Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-19 / 42. szám

vésznek a ki festette, mert ámbár a szinekkel végkép nem gazdálkodott, de az alapgondolatot — már akár öntudatosan, akár ösztönszerűleg — eltalálta, mert valóban ezek azon emberek, akiknek gondjuk ós aggodalmuk nem kisebb dologra terjedt ki, mint azegó-z emberiség üdvére. Tekintetem visszatévedt a szónokra, s kerestem, hol van a kettő között a szellemi rokonság ? mert hogy kell lenni közöttök, azt praesupponálni kell, de hogy különbség mégis van, az első tekintetre látszik. Nem akartam a különbséget nagyra tenni, s épen azért a megkülönböztetés helyes címezése végett a scholasticusokhoz ós régi dogrnaticusokhoz fordultam, mint a kik a finom különbségek feltalálásában oly szerencsések voltak, ós csakugyan találtam is valamit nálok. A régi dogmaticusok t. i. megkülönböztették az „ec cl esi a milit ans*-t és az „ecclesia triumphans"-t, már most hogy az oltárkép az elsőt képviseli, az első tekintetre világos lett előttem; no, gondolám, akkor az a másik ott a szószékben talán az ecclesia triuraphans képviselője lesz, bővebb megfontolás után azonban ugy találtam, hogy miután ezen utóbbinak attribútumai — ugy a mint az a Hutterus redivivusban van felsorolva — reá nem alkalraaztathatók , kell még az ecclesia egy válfajának lenni, a mire a régi dogmaticusok nem gondoltak, de a minek van az életben, a mi megfelel, én igy nevezném: zsiros ecclózsia! Bizony oly mulatságos dolgok ezek, hogy sirhatna rajta az ember, ha látja, mennyire előtérbe toltuk az anyagit, ha látja azt a hajrát, a mi jövedelmezőbb egyházaink megürültóvel a lelkészek kö' zött már csakn°m rendesen törtónik. Bizony benne vagyunk az anyagiakban jobban, mint a mennyire a protestantismusnak szabad. Lázas sietséggel látjuk egyházi testületeinket gyűjteni kincseket, melyeket a moly ós rozsda megemészt; egyházi gyűléseink jegyzőkönyveiben semmi sem lesz inkább méltányolva ós kiemelve, mint ha valaki erre vagy arra az egyházra ennyi vagy annyi forintot adományozott; hogy mennyi szellemi kárt tett netalán egy vagy más életével, az az anyagi adomány mellett számításba nem jő. Ha az egyházat anyagilag gazdagítottuk, azt hiszszük, hogy annak felvirágzására legalább is sokat, sőt a legtöbbet megtettük. Lám, ez a harmadik symptoma; ámbár az anyagiakra fektetni a fősúlyt nem annyira a jezsuitismus, miut inkább általában a római katholicismus jellemvonása, ós ott a dolognak valóban igen jó értelme van. A világért sem akarom ón egyébiránt állítani, hogy az anyagi erő, a gazdagság egyáltalában felesleges, sőt épen azt tartom, hogy az anyag nélküli szellemnek az életben semmi sem felel meg, tehát nem életképes, nem életrevaló ; nem is az a baj ha a protestáns egyházat gyániintózetek, takarókmagtárak stb. által anyagilag emelni akarjuk, de az a baj, ha erre túlságos súlyt fektetünk, a mint hogy ez már is kezdi magát nagyon érzékenyen megbőszülni. Hogy a protestánsok jelenleg gazdagabbak mint voltak őseik, az épen oly igaz , mint hogy a protestáns egyház soha se volt szegényebb mint most. Nem régen törtónt, hogy egy népes nagy egyház, melynek tagjai gazdagok, uj oltárképet akarván? készíttetni, segélyért a Grusztáv Adolf-egylethez folyamodott, ós az ily esetek nem állnak elszigetelve. Nem az a baj, hogy nincs, mert van, csakhogy az egyházra nincs; a régieknek pedig nem volt, de az egyházra volt; a szellem megszülte az anyagi erőt, ha tehát ez utóbbit aKarjuk, ébre.«zszük az előbbit. Örömmel telik el lelken mindannyiszor, midőn a gyűlések jelentéseiben olvasom, hogy itt 7agy ott egy nemeslelkü egyházbarát, a világ legszentebb ügyét pártolandó, megnyitotca erszényét, mert hogy ez szép is, jó is, tagadhatatlan; de méginkább örülnék, ha az iskolákról való jelentések mellett azt is olvashatnám, hány °/0

-el fogytak a vadházasságban élők, s nevekedett a társadalmi élet szent alapja — a család ? hány °|0

-el fogyott a börtönök contingense, i mely különös eszközök fordíttattak a valláserkölcs élet emelésére? miután kézzel fogható, hogy az eddigi eszközök elégtelenek stb. Ez a főcél, melyet a protestantismusnak — ha élni akar ós élni méltó — szem elől téveszteni nem szabad, s hogy ezt akár csupán anyagi támogatás, akár elvont dogmatizálás s a confessiók szigorú megtartása által elérni nem lehet, azt eléggé megmutatta az idő azoknak, kik azt megértik ós megérteni akarják. Hagyjuk az anyagiak után való kapkodást ós a régi dogmákon való rágódást a katholicismusnak, ott van annak a helye, ós ott szépen rá is érnek, nekünk a valláserkölcsi életfejlesztése, a polgárisodás óletnemesitő eszközeinek figyelembevételével főfeladatunk. Az anyagi erőt a protestáns egyházban, már ennek természeténél fogva egyedül a szellemi erő producálja, ha ez kiveszett, a gazdagság a protes-