Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-26 / 43. szám

tisztaságára, hanem önigazgatást is vívott ki számunkra. Ezen dicső vívmányt, bármily vész közepette, magyar ref. egyetemes egyházunk megőrizte, s mind e mai napig ke­zei közt tartja s ennek megőrzése mellett „rólunk nélkü­lünk" jogosan nem intézkedhetik senki. Törvényeinket al­kotjuk, azoknak engedelmeskedünk. Törvényről, törvény-megtartásról levén szó, nem hagyhatok említés nélkül egy fontos, ép napjainkban sző­nyegen forgó ügyet, a convent ügyét. Nem tudom, nt. egyházmegyei közgyűlés! merjem-e érinteni ? annyival inkább, ez ügy felől elmondjam-e sze­rény véleményemet ? A convent mellett a tudomány és közélet terén ér­demeket szerzett kitűnő jelesek küzdenek; de ép ilyenek ellene is. Megállapodás még nincs. Épen azért joga van minden protestánsnak ez ügy felől nézetét elmondani. A convent az 5 egyházkerületnek lenne egyetemes közgyűlése — mint a convent-szer vezet mondja — 10-en hivatalaiknál fogva, 40 választás utján. A választást az egyházkerületi gyűlés eszközölné, igy alkottatnék a con­vent. A convent minden utasítás nélkül intézkednék s ha­tározna végérvényesen; miután ezen egyetemes gyűlés felállítása ujabb fe­lesleges kiadást vonna maga után ; miután nem illetékes helyről történnék ennek felál­lítása, tartozván ez a zsinat jogköréhez ; miután felállításában oly hatalmat látok, mely min­den erőt magában központosít, az ily központosítás pedig az alsóbb testület jogcsorbitása nélkül alig esthetis meg, a mint hogy ezen egyetemes gyűlés már a superinten­dentiáknak is csak annyit enged meg, hogy a „conventi tárgyalásra kitűzött kérdések felett nézetét jegyzőkönyvileg kifejezheti"; miután ezen egyetemes gyűlés felállítása törvé­nyeinkből nem folyik — a budai zsinat végzései tör­vényerőre nem emelkedtek soha —• akaratommal ez a ha­talom. felállíttatni nem fog. Kötelességem második pontja, melyet esküm magá­ban foglal „vallásom evangeliomi tisztaságára vigyázok." A prot. egyet, egyház lobogójára a „haladás" van jelszóul irva. Az alap, a melyen állunk, a szent könyv ; ezentúl semmi más tekintélyt nem ismerünk el, ezt olvasni, vizsgálni van joga minden prot. ker.-nek s ezen vizsgálódás foly­tán felderített igazságok, ha azok a prot. egyh. törvé­nyes közegei által — a milyenek ez érdemben a zsina­tok — állapittatnak meg, képezik a hitvallásokat. Ha tehát minden prot. egyiránt a haladás lobogója alatt áll, ha a sz. íráson kivül más tekintélyt nem is­merünk, ugy e mai korban annyira divatossá vált egy­letek feleslegessé lesznek ; meit a haladást mint kizáróla­gos birtokot, semmi egylet magáénak nem mondhatja ós az általa felállított elvek, ha azok nem a sz. iráson ala­pulnak, az egyet. prot. egyh. elveiül el nem ismertetnek. És az nézetem szerint nagyon helyesen van igy. Mert ha az irodalomvirágoztatás magasztos célja felé tör valamely testület, nincs, nem lehet emberbarát, ki ezen igyekezetei ne méltányolná; ellenben, midőn egyleteket oda látunk fejlődni, hogy azoknak egyes jelesei azt az alapot támad­ják meg, melyen nyugoszik a ker. vallás és a melynél más fundamentumot nem fog vetni senki, t. i. a Jézus Krisztust: akkor ezek nézetét, mint nem sz. iráson ala­pulót elfogadni nem fogom ! Ez értelemben törekvésem oda irányul, hogy val­lásom evang. tisztaságát megőrzöm. Ismét egy más kötelességem, melyre esküm kötelez: „Egyházunk, iskoláink javának munkálása." Reformátoraink a vallástisztitás mellett az iskolá­nak is hatalmas bajnokai voltak. Hitvallásunk, törvényeink az iskolát az egyház kiegészítő részének tartják. Magyar ref. egyet, egyházban a templom mellett eleitől ott ál­lott az iskola. Én tehát az iskolát az egyháztól külön választani ne,n tudom, s határozottan „felekezeti va­gyok." Ebben a mederben vezették a nevelés ügyét, — miután mi .külföldre annyira szeretünk hivatkozni —a szászok, ba­jorok, poroszok, és egy legújabb európai nevelésügyi sta­tistika a német protestánsoknak adja a nevelés terén az elsőséget. Negyedfél száz év óta vezeték őseink ezen meder­ben a nevelést s nincs okunk pirulva tekinteni vissza hazánk bármely felekezeteivel szemben akár a tanitás ered­ményét, akár az anyagi áldozatot tekintve, melyet hí­veink a nevelés oltárára letettek. Alsóbb és felsőbb ne­velőintézeteink, népiskoláink, ezeknek alapítása, évenkinti fenntartása milliókat képvisel és ezen milliókat népünk áldozatkészsége fedezi. Neveltek felekezeti iskoláink a tudománynak, neveltek a hazának, annak a hazának, melynek voltunk sokszor mostoha gyermekei, neveltek az egyháznak kitűnő egyéneket. De nincs okunk pirulni egész Európa népnevelési ügyével szemben se. Az előbb emiitett statisztika nem számit ugyan bennünket az el­sők, de nem az utolsók közé sem. Előttünk áll Hollan­dia, Dánia atb. utánunk Portugál stb. Miután azonban nevelést egyes emberre bevégezni lehet, de üz emberiségre az örökre bevégzetlen fog maradni, itt a haladó korral folytonosan haladni kell. Én is iskoláink felvirágoztatására csekély tehetségem sze­rint meg fogok tenni mindent. Legnagyobb akadályul látom szegénységünket, és e bajt a legújabb iskolai törvény sem akarja orvosolni, a mennyiben segélyt csak a közös iskoláknak nyújt, mely segélyezésnek, bármint tiszteljem is a törvényt, jogi alapját nem találom , a mennyiben azon pénz melylyel a közös iskolák segélyeztetnek, abból a közös pénztárból folyik ki, melybe a haza minden polgára adó­zik és igy a felekezeti iskolákat tartó polgárok is, kik pedig ez idő szerint a nagv többséget képezik. Mig egyrészről ezen szegénységi baj szüntetéséie népünket szüntelen buzdítani fogom, addig másrészről minden lehető alkalommal az 1848. XX. 3. c. életbe lépte­tését kívánom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom