Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-22 / 25. szám

convent rendezése elkészül, a bajokon segítve lesz anélkül, hogy az egyházkerületek autonom jogaikból legkisebbet feladtak volna; mig Tisza Kálmán ur örökös szójátékaival a dolgot oda vitte, hogy ismét csak haszontalan vitatkozásra fogjuk vesztegetni a drága időt, miután már egyszer tapasztaltuk, hogy az olyan, határozathozatalra nem képesített tanácskozásnak gyakorlati eredménye a semminél nem több. S mind ez akkor történik, midőn a száz sebből vérző eg-yház oly nyomoruságaival állunk szemben, melyeken segíteni sürgető és csakis közös akarattal lehető. Ámde mi Ti za Kálmán urnák egy pár száz kálvinista pap szenvedése ott, hol más oldalról az ő csalhatatlansága forog kérdésben ! Nem első eset, hogy a legszentebb ügy áldozatul esik Tisza Kálmán ur dialektikája és csalhatatlansági tekintélyének. Legyen szabad itt csak egyet említenem, mely körüli eljárása szakasztott olyan volt, mint a mostani. 1858-ban indítványba hozatott egy, a szegény prot. lelkészek és iskolatanitók gyámolitására alakítandó országos pénztár felállítása. Az akkori viharteljes idők villanyzó befolyása alatt az eszme csakhamar általános viszhangra talált és megindultak nem várt sikerrel az önkéntes ajánlatok oly irányban, hog-y minden földbirtokos fizetett volna az alakítandó ] énztárba minden hold után évenkint egy pkrt, a nem birtokos pedig megfelelő kulcs szerint hasonló csekély járulékot és kiszámíttatott, hogy csak az első rovat sikeresen keresztül vive 227,858 pftnyi nem megvetendő évi jövedelmet biztosit vala. Azonban a szépen megindult nagy horderejű vállalatnál azaz egy szolgált aggodalomra, hogy a nagyobb birtokosok a dolgot magokra nézve terhelőnek találandják és annak kivitelét meggátolandják. Akkor felszólalt ifjabb báró Vay Miklós és kijelenté: „En részemről megkezdve a holdankénti krajcáros adakozást, fekvő birtokom után 6 ? pftnyi összeget ez évben lefizetendek már s kötelezem magam ezen összeget tíz éven át rendesen fizetni. Ez arányban földbirtokos társaim összes adományozása 2,278,580 pftnyi összegre menne." Utána felszólalt gr. Teleki 8ándor ekképen: „hogy tisztelt barátom felszólítása s példájának viszhangja legyen, szívesen fogok vele kezet s a krajcáros holdankénti adakozáshoz hozzá járulok, s fekvő birtokom után 150 pftnyi összeget még ez évben t. i. aug. 1-ső napjától számítva tiz éven rendesen fizetni magannit ezennel kötelezem." Jöttek sorra az ajánlatok. Az ügy a legszebb folyamatban volt s már-már reméllni kezdtük sikeröltét, midőn Tisza Kálmán ur, kinek, mint az egyház terén akkor már szereplő egyénnek okvetlen nyilatkozni kellett, előáll lapomban egy cikksorozattal, melyben miután minden lehető nagy dolgokról lehető sokat beszélt, s azokat mind egy majdan valamikor összeülendő zsinatra relegálja, végre oda lyukad ki, hogy ,,az egyházi domesticát felállítani, az adakozásokat rendszeresíteni, a modort, mely szerint azok történjenek, meghatározni, a zsinat kizárólagos joga és kötelessége, s ennek elébe vágni helyesnek nem tartom." Természetes, hogy én e „vitám et sanguinem saltem aveuam nön"-féle cifra beszédre nyomban megjegyeztem, hogy én a felszólaló nézetei „nem annyira nem helyeslem, mint inkább nem értem," mert nem látom át, miért kellene zsinatra várakozni, mikor buzgó emberek az egyház föl segítésére akarnak szövetkezni. Erre aztán az ajánlattételek nem csak hogy nem szűntek meg, hanem egyre szaporodtak. Akkor egyet gondolt Tisza Kálmán ur s azt a kifogást formulázta, hog-y addig nem lehet segélyező pénztárról gondoskodni, mig- statistikai adatokkal ki nem mutatjuk a segélyt igénylő egyházak és azok hivatalnokainak anyagi állását, „pontosan kijegyeztetvéá mind az egyházakat, mind a hivatalnokokat illetőleg-: a) az egyes jövedelmi ág-akat név és mennyiség szerint; b) pénzbeli értékeiket egyenként és összesen ; c) általánosságban : hogy az egyháznak tagjai vagyonosak-e vá-'v nem? felsegíthetik-e örierejökön a most talán szegény egyházat vagy nem ?a Igen jól tudta Tisza Kálmán ur, hogy az általa proponált adatok beérkezését bevárni, különösen • z akkori viszonyok közt, annyi mint az ügy létrejöttét soha napjára halasztani, s minthogy a nemakarás, nem téves, nem áldozás oltárának minden időben több hivei voltak és lesznek, mint a tettleg áldozni akarókénak, ez ujolag tett felszólalása csakugyan fogott és a szé^ sikerrel megindított üdvös vállalat el lett temetve. íme igy gyümölcsözött Tisza Kálmán ur dialektikája a prot. egyháznak, a múltban és kérdem, nem jogosult-e ily előzmény után aggodalmunk és minién lehető védekezésünk oly szellemű ember ellenében, ki azóta is bebizonyította, hogy azok közé tartozik, kik a költő szavai szerint