Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-30 / 48. szám

csak egy hónap alatt, ~ 59,597 darab könyvet adott el; azon lapok és folyóiratok számát pedig, melyek a katholicisinus érdekében, a különböző műveltségű körök s rendek számára a hazában kiadatnak, nem is tudom. Majd hatvanezer darab könyv egy hó alatt! Ez előtt pár évtizeddel még meg me"tünk volna talán esküdni, hogy a tulajdonkópi kathol. nép között nincs a hazában összesen hatvanezer olvasni, i.ni tudó ember. Ne de hiszen hadd dolgozzanak ők — gondoljuk nekik szükségük van arra. Mi nekünk megvan az autonomiánk, ezt meg is őrizzük, ennek árnyékában azutáii kezünket szépen öszszetéve is megélünk boldogan. Igaz, hogy ha magunk nem is, de más gondoskodik a mi népünkről is; a világi irodalom ad ennek is elég olvasni valót, csak győzze. Igaz, de ez legtöbbször drága áron van megvásárolva. Nem is számítva, hogy a különböző nevekkel nevezett olvasó körök miatt sok embernek családi boldogsága dulatott fél s anyagi jólléte tétetett tönkre, nagy kérdés, van-e haszon azon olvasmányok nagyobb részében. Ugy a vallási mint az erkölcsi s társadalmi élet nemesítésére, az egyházias irány erősbitésére igen sok esetben aligha hatnak jótékonyan azon olvasmányok, melyek a nép kezébe jutnak, s kétségen -kivül nagyon szükséges volna, hogy az egyház, mely nevelője vedére volt eddigelé a népnek, kalauzul szolgálna annak most is, midőn az egy uj mezőn, az irodalom mezején kezd keresni, s kell hogy keressen lelkének táplálékot. Mert nem volna ám szabad azt sem felednünk, hogy az írás s olvasási képesség s az irodalom majdnem olyan a népnél, mint a gyermek kezében a tűz; világit, de perzsel is. Jól használva, okos vezérlet mellett nagy áldás, de ellenkező esetben lélekölő, erkölcsfertóztető méreg. A nép műveltségén alapszik a mai államok s társadalmak jólléte; de a ferde irányban vezetett népműveltség vészt és pusztulást áraszt a leghatalmasabb ál lamokra is. A jezsuiták jól ismerik a betű erejét. Azért mig lehetett, elzárták tőle a népet; most az államok megtanítják a népet írni, olvasni, de a jezsuita résen áll, s hogy ki ne szalaszsza kezei közül, ő ad ne i olvasni való könyvet s lapot. Szidd a jezsuita morálját, t. cikkírója az „Ellenőrnek", nem bánom, segítek ón is, de azt ne mondd, hogy nincs neki. esze, sőt inkább tanulj tőle, mert meglásd, nyakadra hág újból. De tanulj tőle, a sok közül különösen még egyet. A jezsuita mindazon államra, társadalomra, melybe csak némileg is befészkelhette magát, reányomta lelke bélyegét. Vajha ezt tenné s tehetné a nai protestantismus is! Egy futólagos áttekintése a jezsuita befolyás alatt állt államoknak s ezekkel szemben a tisztán protestáns országoknak, talán előnkbe tükrözi, a mit mondani akarok. Mennyi a látszat, a tettetés, aljas utakon való járás, az esiközökben való nem válogatás, lelkiismeretlensóg, a fényűzéssel karöltve járó ledérség, bűnös erkölcsi könnyelműség az oly társadalom minden rétegében, melynek a jezsuitaság volt nevelője, tudjuk, látjuk, mindnyájan. Érezzük, hogy pusztulunk, veszünk, keressük a baj okát majd az absolutismu^ban, majd a nagy liberalismusban, hol e^yik, hol másik politikai párt működésében. Nem ott vaD, hanem azon jezsuitaságban, melynek bélyege mólyen be van sütve a nemzet testébe. Hasztalan miuden törekvés, minden kormányváltó.:tatás mindaddig, mig e bélyeget a protestantismus szelleme le nem törli, s helyébe saját bélyegét nem nyomja; a mig az az egész nemzet s társadalmunk körében az egykori genfi s vittembergi szigorú erkölcsi komolyságot, tisztaságot, becsületességet érvényre nem emeli. Hajdanta sikerült ez a protestantismusnak hazánkban is, legalább önnön hívei körében, ós nem nagyon sok idővel még ez ílőtt hazánk protestáns vidékein, községein, sőt egyes emberek arcán is tisztán felismerhető volt a protestáns jelleg, felismerhető volt az értelmi felvilágoiultság, a tiszta becsületesség, erkölcsi komolyiág. Hogy ujabban fog-e sikerülni a protestantismusnak ezen ős protestáns jellemvonásokat az egész nemzet keblébe maradandólag bevésni, nem tudom, de hogy sikerüljön, szivemből kívánom. F. A tanítók és lelkészek fizetésének javítása kérdéséhez. Az állam ujabb fejlődésében oly haladásokat tett, melyekkel az egyháznak is lépést kell tartania, ha azt nem akarja, hogy érdeke, talán egész léte veszélyeztessók, Az állami élet körében tapasztalható haladást illetőleg ezúttal csak azon buzgó törekvést említem fel, miszerint hivatalnokai fizetéseit az idő szükségletei szerint meghatározza vagy javitja és jövőjüket megfelelő nyugdijakban biztosítja. Az állami tanár vagy járásbiró p. o. ma számithat legalább 1500 ftnyi fizetésre és nyugdíjra, holott tanulmányai bevégzésére csak annyi idő kellett, mennyi a