Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-12 / 41. szám

kaszoknál csak a kérdéseket teszi ki, a feleletek helyeit pedig üresen hagyja a célból, hogy azokat az illető helyi körülmények szerint a tanitó saját tapasztalata, illetőleg valamely oly földrajz (p. o. Batizfalvyé) után, mely min­den megyét külön leir, diktálja be a gyermekek köny­vébe. 2 iv. ee) Történelem. Ennek bevezetését képezi az illető lakhelynek a tanitó által élőszóval előadott rövid története. Erről átmegy Magyarhon történetére, mely a sok jelentéktelen királyneveket csupa vérengzéseket ke­rülve a fontosabb eseményekre s fejlődési mozzanatokra szorítkozik, 6 /s iy ­ff) Természettan. A testek általános tulajdonai. 7s iv. gg) Természetrajz. 1. Az emberi test főrészei, egészségi szabályok. 2. A három természetország főosztá­lyainak meghaf ározása 2 /8 iv. hh) Mezei gazdaság, kertészet ós ipar­tan i főszabályok l /s iy ­ii) Polgári jogok és kötelességek tana általában % iv. jj) Ének tan. Annak elemei. Dalgyűjtemény (ha lehet egyszeri? hangjegyekkel) 1 iv. kk) S z é p i r á s t a n. Elemei, irások tisztántartása 7» iv. 11) Testgyakorlattan. A tornászat haszna és elemi szabályai iv. Végül. Útmutatás az olvasó- és kézikönyv használatát illető­leg 2 /8 iv. E szerint terjedne az olvasókönyv 13, a kézikönyv 7% ivre, összesen a középosztályok könyve = 21 ivre. C) A felső osztályok számára. I. rész, Olvasókönyv. Általában csak az jegyeztetik meg, hogy a prózai és költői elbeszélés minden fajából veendő fel legalább egy­egy jelesebb példány s igy tehát itt az irály is már emel­kedettebb lehet, természetesen azért a népiskola határait szem előtt tartván. A tartalmat illetőleg lennének : a) Hit- és erkölcstani olvasmányok. 1. Szivnemesitő darabok. 2. Bibliai történetek az ó-testamentomból, lehetőleg röviden, de az eredeti kifejezésekkel vonva ki a szö­vegből. 3. Ujtestamentomi szakaszok jegyzéke, mely szerint a bibliaolvasmányoknak szentelt órákban magából a sz. Írásból olvasnak. 4. Egyes képek Palaestina földrajzából és régiségei­ből, valamint az aegyptusi, phöniciai, hellen ós római tör­ténetből és mythologiából a bibliában előforduló fogalmak és célzások megvilágositása végett, p. o. Apis, Delta, Moloch, egy hellen templom és áldozat, Zeus és a főbb istenek, az isthmusi játékok, Jordán, Sóstenger, Galilaea, Libanon, egy zarándoklás Jeruzsálembe, héber szokások, a hellen és római rabszolgaviszony, Athene és Korinthus. 5. Képek a ker. egyház történelméből, p. o. agapók Róma a keresztyénség támadtakor, martyrok, Constantin, egy tömeges keresztelés, egy remete, Mohamed, VII. Ger­gely pápa, keresztes sereg, a reformatió előfutói, az egyes reformátorok és azok segédeinek életrajza, augsburgi gyű­lés, *) magyarországi reformátorok; Loyola Ignác, II. Fülöp és az ínquisitió, Gusztáv Adolf, nápolyi gályarabok, II. József császár, iz 189% törvénycikk szövegének fon­tosabb szakaszai. 6. Képek a jelen egyházból: p. o. egy confirmatió, egy beteggyónás, egy egyházi gyűlés,] egyházi és jóté­kony egyletek, u. m. bibliai s missiótársulatok, G. A.-egy­let, gyámintézet, pesti protest. árvaház, szegényegyletek, az 1868: 53. tc. szövege, a m. ev. egyház szervezete. Herrnhut, egy angol utcai praedicátor, a nevezetesebb amerikai secták, egy zárda, sz. Péter temploma, Mária-Cell, vizkeresztünnepe Sz.-Pétervárott, egy zsidó zsinagóga, egy török mecset, buddhatemplom, chinai pagoda, tüzimá­dók temploma, egy fétis 7 iv. b) Nyelvtani olvasmányok. 1. Az anya­nyelvben előforduló idegen szavak kiejtésére, szófüzésre, dictandó- irás, otthoni leírásra s kijavításra alkalmat adó darabok. 2. Ügyleti föltevények, u. m. levelek, contók, nyugták stb. 3. A melléknyelvből s nyelvre fordítandó olvasmányok, párbeszédek l4 /8 iv. c) Mennyiségtani olvasmányok Arabs és római számok, vademberek számlálásmódja, a hazai és külföldi nevezetesebb mértékek, különösen a méter­rendszer ismertetése, pénznemek, általános érdekű statis­ticai adatok, egy gazdasági napló, egy községi számadás mintája, egy takaréktár, népbank ős váltóház leírása 9 /3 iv. d) Földrajzi olvasmányok. A budai kir. palota, a m. tud. akadémia, egy egyetem, a m. nemzeti muzeum, állatkert, hogyan keletkezik egy újság, a sem­meringi vasút, Páris és London, Vezúv ós Geiser, Szibéria, Calcutta, Sahara, egy amerikai ültetvényes, egy ausztráliai vadon sziget, egy tengeri hajó, utazás a föld körül, hold, nip, a csillagos ég 2 iv. e) Történelmi olvasmányok. Kitűnő férfiak a hazai földmivelós, ipar és irodalom terén, képek a vi­lágtörténelemből s különösen oly férfiak életrajza, a kik önszorgalmuk által vergődtek jólétre, képek a világtörté­nelemből, p. o. trójai háború, Kodrus, Socrates, N. Sán­dor, Hannibal, Augustus, Attila, Columbus, Guttenberg, Franklin, Napoleon 2 iv. f) Természettani olvasmányok. Északi fény, léghajó, buvárharang, távcső, górcső stb. 3 /8 iv. g) Természetrajzi olvasmányok. 1. Az emberfajok, lélektani tünemények, a közönségesebb betegségek, Dr. Jenner, rendszabályok járványok s sze­rencsétlenségek alkalmával (vizbefulás, széngőz, villám­csapás, vérzés, ebdüh) halottak körüli eljárás, egy szép temető. 2. Egyes nevezetes állatok, növények és ásvá­nyok 1 iv. *) A wormsi gyüléa rövid leírása az egyh.-történeti fü­zeibe jő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom