Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
nem szűnt meg, sőt tisztább irányt és mélyebb bensőséget nyert. A mi pedig Jézus történelmi felfogásának vallásos jelentőségét a keresztyének életére illeti, meg kell jegyeznem. bogy oly időben, midőn a dogmatikus Krisztusnak vonzereje és befolyása százezerekre nézve megszűnt, a legtöbb férfiú és csaknem minden mivelt ember idegenkedik az egyház Krisztusától. Azok pedig, a kik még mindig ragaszkodnak ő hozzá, valyon valóban azok-e, a kik a keresztyén kegyességet és tiszta erkölcsöt a legtisztább alakban felmutatják ? Nem találjuk-e épen ő közöttük a legelterjedettebb türelmetlenséget a máskép gondolkodók iránt és legelterjedettebb erkölcsi nyerseséget ? Nem mutatja-e ez eléggé világosan, hogy mily nagy különbség létezik Jézus tisztelete és követése között ? Valóban, még mindig kell hangsúlyoznunk Arndt János találó szavát : „Krisztusnak sok szolgái, de kevés követői vannak." Máskép csak azután lesz, ha komolyan fog hirdettetni a történelmi Jézus. Személyiségének egész varázsa, hatalmas szavainak egész komolysága és életének, szenvedéseinek és halálának egész becse csak akkor fog egész nagyságában feltűnni előttünk, ha mint ember fog előttünk állani és érteni fogjuk őt küzdelmeiben és nélkülözéseiben, kísértéseiben és győzelmeiben. Csak ez által lesz ő korunkra nézve példányszerü valósággá. Miként ő küzdött, kell nekünk is küzdenünk ; miként ő élt istennel közösségben, kell nekünk is élnünk; miként ő megizlelte a halál keserűségét és mégis győzött, kell nekünk is győzni megtanulnunk. A történelemnek ezen Krisztusa, igaz, még mindig végtelen magas tulajdonokkal bir, de nincs benne semmi idegenszerű. Nem mondhatjuk többé, hogy ő félisten és félember, hogy szenvedései és kísértései a mieinkkel össze nem hasonlíthatók, vagy hogy azok csak látszatiak voltak, hanem ő valóban minden dologoan mi velünk egyenlő, a bűnt kivéve. Csak ezen Krisztus fogja ismét az emberek sziveit megnyerni, És itt a lelkészek és vallástanitókra még nagy és szép hivatás várakozik, melynek megoldásán eddig végtelenül kevesen dolgoztak. Ezen történelmi Krisztust a nép szemei elébe rajzolni bölcseségének és szeretetének egész teljességével, ezer ösztönző és intő példáival és szavaival, ugy hogy képe mélyen és kitörülhetlenül bevésse magát a szivekbe, ez az, a mire szükségünk van. A mit a pogány bölcsész Seneca a törekvő embernek ajánl : „Nekünk egy nemes embert kell választanunk, a kit szüntetelen szem előtt tartsunk, hogy ugy éljünk, mintha ő reánk nézne, és ugy cselekedjünk, mintha ő látna ben-? nünket; mert szükségünk van valakire, a ki szerint jellemünk képződjék" . . . ezen jelentőséggel kell birnia a nazarethi Jézusnak korunkban. Az előttünk fekvő könyvecskének e szerint negyedik főbecse az, hogy Jézust ezen jelentőségében állítja a növendékek elébe, buzdítván őket az ő követésére. De van e könyvecskének még egy előnye a többi vallástan-könyvek felett. Az eddigi vallástanok a keresztyénséghez való tartozást bizonyos hitvalláshoz való ragaszkodástól tették függővé. Mi lett annak következménye ? Az, hogy a keresztyénségben a gyűlölet és egyenetlenség, a hitetlenség és keresztyéntelenség meghonosodott ; az, hogy a keresztyén egyház napjainkban ezer sebből vérezik. Gyógyítása csak onnan jöhet, a honnan az egyház eredetét vette. Vissza kell térnie Jézus személyéhez. „Krisztusban hinni,—mondja már Melanchton, — azt jelenti, hogy az ő jótéteményeit megismerjük, nem pedig, hogy az ő természete felett tépelődjünk." Tehát nem az embereknek ő róla alkotott tana, nem a mult századok formái és tételei, hanem ő maga, az ő szent személye kell, hogy ismét az egyház alap- és szegletköve, középpontja legyen. A ki Jézus páratlan magas jelentőségét a vallásos életre elismeri, ki fogadást teszen, hogy őt követni s mint keresztyén élni fog : az a keresztyénséghez való hozzátartozás ismertető jellegével bir, s igy lesz épen a történelmi Jézus személye azon szent kapocscsá, mely a keresztyén egyházat egy nagy, valódi és tökéletes egységgé összefoglalja. És épen mivel az előttünk fekvő könyvecske Jézus személyét az eddigi tantételek és száraz morál helyére állítja, melyek csak az egyenetlenséget szították, egyengeti a leendő uniónak létesítését. A könyvecske előnyeit egyéb vallástan-könyvek felett ekkép felsorolván, nem marad egyéb hátra, minthogy a szerzőnek a vallástanitási reform terén való bátor és komoly kezdeményezéséért a magam és mindazok nevében, kiknek a vallás szent ügye szivökön fekszik, köszönetet mondjak s kifejezést adjak azon kívánságomnak, hogy vajha a vallástanitók mielőbb a reájok bizott kicsinyeket a dogmák száraz rendszerétől a vallást és életteljes erkölcsöt ébresztő történelmi Krisztus képe elé vezetnék, a mint azt e könyvecske világosan és nevelészeti tapintattal rajzolja, hogy megváltó és megszentelő ereje és hatalma a szivek felett újból nyilvánuljon. Csisko János, ev. lelkész. BELFÖLD. Az ország reményei kis jezsniták képében Egy szomorú, s fájdalom, nagyon is igaz, s ha akarnók még nagyon sok oldalról illustrálható rajzot vagy ismertetést közöl dr. Kilényi iskolaigazgató a „Hon" egyik legközelebbi számában a kalocsai jezsuita-gymnasium nevelési modorának eredményéről, rajzolva egyszersmind, hogy hazánk kathol. főurainak, egykor hihetőleg az ország legfelsőbb hivatalaiba lépendő gyermekei, kiket a jezsuiták befolyásától menekülni nem tudó, s a külső simaságért, az élő nyelvekben való jártasság könnyű elsajátithatásáért a solid nevelés lényegét feláldozni kész szülők oly igen szeretnek már vagy a hazai, vagy az osztrák jezsuita