Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-05 / 1. szám

bátran előbbre azon irányban, melyet a nagy igaz­ságbányászok nekünk kijelöltek ! Ez az én üdvözletem ez aj évre. Egy követ­kező cikkben az eszmék e fensőbb köréből leszállunk a gyakorlat terére s megkísértjük eszméink gyakor­lati alkalmazhatóságát kimutatni. B a 1 1 a g i Mór. Nyilt levél Ballag! Mór barátomhoz. Tisztelt barátom! Lapod m. évi 50-ik szám alatti jeles cikkedben a tihanyi szerencsétlen pap esetén igen elérzékenyültél. És méltán ! mert bizony az egy pap éle­tében, s igy egyházunkon is, ha nem fekete folt is, de fekete petty. Hanem az ilyen esetnek, én azt hiszem, hogy nem a 200 ftnyi csekély fizetés, mint más valami az oka. Itt alsó Borsodban is a népes cserépi egyház segéd­lelkésze, épen az alatt, mig mi a szomszéd Noszvalyban e.-megyei gyűlést ültünk, esperes koromban, szivén, a nagy falusi lelkész pedig, a tudós Fazekas György, 70 éves korában lőtte magát főbe. Egyik sem a fizetés miatt. Én mint egykor zalamegyei növendék Balaton-Henyéből, hol atyám akkor lelkészkedett, egy párszor voltam Tihanyban, és ott a papot mindannyiszor megelé­gedés örömében találtuk, s abban minket is bőven részel­tetett. Igaz, hogy akkor még a lélekszám 300-oif fölül volt. Később mint pápai tógás diák Baranyába menvén innepre, utunk mint legrövidebb irányn Tihanyon e a tihanyi réven, az itt csak 400 ölnyi Balatonon vivén ke­resztül, ötöd magammal leptük meg, az ezen időbeli, ugy emlékszem Járdánházi nevü papot. Ez vidám arccal s e szavakkal fogadott: No fiuk ! ne busuljatok ! lesz galuska s egy pohár bor ! jó tihanyi. De még halért is elküldök egyik halász cimborámhoz ; mert én már két napon nem halásztam. Hát szokott halászni t. uram ? Igen! én va­gyok Tihanyban Péter apostol utódja, sokkal igazibb succes­sióval mint a római pápa ; halászom nem bullával s nem pénzt, mint az, hanem halat ilyen hálóval, ni! s embere ket ennek hirdetésével; mutatván az uj szövetségi irat bázeli kiadású 8-rét kötetére. Megnevettetett, midőn be­szélé, hogy az embertfogó igét azonnal tódulva ott hagy­ják hivei, ha kívülről elkiáltja az őr, hogy jön a garda (kardkeszeg hal) mely 5—6, sokszor 10 • ölnyi terüle­ten felpocskolva a vizet, úszik játszva, csoportosan, s en­gedi magát ugy szólva kimerittetni. Ilyenkor aztán az egész templomi szolgálat nem sokat ér. Tihanynak volt ez időben mindene. Bora, búzája, szőlőhegye, erdeje, ke­vés rétje. Az egész sziget mintegy Aetna beesett tölcsére, körül hegy, középen tóvölgy, melynek köre káposztás kerttel^ s méhesekkel volt szegélyezve. A papnak is volt szőlője is, méhese is. Pápai diák koromban kedves ábrándom volt tihanyi pappá lehetni. Mire az atyám mosolyogva felelt: ott is kenyeret esznek, fiam. Hanem, ha elfogyott a lélekszám, minek oda a pap? Ahol a protestantismus szelleme nem' képes magának légkört hóditni, ott hiában a jótékonyság foltjait alkal­mazni. Azt tapasztaltam, hogy a mi hirdetményekből s egyes jóltevőktől gyűlt filléreink által nyújtott segitség, nem életre, hanem tespedé sre, sült galamb várásra nyújt biztatást. A mely egyház s annak papja nem bir életnek leheletével, hanem olyan homoeopathica curától vár uj életet, minőt a mi meglazult prot. buzgóságunk nyújthat s minőt az újra éledő, de még folyvást lábbadozó beteg­ként eröködő államtól várhat, inkább haljon meg ugy, hogy ne mondhassák, hogy doktor is volt mellette, ki csak diluált gyógyszert adhatott. Ezelőtt 30 évvel Tiszatarján minden évben hirde­tési segélyért folyamodott a megyei s kerületi gyűlésre, Én leszoktattam s oda vittem a dolgot, hogy a körünkben levő falvak is felhagytak ezen semmi értékű segély utáni áhitozással. De a pap ne legyen rest, hanem mozogjon minden irányban ! Ha, Ballagi Mór, te nem volnál: virá­gozhatnék-e most az árvaház? lett volna-e sok más jó Pesten ? s ha Török nem áll az ügyek élén ? állna-e most ott a főiskola ? A jóllétben levő papok annyit sem tesznek, mint a kisded egyházak lelkészei. Én a 8—900 lelket számitó Tarjáoban eredményesen munkálkodtam. Az átányi, poroszlai, nánai, három annyi fizetéses papok mit mutathatnak föl ? A jóllét nem emeltyűje a szellem­nek. Itt te rendkívüli kivétel vagy. Isten áldjon meg ! Tiszatarján, december 21-én 1872. Édes Albert. ____ ( Megengedem, hogy az eset, melyet elmélkedé­sem kiindulási pontjául választottam, nem egészen talál; azt is megengedem, hogy protestáns vallá­sunknak az épen egyik gyöngyoldala, hogy annak vezetői minden más jutalom nélkül is, mint amelyet a szent ügy melletti küzdés öntudata nyújt, ma is ugy, mint hajdanta készek lennének, ha kell, az élet minden örömeit a felismert igazság-ért martalékul vetni oda. De másrészről meg fogod nekem is en­gedni, öreg jó barátom, hogy más az szenvedni az ellenségtől, szenvedni a kedvezőtlen viszonyok kény­szere miatt, s megint más szenvedni önnön magunk alkotta rosz rendszer miatt. Ama szenvedés emel, edzi a lelket; ez csüggeszt és elkeserít. Én sem tartozom azon iskolához, mely az anyagi jóllét utáni törekvésben a jóravalóság netovábbját látja, mely azt tartja, hogy legyünk csak gazdagok, a többi majd magától elkövetkezik; sőt megfordítva én is Kossuthttal Cató eme szavait tartom irányadó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom