Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-26 / 43. szám

Még egy kötelességet említek fel utoljára, nt. e.-m. kgy. mely eskümből folyik : a hazám iránti hűséget. A hajdankor feleslegesnek látta az apagyilkos ellen törvényt alkotni, a bűn elkövetését képzelni nem tudván. Ép igy vagyok én a haza iránti büséggel. Feleslegesnek tartok arra egy ref. lelkészt kötelezni esküvel, mert lehe­tetlennek tartom, hogy egy ref. lelkész hűtlen legyen hazája iránt, a mint hogy a magyar történelem ilyent nem is mutat fel. Csak a haza örömeiben nem vett mindenkor részt, mert mostoha gyermeke volt a hazának, de bajában igen ; és én ugy vagyok meggyőződve, hogy ha egy máso­dik thermopyiei hősnek hazáért életet feláldozni kész 300 bajnokot kellene egybegyűjteni, ezen 300 bajnok a ref. lelkészi testület körében lenne feltalálható leginkább. Kötelességeim fóbb pontjai körül az engem vezérlő irányelveket elmondám. Kötelességeim teljesítéséhez , a nt. egyh.-m, gyüle­kezeteinek, tanitói, lelkészi karának, világi és egyházi tanácsbiráinak, eg/h.-megyénk mgos főgondnokának mint elnöktársamuak, különösen pedig a nagy istennek sege­delméért könyörgök. E beszéd elmondása s pár üdvözlet után" a köz­ügyek tárgyalásához kezdett a közgyűlés. Legelőbb is elrendeltetett egyh. fő és világi jegyző választása. Majd nt. Molnár Lőrinc alesperes ur lemondása vétetett tudo­másul, egyszersmind a hely betöltetlen hagyása rendelte­tett. Felolvastatott az egyh.-ker. határozatai, indítvá­nyai a nevelés- és oktatásügyet illetőleg s a tanügyi bizottsághoz utasitatott. A csabdi egyház azon kérvénye, hogy papjuk legyen egyszersmind tanitó is, tárgyaltatott. Az illető egyház elszegényedést vetvén okul, megjegy­zendő, hogy az egyháznak van választott papja ós tanitója. Az ügy megvizsgálására küldöttség menesztetett. Ez azonban igen időszerűtlen tett volt, s több ilyen teljesit­hetlen engedmények kéréséhez nyújt tért. Még ezentúl több kérvény panasz és sérelem intéztetett el , melyek minthogy nem közérdekűek, közlésre nem találtam mél­tóknak. Gyűlés után a beigtatás a megválasztott esperes vendégszerető házánál a legjobb hangulat között vigan folytattatott. Kelt Gyúrón, 1873. oct. 15. Yasadi Balogh Lajos, ref. körlelkész. A fentebb közölt esperesi beszédre, mely — mint mondanunk sem kell — több főbb pontjában a lapunk ál­tal képviselt elvekkel, törekvésekkel teljességgel nincs ösz­hangzásban, hosszasan reflectálni felesleges volna, mert hiszen azon alapos érvek, melyek egyik-másik pont ellen felhozhatók, már sokszor s hosszasan elmondattak egye­bütt is, e lapok hasábjain is, de meg minden egyes em­bert meggyőzni akarni nézeteink helyessége felől — le­gyenek azok bármennyire igazak — nevetséges törekvés volna, ezen beszéd pedig — mint esperes ur is mondja — tisztán egyéni nézeteinek tolmácsolója, de távolról sem tekinthető az egész egyházmegye nyilatkozatának, sőt ugy látszik a beszéd hangulatából, hogy maga esperes ur is érezte, hogy ellennézetüek seregével áll szemközt. Pár futólagos észrevételt azonban nem mulaszthat­juk el, hogy ne tegyünk, anuyival is inkább, mert bizton merjük hinni, hogy Konc urat, ki ugy is mint lelkész, ugy is mint egyházmegyei hivatalnok, mindenkor lankadat­lan buzgósággal , erélylyel s igen szép sikerrel fáradozott vallási s egyházi ügyeink érdekében, s kinek az egyház­megye élére történt állítását szivünkből üdvözöljük, nem egyéni ellenszenv, vagy bizonyos személyek iránti ellensé­ges indulat, hanem tisztán benső meggyőződés, s egyhá­zunk iránti őszinte szeretet vezette azon fentebbi, álta­lunk alá nem irható nézetek nyilvánítására, és igy mer­jük hinni, hogy ha a fenforgó kérdéseket kissé magasabb látkörből tekinti, ós egynémely dologra nézve alaposab­ban tájékozandhatja magát, nem fog habozni eddigi né­zeteit net;1n helyesebbekkel felcserélni. Először is — mondja — a convent felállítása ujabb felesleges költséget okozna. Mennyiben ? Eddig is tartot­tunk conventeket, szükségesnek is tartja minden egyház" kerület a conventet, s ez költséggel járt eddig is. A kér­dés csak az, hogy ha már convent név alatt a drága pénzt költjük, s a még drágább időt töltjük, legyen-e ennek eredménye, haszua, vagy ne ; vagyis hogy határozati jog­gal birjon-e az a convent, /agy pedig csupán eszmecse­rére szolgáltasson alkalmat. Továbbá, ha én önkényt reá ruházok valakire valamely jogot, már vagy azért mert nekeni ugy tetszik, vagy mivel én magam azon jogomat nem használhatom : akkor én jogaim megcsorbításáról nem beszélhetek. A convent pedig határozatot hozna csak oly ügyekben, me­lyeket hozzá az egyházkerületek önkényt felterjesztenek, vagyis a melyekben közös voltuknál fogva egyes egyház­kerületek nem határozhatnak , a minő ügyeket a mi egy­házkerületünk is, a többi is önkényt relegalt a conventre; s ily ügyekre nézve az egyházkerületek nagyon természe­tesen legfeljebb jegyzőkönyvileg fejezhetik ki nézeteiket, vagyis nem parancsolhatnak reá a többire, hogy igy ha­tározzatok. Hogy a convent felállítása illetékes helyről történ­nék-e a közelebb megállapított terv szerint, azaz, hogy tehetik-e ezt az egyházkerületek, vagy pedig ez a zsinat dolga ? erre nézve felelt közelebb e lapokban e lapok szer­kesztője „Mire van szükségünk" cim alatt, kimutatván, hogy még nagyobb horderejű s ugyancsak az összes magyarországi protestáns egyházat igen lényegesen érdeklő ügyekben is határoztunk, intézkedtünk zsinat nélkül. Ha pedig azon ellenvetésben talán az a gondolat lappangana, hogy az egyes egyházak megkérdezése nélkül akarnak a conventre nézve az egyházkerületek intézkedni, holott apró érdekű statutum hozatalánál is az egyes egyházakat megszavaz­tatják, ez mellékes és függő kérdés, s ha ugy tetszenék e tekintetben igen könnyen kiegyezhetnénk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom