Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-29 / 26. szám

fogva gondolkodásnál, sőt nagyon is veszélyeztetve lehet a tanár módszere, s még ennek helyes volta mellett is a tanterv és tanrendszer által. Pedig a közvetlenség és természetesség nélkül, mely abban áll, hogy a szerzett fogalom hü mássá e tárgynak, hogy a gondolat élő és ép, s az eszme igaz, e közvetlenség és természetesség nélkül nincs valódiság , nincs eredetiség, nincs tiszta ész. E tekintetből múlhatatlanul szükséges, hogy legyen a tanulásnak egy nyelve, melyben való mivelésére szolgáljon a növendéknek minden tantárgy, s meljbeu tehát lehetőleg tökéletes legyen minden tanár is a maga szakját illetőleg. Ez a nyelv a tannyelv, mely nekünk magyaroknak nem lehet más, mint az anyanyelv, melyről a legnagyobb képtelenség volna ugy gondolkodni, mint az anyagi élethez szükséges dolgok között a levegőről, mely magától jelen van mindenütt; mert a nyelv nem csupán szó-halmozat, mely gépies szabályok szerint van egybefözve, hanem szerves élő közeg, melyben jelenti ki magát minden tudomány, melylyel az ember együtt tökéletesedik, a mely nélkül nincs alapos tudás, nincs biztos gondolkodás, s a melyben a növendéknek minden oldalról meg kell erősödnie, hogy valódiságát és eredetiségét megtarthassa. Ez a nyelv tartja fenn az ismeretek rendszerét, miként a nehézkedés a világegyetemet, ez tartja fenn az egységet a sokoldalúságban, ennél fogva lesz öszhangzatossá és szilárddá az egyén jellege. Kiválóan elősegitik az ilyen tanulást az idegen nyelvek. A szavaknak sajátságos képzése és hajlitása, a fogalmaknak sajátságos átalakítása, sajátságos szó-vonzatok és szófüzések, a gondolat-alkotásnak sajátságos módjai, majd az érzelmek és gondolatok kifejezésének uj alakjai, sajátságos észjárások, uj eszmék, melyek az idegen nyelvekben nyilatkoznak, legalkalmasabbak arra, hogy általuk öntudatos felismerésére és müvelésére vezettessünk saját nyelvünknek , érzésünknek, gondolkodásunknak , eszméinknek. De itt kétféle veszély fenyeget. A holt nyelvekbe idő előtt való szerfeletti bebocsátkozás természet szerint kockáztatja, tönkreteszi a közvetlenséget és valódiságot; valamint az élő idegen nyelvek kockáztatják, megvesztegetik a nyelvérzóket és eredetiséget; mindegyik képes meghiúsítani a középtanodai oktatás sikerét. És roszul cselekednénk, ha e tekintetből a mérték megszabásában, a határ kijelölésében csak külföldi példákat követnénk, holott e részben első helyen társadalmunknak belső életképességét a közszellemn^k rugékony és tájékozott voltát, irányának megbirhatóságát kell szem előtt tartanunk. Angliában az egyéni cselekvőség oly ösztönszerű, a közélet oly gyakorlati irányú s oly erős és egészséges, a közszellem annyira határozott ós uralkodó, az eszmények annyira az élő jelenből és jelenhez alakitvák, ós e jelen annyira szilárd ós biztos nyomon halad, hogy ott a nyelv hatalmát, a gondolkodás közvetlenségét, a valódiságot és eredetiséget semmiféle idegen nyelv és idegen szellem-világ meg nem vesztegetheti, legkevésbé holt latin vagy görög; ugy hogy az angolok még tüntethetnek is a classicai nyelvek mellett, s csak gazdagodást látnak utána. De a mi magyar hazánkban, épen a tiszta magyarság között, nemhogy gyakorlati s erős és egészséges közélet, nemhogy határozott és egyetemes közszellem uralkodnék? sőt egyátalában semilyen sem létezik. És ha a magyar fiak, miután az elemi iskolákban sem tanultak egyebet, mint könyvekből üres szavakat, melyeknek a lélekben élő fogalmak helyett a valóságban csak fejér papirou feketítő holt betűk felelnek meg, a gymnasiuni osztályain keresztül meg arra vannak utalva és buzdítva, hogy kétezer évvel ezelőtt fenállott társadalomba éljék magukat belé, majdnem kizárólag annak állapotát, viszonyait, szokásait, jellemeit, művészeteit tanulván ismerni: akkor ne csodálkozzunk, hogy azok nem bírván, nem b rhatván képességgel ama hely és idő szerint fejlődött és nyilvánult tulajdonságokból elvonni és a jelennel összemérni, s ebbe mintegy beilleszteni azt a mi egyetemes emberi, nem értik meg, nem fogják fel a jelent, ós nem tudnak abban mit cselekedni. Ez kulcsa a jelenségnek, hogy mig az ango! eg é i csak az által is, sőt épen az által, hogy a mindennapi életet folytatja és élvezi, már a köznek él, magát gazdagítván , nemzetét, gazdagítja, családjáért; magánüzletéért fáradván, az államért fárad, a művészetet, a tudományt, bár magánszenvedélyből emelvén, hazáját emeli, szóval mig az angol magánpolgárnak a végre, hogy jó angol legyen, elég magándolgait jól intéznie, addig mi magyarok nem bírjuk a közjót együtt érezni és munkálni magán jóllétünkkel, nekünk saját ünnepélyekre és alkalmi nyilatkozatokra van szükségünk, hogy hazaszere te • tünket kifejezhessük, mert különben a mi egyéni munkálkodásunk hasznát a haza ugyan meg nem érzi. Színészek vagyunk, ha tudtunkon kivül is. Magyarországon alig van község, hol ne szerepelnének Cicerók, a kiknek fórum kell minden áron s a kik az után látnak, hogy hol fogjanak egy-egy Catilinát ; Brutusok, a kik föllelik, sőt maguk készítik elő Caesarjaikat, és Catok, a kik nem fogynak ki eltörlendő Carthagokból. De ritkaság, a ki helyes érzékkel bírna az igazi magyar érdekek irán^. A mi magyarságunk nem terjed tul a nemzetiségnek pücra hurcolásán, szóbeli hánytorgatásán. Angliában midőn az iskolák falai között is az angol közélet pezseg, az angol közszellem ragad, a legegészségesebb állapot fejlődik s az onnan kikerült iíjuság minden izében ép angol, csak megtisztulva az eszményinek felismerése által. De a mi középtanodáinkból speciális magyarok helyett universalis semmik kerülnek ki. És meglepően jellemző az a körülmény, a mely szerint mégis azon ütköznek meg, hogy növendékeink nem tudnak latinul, azt pedig megjegyzés nélkül hagyják, sőt észre sem veszik, hogy magyarul nem tudnak, hogy anyanyelvükön nem tudnak helyesen irni, annál kevésbé fogalmazni, és még akevésbé beszólni, hogy egyátalában nem gondolkodnak