igen sok foglalkozása van, mely egyenesen, határozottan lelkészi foglalkozás, de azért távolról sem liturgia; ilyen pl. az igehirdetés, a lelki gondozás, a gyermekek vallás-erkölcsi nevelése, s amelyek épen megkülönböztetésül „a liturgiái végzendőktőll < homiletai, curapastoralis és kathekhetai teendőknek szoktak neveztetni. Azt mondja ezután: „a gyülekezet teendője pedig ritualenak vagy szertartási elemnek neveztetik/'Hogyan lesz a teendő elem, vagy az agenda az egyház szertartásainak gyűjteménye, magam részéről nem vagyok képes felfogni s csak sejtem, hogy szerző azt akarta mondani: az isteni tiszteleti összes cselekvények latinosan agendának neveztetnek s a mi ebből a lelkészre esik, az liturgiának hivatik, a mit pedig a gyülekezet végez, az ritualenak mondatik. A felosztáson már meg sem ütközöm. Ha valaki nem ismeri valamely tudománynak szervezeteit, meg lehetliak győződve, hogy ama könnyű szerrel végezhető osztási módhoz folyamodik '.általános, különös. Hogy az általános rész fából csinált vaskarika; hogy a mi általános, az nem lehet rész, & hogy a rész szükségképen csak különös, ehez már erösebb különböztetési képesség kell, mint a minővel szerző rendelkezik, aki az aféle képtelenséget sem veszi észre, a mi egész tudományának előre közlött vázlatából nyilván kirí : „az á l ta-1 ános liturgica tanit különösen a keresztyén cultuaról." Hüffel és Hagenbach is igy tesznek s Tóth Mibály csak nem léphet fel javítóul, s a mit én nem is igen sajnálok, csak arra kérem, ne nehezteljen meg aztán, ha beteljesül rajta a német példabeszéd következetessége: mitgegangen, mitgefangen, — mitgehangen. Ez és ilyen Tóth Mihály liturgicája első paragraphusának hű képe. A következőben nagyobb darabot fogunk együvé, mert igy isten tudja mikor jutnánk a végére. A második paragraphusban a liturgicának mint rendszeres tannak, fontosságáról szól s a kővetkezőben megkezdi az egyházszertartás fejlődésének történetét. E tárgy, *) Lapunk szűk tere miatt a „Strausz Frigyes Dávid" felől kivéve belőle a magyar liturgiát, melyhez külön kivánok szólani minket érdeklő volta miatt, — kilenc paragraphust emészt fel. Egyetlen tétel, egyetlen adat, egyetlen gondolat nincs benne mely szerzőé volna. Hüffelnek nyomorúságos, lényeges, s épen jellemző részleteket kihagyó szószerinti fordítása az. Hüffel néha a közlött adatokhói elveket igyekszik elvonni; keresi és kimutatja a fejlési mozzanatokat ; színez, jellemez; a láthatóvá tétel kedveért érdekes mutatványokat közöl a különféle korú és nemzetiségi liturgiákból: Tóth Mihálynak épen erre nincsen érzéke; utánzó krónikás lesz „kutforrásához" képest. Mindjárt alább azok számára, kiknek olvasóim közül nem volna módjuk összenézés végett Hüffelt is elővenni, közölni fogok egy érdekes szembeállítást. Itt csak röviden egy kis statistikai kimutatásra szorítkozom. Tóth Mihály II-ik paragraphusa Hüffel könyvének 5—7. lapján található fel; a 111-ik a 8—9. lapot foglalja magában; a IV-ik a 10— 11-iket; az V-ik a 12 —13-at; a Vl-ik a 14-16.; aVII-ik a 17—20-at, a VlII-IX-ig esők a 20—32-őt s végre vetőlék gyanánt egy kikezdést Zsarnay Lajos „Paptanának" 19-ik lapjáról. Hogy a ki 13 lapot tud előállítani 30 lap német után, milyen joggal Írhatja müvére: „irta", ezt olvasóim ítéletére bízom. Én ez itélet könnyítésére, íme, itt közlőm mutatványul az igért szembeállítást. Tóth Mih ály (4-5. lap.) „Krisztus ugyan semmi bizonyos vagy állandó cultus formát maga nem állított fel, sem annak idejét és rendjét ki nem szabta, m. a. mint a keresztyénség jelvényeit (symbola) két szentséget vagy sakramentomot szerzett ; úgymint: a keresztséget és urvacsorát. Hogy pedig némely egyházak a legrégibb liturgiákat közvetlenül az apostoloktól hozzák le, jelesül: a rómait Pétertől, a Mailandit Barnabástól, a görögöt pedig Jakab apostoltól, — ennek semmi történelmi nyoma nincs. Annak oka, hogy sem Kristus, sem az apostolok állandó cultusformát nem állítottak fel, — ott keresendő, hogy ők nem az isteni tiszteletben előforduló külszertartásokat s a cselekedetek külső oldalát vagy törvényszerűségét (legalitas actionis), hanem a belérzületet s a cselekedetek erkölcsiségét (moralitas actionis) vették fel, mint istennek tetsző életalapját és fötényezőjét, azt hirdetvén zsidónak mint pogánynak : hogy isten lélek s igy a kik őt imádják, szükség , hogy lélekben és igazságban imádják. Azonban ily magasztos elv és azon irány mellett is, mely szerint a sziv tisztaságától tétetett függővé embernek isten előtti becse és kedvessége, okvetetlenül ki kellett az ős keresztyén egyházban fejlődni a cultusnak. Krisztus ugyanis nem csak a keresztséget é-i az urvacsokezdett ismertetés befejezését jövő számunkra halasztottuk. Szerk.
