Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-05 / 1. szám

hogy egymást segítsük, egymást felvilágosítsuk s egymás gyöngéit hordozzuk. Ha te azt hiszed, hogy csak az első emberek jöttek ki mint tökéletesek isten kezéből, de miután azok bűnbe estek, azóta minden utód;iik bűnben szü­letnek s azért kellett Krisztusnak magát halálra adnia, hogy meghalván és eleget tevén az egész emberiség bűneiért, csak az ö benne való hit által újjászületve érhetjük el emberi rendeltetésünket: ez bizonyára nem olys?erü tan, mely minden ember fe­jébe férne, s mindenesetre azon nagy vádat invol­válja isten ellen, hogy miért kellett az emberiség ügyét ugy intéznie, hogy még mai nap is az embe­rek kétharmada Krisztus nevét soha nem is hall­hatta s így emberi rendeltetésétől önhibája nélkül el kellene esnie. De másrészről tény, hogy sikerült ezen észellenes alapon oly vallásrendszert felállítani, mely sok millió embernek léleknyugalmat ad ós azokat becsületes, jóravaló polgárokká képezi. Ha azonban én a magam körében azt tapasz­talom, hogy az emberek a tanokat istenről s az em­bervilágról szerzett egyéb ismereteikkel egyeztetni nem tudván, azok nemcsak hogy sziveiket hidegen hagyják, hanem egyátalában őket minden vallástól elidegenítik : valyon rosz dolgot cselekszem-e akkor, ha Krisztus személyéről és missiójáról más, isten bölcseségével ós igazságával egyezőbb képet adván, az általa hirdetett isteni vallás iránt a sziveket ma­gam módja szerint megnyerni iparkodom ? S kérdem, ha véleményeink e tekintetben szétválnak is, nem egyesithet-e bennünket a boldogító tudat, hogy urunk Jézus Krisztus által mindnyájan a lelki szabadság egy üdvezitő tanára hivattattunk el ? Sokan vetették már fel a kérdést, honnan van, hogy a protestantizmus tagadhatatlan szellemi fel­sőbbsége mellett is negyedfél százados fenállása óta külterjedelmileg nemcsak hogy előbbre nem ment, hanem szemlátomást veszt számban ós terjedelemben; mig ellenkezőleg a katholicismus, mindamellett, hogy a felvilágosodás terjedtóvel az elmék tőle mindin­kább elidegenednek, mégis mindenütt, ahol sikerül neki lábát megvetnie, mind nagyobb nagyobb tért foglal és erősödik. Példa rá Angolország ós Amerika. E megdöbbentő tünemény oka kétségkívül ab­ban keresendő, hogy a fele utján megállapodott protestantizmus sem az ész mind növekvő igényeinek megfelelni, sem a kedély szüksógérzetének eleget tenni nem tud. Mert, mig egyfelől az uj világesz­mókkel szövetkezett, másfelől nem bírt elég bátor­sággal a középkorral teljesen szakítani, minélfogva sem a keresztyén szabadság igazi fogalmára felemel­kedni, sem az azon alapuló magasabb segélyre ver­gődni nem tudott. Ahelyett, hogy szabadsági elvéhez híven a ke­belében kifejlett mindenféle irányt felölelve az ész ós a kedély sokféle igényeinek ez uton megfelelni iparkodott volna, utánozta vetélytársát a kizáratás­ban ós eretnekitósben anélkül, hogy annak csuda­szerü intézményével bírna, mely az eretnekitési el­járást igazolja s a nélkül, hogy az egyetemesség nagy elvére emelkedni törekednék, melyet Aeneas Sylvius a későbbi pápa (Eist. Conc. Basil pag. 40.) így határozott meg : „Catholica fides i. e. universa­lis non ideo dicitur quod universi eam habeant, sed quod universi habere teneutur." E mondva csinált egyetemesség ellenében, mely az embert személyisége legszentebb jogától, a szel­lemi szabadságtól fosztja meg, az elve teljes tuda­tára ébredt protestantizmus nem fog késni az isten akarata szerinti egyetemességet érvényesíteni, mely elismerve minden ember lelkiismereti szabadságát, e szenWlvben meg fogja előbb-utóbb találni azt az archimedesi pontot, melyben szellemi emeltyűit meg­vetvén, kétségkívül sikerülni fog neki ama középkori világot sarkaiból kiforgatni, melyben szavak helyet­tesitik a dolgot s külszín a valóságot. A protestan­tizmusnak azzá kell lennie valóság szerint, amit ed­dig csak igért, de nem teljesített, t. i. az élet szentesitőjévé. De ez soha nem a betű, a parancs, hanem a keresztyén szabadság talaján termő meg­győződés gyümölcse. E meggyőződóst akkor tesszük szilárddá, ha azt az élet felismert többi igazságaival hozzuk öszhangzatba, mert csak akkor ragaszkodha­tunk hozzá egész lélekkel s akkor e téren is, mint egyebütt minden pályán, a munka- s jutalomosztás igazságos aránya meg fog állapíttatni és vége fog szakadni azon szégyenletes állapotnak, mely mai vi­szonyaink közt a szellemi munkások legnagyobb ré­szének helyzetét még mindig majdnem elviselhet­lenné teszi. Oly rég idő óta kutatják a halandók az igaz­ságot, hogy ma már kevés embernek van elég ki­tartó bátorsága a vájt akna végéig hatolni; a na­gyobb rósz fele utján állapodik meg ós mellékága­kon többnyire meddő kőzet kopácsolására fecsérli erejét. Hagyjuk abba a haszontalan munkát ós nyomuljunk 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom