Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-07-27 / 30. szám

az elfogulatlan ítéletnek be kell vallania, higy Sydov nézete Krisztus születéséről nem bibliaellenes; sőt a mennyiben üdvözítőnk s az evangélisták is elfogadják az ó szövetség messiási jóslatait, a Dávid magvából leendő származást, az irás alapján legalább is annyi érvet lehet felhozni mellette, mint ellene. A vád tehát oda lenne módosítandó, miszerint Sydov a sértést azáltal követte el, hogy ellenkezésbe jött az egyház hitvallásával s bibliaértelmező irányával. Igaz, hogy a keresztyénség elfogadta Jézusnak földi atya nélküli fogantatását, és hogy e nézet már az első századokban ur;ilomra jutott a hivek körében. A szabadelvű theologiai irány azonban joggal teszi fel a kérdést: valyon, mit a régiek hittárgyul felállítottak, azt mind, bírálat nélkül, feltótlen hódolattal köteles fogadni az utókor örökké ? E? nem lehet tana az emberiséget tökéletesedésre hívó Krisztus által alapított ker. egyháznak. A régiség magábau még nem tehet döntő tekintély. Az igazságkeresós nem lehet sértés az egyház ellen; s az észszerű vizsgálódásnak hatalomszóval elnémitása épen a protestantismus jellemével egyez meg legkeyesbó. Nou est cjnsvetudine praescribendum, sed ratione vincendum, mondja Cyprian ep. 71 p. 227, s ezen elvet kötelessége az egyháznak magáévá tenni. Hogy Jézus születését a gyermekded hit a csuda nymbusával vette körül, az könnyen megérthető, ha tekintetbe veszszük azon változásokat, melyeket a megváltó tana a vallás- s világnézetben előidézett. Krisztus születése ugyan is azon időkorba esik, melyben a vallási kötelékek már teljesen meglazultak. És pedig a mint a vallás hanyatlik, a mint szuksdoz benne a láthatlan kap.les, mely a hit, a remény által egy magasb világhoz, az éghez csatolja a lelket, az ember ép azon mértékben lesz mind hódolóbb rabja az anyagi önzésnek. A vallástalansággal erkölcstelenség jár karöltve. Ezen eredmény követte az ókori vallások elvirágzását is. Bírvágy, fényűzés, kójslgés voltak az élet vezérelvei, voltak a bálványok, miknek a földhöz ragadt szenvedély tékozrlva áldozott fel mindent. Ezeknek ellenében a keresztyénség asketikai jellemmel lépett fel, mely az egyénnek feladatává tette, a testi vágyak leigazásával, szigorú erkölcsi viselettel kiérdemelhetni az örök üdvöt ígérő isteni kegyelmet. A keresztyének, a lelkiekre irányozva fő törekvésüket, mindjobban iszonyodva fordultak el a pogányok kójelgéseitől, s majd borzalmuk azoknak frivol életelvétől az ellenkező szélsőség felé hajtá őket. Kárhoztatták a világi kedvtöltéseket, bűnnek tekintették az élvezetkeresést. Mig a szigorú önmegtartóztatás mint szent életjel magasztaltatott, a nővel való ölelki zós egyátalán, még a házasságban is vétkes ténynek tartatott. Igen természetes ennek folytán, hogy egy oly lénynek fogantatását, ki az erény jutalmául örök boldogságot igórt, melynek reményén a földi hiúságot megvető nép szent lelkesedéssel csüggött, ki az igazságért, a kegyelem tanáért éltét feláldozá, ki erkölcsi elveivel, boldogító szeretetével annyira kimagaslott kortársai közül, a kegyelet tartózkodott bűnös actussal kapcsolatba hozni. Igy támadt s szilárdult meg a hit Jézus csudás fogantatásáról, a rendkívüli iránt különben is előszeretetet tanúsító keresztyén egyházban. Ez nézete e tárgyban a szabadirányu gondolkodásnak, tekintettel a történeti viszonyokra. Azt alig tagadhatja a legszigorúbb orthodox is miszerint e tan először csak a szájhagyományban élhetett, s innét jutottak be egyes ide célzó helyek az uj szövetségbe. E tan lett egyszersmind gyupontja a gyermek- s ifjúkorát élő keresztyénségben a csudák millióinak, mikor még a képzelet varázshatalma uralgott a biráló észen. És minthogy a viszonyok folytán annyira egybeszövődött a keresztyénség lényeges tanaival, hogy a megváltásnak mintegy kiinduló — sine qua non — pontjául tartatott, a Luther és Kálvin-féle hitujitó irány is — párhuzamban még a kor szűkebb körű felvilágosodásával, — ellenmondás nélkül átvette a kath. egyháztól. Luther igy szól egy helyen *) Jézus fogantatásáról : „Ezért kelle anyjának szűznek lennie, kit férfiú nem ismert, hogy Jézus ne átok alatt, hanem bün nélkül fogantatnék és születnék, s az ördögnek ne lenne hozzá sem joga, sem hatalma. A szent lélek egyedül volt jelen s eszközölte a fogantatást a szűz méhében. Az anya Mária ugyan bűnös szülőktől s bűnben született mint mi, de a szent lélek reá jött, megszentelte s megtisztította, ugy hogy a gyermek testből és vérből született, de nem bűnös testből ós vérből. A szent lélek — igaz — meghagyta Máviát termószetszerinti embernek, kinek oly *) Luthers Predigt am Tage Maria Verkündigung. Eri. A. Bd. 6 S. 199.