Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-30 / 48. szám

ben önmagunknak egy szerintern megbocsáthatlan hanyagságunkért egy kemény szemrehányást tennem, s ezen hibánkkal szemben újból a jezsuitákra s ul­tramontán ellenfeleikre mutatnom. Midőn Luther majd Zwingli a nemzeti nyelvre leforditott bibliákat, s esakhamar ezután a német nemességhez címzett s egyéb irodalmi müveket a nép kezébe adták: ez által felírták mintegy a protestan­tismus egére N. Konstantin visiojának ama neveze­tes szavait: „in hoc signo vinces." Ez által kije­lölték a protestáns egyháznak mindjárt keletkezése első éveiben a követendő utat, ki azt, hogy a refor­niátió megszületésével kiszabadíttattak a népek az évszázados papi tutorság, vagy ha ugy tetszik zsar­nokság alól, s ezentűl maguk lábán kell hogy jár­janak, helyettök nemások, de önmaguk gondolkodjanak. Be egyszersmind kijelölték, s az egyház minden ké­sőbbi szolgáinak s buzgóbb tagjainak hivatásává tet­ték azt is, hogy a protestáns népet ezen szellemi ön­állóságra folytonosan növeljék, s a nép általános mű­velődését minden lehető eszközzel elősegítsék. Az apák megértették ezen reájuk várakozó ne­mes hivatást, s mint fentebb is emiitónk, elóg buz­góságot kifejtettek a népnek iskolai, templomi taní­tásokkal való nevelésére. Igen, de ma ez már nem elóg. Nemcsak az iskolák szervezendők ma már egészen újból, de az iskolák mellett és még inkább az iskolák bevégzése után hatalmas tényezőként, ha­todik európai nagyhatalomkiüt szerepel a sajtó. Ez az a nagyhatalom ma, mely átalakítja ép ugy egyesek értelmi s kedély világát, mint Európa térképét, ez az a mi által ma egyesekre ós tömegekre kiváló mór­tékben hatni lehet, következőleg, a melyet a protes­táns ősök modern unokái a nép valláserkölcsi életé­nek, társadalmi műveltségének nemesítésére az ujabb időkben igénybe vesznek. Mi e nagyhorderejű tényezője után a valláserkölcsi életnek csak távolból sóhajtoztunk. Nehéz idők igája alatt görnyedeztünk s meg kellett elégednünk, ha évszáza­dos bibliánkat, zsoltárainkat kinyomathattuk s népünk között ezeket elterjeszthettük. Szegény apáink, ha szé­pet akartak álmodni, álmodtak a sajtószabadságról, álmukban, képzeletükben elszálltak azon mi reánk soha be nem következhetőnek vélt korba, a midőn az ál­nok jezsuita censor nem vethet bilincset egy-egy ne­mesebb törekvésű, felvilágosult lelkű protestáns em­ber nyelvére, hanem elmondhatja kiki országvilág; hallatára mindazt a mit gondol, a mit igaznak, Cél­ravezetőnek tart, elmondhatja hamisítatlanul hazáük, egyházunk, kitűnőbb elődeink eseménydús életének történeteit, inint szintén az ellenfélnek ellenüuk inté­zett ezerféle ármányait; a midőn szólhat kiki szive tiszta meggyőződése szerint honííaihoz hitrokonaihoz, s őket nyilván felhívhatja, buzdíthatja, lelkesítheti. Mily szépek, mily kedvesek voltak ez álmok előtte­ek tisztes őseink, ül kik a nép valódi műveltségéért s az igazságnak minél szélesebb körben terjesztése­ért nálunknál sokkal nagyobb hévvel buzogtatok ! S mily lehangoló reánk nézve, kiknek idejében ezen egykor csak álrnok valóságokká lettek. Hót <$v óta le vannak verve a zárok a sajtóról, élvezheti az ál­tala terjesztett világosságot boldog boldogtalan sza­badon; mindazt a mit igaznak, szépnek, jónak, cél­ravezetőnek tartas?, szabadon Írhatod, nyomattatha­tod, s akár magad, akár társaságba állva, vagy ilyet szervezve terjesztheted. Nem gátol senki, hogy keb­led legszentebb meggyőződésót hirdesd, néped, hit­rokonid műveltségét előmozdítsd. S e pá"atlanul vi­rágzó korszakában a sajtószabadságnak mit tettél egyházam ? Az érintetlenül hagyott önkormányzati jo­godat miként használtad fel egyházad építésére, a tudomány, népműveltség terjesztésére? Papjaid, fele­kezeti tanítóid könyvtárai gazdagabbak a szabad vsajtó s a szabad könyvbehozatal korszakában, mint voltak a mult évtizedek s századok legnyomasztóbb napjai­ban ? Mutasd ki, hogy az apáktól öröklött azon drága kincset, melyet te is oly sokszor emlegetsz, s mely­ért mindtn kínált előnyt visszautasítasz, az autonó­miát miként kamatoztatod a világosságtól oly sokáig elzárt nép javára? Számláld elő, miféle s hány olcsó s hasznos könyvet készítettél a nép számára, mi féle lapokkal elégíted ki annak lelki szükségeit ? Vagy talán kórdhetein, hogy megtetted-e az első lé­pést, felóbresztetted-e nála a szüksógérzetet, a vágyat a szellemi táplálék után ; vagy talán a mi népünk is megtanulja csak a kátét, mint a pápista, elmegy szokásból, unalomból vagy félelemből a templomba s urasztalához, mint a pápista a misére, s ennyiből áll összes szellemi élete, műveltsége? Ha igen, ak­kor ne kérkedjél protestantismusoddal mint a felvi­lágosultság vallásával; ha az autonómiával csak eny­nyire lehet menni, akkor ne igen lelkesülj érte, ezt a sikert olcsóbb áron is meg lehet szerezni. Im az annyira centralizált jnzai katholikusság körében csak egyik' vallási' társulat — * a sz. István nevérÓl neve­zett —- a folyó év octóber havában-- jói megértsd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom