Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-29 / 26. szám

És végzetes&é válható tévedést látok abban, hogy az az álpathos, az az üres dictio és azok a mesterkélt phrasisok,, a mik a mi növendékeinknél a benső valódiságot, a gondolatot és az eszmét helyettesítik, sok mindennek tulajdonittatnak, de nem, a mi a fő ok, annak, hogy a mi középtanodáinknak nincs határozott jellege, azokban nincsen éltető szellem, mely magával ragadjon, azok falai közt nem lángol eszmény, mely lelket adjon, ott ugyanaz a szintelenség és erőhagyottság, ugyanaz a tehetetlenség, ugyanaz a jóra való restség és hiábavalóságokért epedő unalom honol, melyről szomorúan tanúskodik összes társadalmi életünk sinlődése. És az ó kori classicus nyelvek volnának kiválóan hivatva és alkalmatosak arra, hogy általuk a magyar szellem újjászülessék, hogy az iskolákban azoktól nyerjen az ifjúi elme rugékonyságot, a kedély üdeséget, a tanulási kedv emelkedést, az ifjúi reménység ós vágyakodás táplá'ékot s a szunyadozó lélek eszményképeket? Való, hogy huszonöt év előtt, mikor hazánkban a latin nyelv nemcsak kiválóan az alapját, hanem egész alkotmányát képezte a középtanodai oktatásnak, siker volt utána látható, bár egyoldalúsággal. De ne feledjük, hogy itt akkor, olyan a milyen, de pezsgő közélet volt, és uralkodó közszellem a megyékben, az irodalomban és enuél fogva az iskolákban is, kiválóan pedig a protest. colle giumokban, s ez adta a lökést, nem különben az irányt az elméknek ós érzelmeknek, nem pedig a latin és görög nyelv. És ekkor még ápolva volt nemzetünk keblében a bensőséggel és szeretettel teljes családi élet: atyáink még szent érzések közt áldoztak a házi tűzhelynél, és az erkölcsi hitéletet igaa áhítattal gyakorolták. S ma, hogy ezek, mint bűvös álom oda vannak, a mit megtartani nem birt, annál sokkal többet előteremthet a latin és görög cultura ? Ne ringassuk magunkat csalódásban. A mit ma érünk és élünk, az még mind a huszonöt év előtti oktatásnak a gyümölcse; abban az ujabb oktatásu nemzedéknek tevőleges része kicsiny. És nem lehet azt kétségbe vonni, hogy amidőn többre vigyünk utalva, mint pusztán opponálni, hogy amidőn eléggé szabad tér áll nyitva előttünk erőink fejlesztésére, akkor az a meddő tehetetlenség, melyben épen a magyar faj mutat megdöbbentő és kétségbeejtő példát, nagyrészt a latin cultustól veszi származását. Erőnk nem a kiterjesztett erősség, hanem mesterségesen forralt gőz, mely a szabadban hatástalanul elenyészik. Adjuk hozzá, — hogy amint ezt más tekintetekből oly gyakran hangsúlyozzák — a magyar nemzet többé nem a kis számú kiváltságos nemesi rend, miután ez föloszlott a népben, hanem olyan tömeg, a mely, mint nemzet, a mult gyakorlatának hiányában nem birhat sem a jogok, sem a hagyományok, sem a szellem folytonosságának tudatával, tehetőségével. S nekünk olyan középosztályra és olyan miveltségre van szükségünk, mely ezt a tömeget hassa át, s ebbe leheljen elevenítő, termékenyítő közszellemet. Észre kell vennünk, hogy nálunk az intelligentia valódi kaszt, mely a nemzet zömével, a gazdálkodó és iparos osztálylyal nemhogy közös érdekeket ismerne és ápolua, sőt azok érdekeivel mit se törődik, csak a mikor és amennyiben szolgálatukra van szüksége, fordul hozzájok, elég tág lelkiismeretességgel s még ügyetlenül is ennek elpalástolásában. És észre kell vennünk, hogy ugyanazon osztályok az „urak" neve alá foglalt intelligentia iránt immár a legnagyobb bizalmatlansággal, sok helyen gyűlölettel viseltetnek, s átalán véve gyanakodók, közömbösek, dologra kedvetlenek, visszahúzódók és várnak : oly állapot, mely magától termi és buján hajtja a deifiagogiáf. És ha ezeket észrevettük, akkor azt is be kell látnunk, hogy társadalmi viszonyaink képtelensége, állapotunk fonáksága és elmaradottságunk legnagyobbrészt egykori középtanodai oktatási rendszerünkben birja forrását. Mert bár ma fedeztetett fel, hogy a középtanodai oktatás utján lehet és kell a társadalmat, a közműveltséget reformálni, azért a középtanodai oktatásnak döntő befolyása a társadalom fejlődésére tény volt minden időben. A tehetségek fejlődésének és a dolognak természetéből meg is lehet azt világosan határozni, hogy mi várható, s annál fogva mit szabad kívánni a középtanodábau a classicai nyelvektől, s hogy ahoz képest micsoda mértékkel vétessenek ott azok alkalmazásba. Az emberi tökéletesség, az emberi méltóság és fenség az igaznak érzetéből és tudatából származik. De az igaz nem függ az emberből. Az ember az igazat felfedezi, megismeri, meghatározza, előállítja, de annak mivoltát nem ő szabja meg. És az igazat nem lehet készen, mástól eltanulva elsajátítani; az igaznak ismeretét, az igaznak tudatát kiki csak maga szerezheti meg magának, s csupá e megszerzésnek a módja tanulható gyakorlati utón, az igaznak megismerése csak közvetlen lehet. És az igaznak közönséges értelemben vett fokozata ugyan nincs, mert báimi is csak igaz vagy nem igaz lehet, de van rendje, s amint valaki felsőbb rendű igazat képes megismerni és előállitani, s olyanok világában él, a szerint annak én-je, egyéni belvilága emelkedettebb, az tökéletesebb egyén. A középtanodai oktatás ezt az egyént segiti képződni, a nélkül, hogy bevégzését szabad lenne csak meg is kísérelnie, mire egyedül az élet való. A középtanodai oktatás az igaz iránti fogékonyságot, az igaznak érzékét fejti ki, a képességet fejleszti az igaznak megismerésére és előállítására, s ez a képesség a gondolkodás képessége. S minthogy az igaznak mértéke az igaz, a gondolkodásé a gondolat, ép ugy, mint az idő mértéke az idő, a súlyé a suly: az igazat igazságoknál fogva, igazságokon lehet ós kell ismerni tanulni. De tévesztve lenne a cél, s ennek elérhetősége csak a véletlenre bizva, ha ez az oktatás abban határozódnék, hogy bizonyos kitűzött igazságokat magukért ezen igazságokért ismertetne, vagy épen csak betanítana. Az igaz megismerésének és előállításának okáért minél több téren, minél több irányban és