Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-22 / 25. szám

„stets verneina, V Volt ós van elég okunk Tisza K. ur rombolásaitól tartani. Nos vestigia terrent. Még több mondani valóin volna; de várakozik a szedő s igy nolle veik véget kell szakitanom Csak a nagy uri lenézésre ós az indulatos angra, mely az egész nyilatkozatot jellemzi, azt jegyzem még meg, hogy megveite isten mindkét kezével azt az országot, melynek ellmzóke oly férfi vezetékére van bizva, ki indulatával nem birván, minden legkisebb kaicoiásra nem mondom államférfihoz, de általában mivelt emberhez nem illő durvaságra ragadtatik. Ballagi Mór. ISKOLAÜGY. A Néptanítók Lapjáról. Mikor boldogult Eötvös a közokt. kormányt kezébe vette, a jelek, melyekkel találkozott, épen nem voltak kedvezők. A tanitó, az iskola lelke, sok helyt hirét sem hallotta a paedagogiának, sok helyt csak öntudatlanul követte annak szabályait, s ha néhol egy kis szellemi mozgalom keletkezett is, az csak egy bizonyos kis körre vala kénytelen szoritkozni, mert sem tér, sem anyagi erő nem állott rendelkezésére, hogy nagyobb körben terjeszkedhessék. Komolyabb lapjaink nem igen érdekelték falusi tanítóinkat, s ha a lapirodalom termékei hozzájuk is eljutottak, a „Népzászlója" s „Ludas Matyi"-féle ponyva volt az, mely Ízlésüknek leginkább megfelelt. Eötvös ezen a szánalmas állapoton gyorsan akart segíteni. Ő a tanitót saját nemes tervei munkatársává kívánta emelni, s hogy a nemzet nagyságán munkálhasson, a tanítói állást óhajtá maguk a tanitók által tiszteltté s nagygyá tétetni. Ez azonban ismét csak a sajtó utján volt lehetséges. Közeget kellett teremteni, mely Eötvösnek s átalában a kormánynak szándokait értelmezze s a mi legfőbb, közlött cikkei által nevelje tanítóink szakértelmét s jártasságukat a paedagogia birodalmában. Ez a közeg lett a „Néptanitók Lapja". Hatodfél éve, hogy e lap ól és működik, közölve számtalan gyakorlati módszertani cikket, és utasítást mindenre, mire egy tanítónak szüksége van, sőt olykor-olykor a magasabb tudományos hangot is megkísértve, hogy az olvasók minősége szerint neki való táplálékot találjon abban a képezdei s polgári iskolai tanítótól kezdve mindenki, le az egyszerű segédtanítóig. Először természetesen többet ragasztottak a lapból a törött ablakokra, mint a mennyit az Íróasztalra tettek; de azután hozzászokott ahoz a tanítói világ, megízlelte a jó táplálékot, megkísértette az ajánlott gyakorlati eljárást, és sikerét tapasztalva örömmel várta mindenik héten. S mikor a póttanfolyamok szokásba jöttek, ismét e lap volt az, mely tovább utasította az ott hallottak s látottak gyakorlatba vételénél. Sok tanitót ismerek, kik más tanügyi lapot sohasem olvastak, paedagogiai tételek felett sohasem gondolkoztak, annál kevésbé irtak; de a „Néptanitók Lapjá"-ban megjelent különböző gyakorlati kérdések felett órákig eltűnődtek, gondolataikat leírták s ha ezek a lap hasábjain megjelentek, maguk is jobb s több embernek tűntek föl saját szemeik előtt. Tagadhatlan az a benső, fejlesztő erő, melyet e lap, különösen falusi tanítóinkra gyakorolt; erről csak az tehet bizonyságot, aki a falusi tanítókkal közvetlen érintkezik. Nagyon sok tanitót, viszszatéritett e lap a malom alatti politikától, komoly foglalkozásukhoz, s nagyon sok tanitó elszégyelve hátramaradását, jobb lábra állította enuek a lassú, de biztos gyógyszernek alkalmazása által iskoláját. A sajtó átalános dicsérettel kisérte a szerkesztők működését, s ha valamit szemökre vetett, az körülbelől csak annyi volt, hogy pártszinezet nélkül szerkesztetvén a lap, kissé bágyadt hangulatu, meg hogy sok hirdetést közöl, s végre, hogy néha magasabb nyelven beszél; de ezen ellenvetések magukban hordják a feleletet. A lap tudományos szaklap s a közoktatási politikával s egyéb vitákkal sohasem volt célja foglalkozni, a hirdetésekre szükség volt a tanitó-világ érdekében, s a magasabb hangú s tárgyú cikkeket közölni kellett, mert e lap nemcsak a falusi tanitó, de az összes népoktatási intézetek tanítói számára volt megalkotva. Egy hibája azonban mégis volt, s ez az vala, hogy ugyanazt a l&pot hét vagy nyolc nyelven adták ki. Pe dig könnyű belátni, hogy egészen más fokán áll a műveltségnek a magyar tanitó, s más fokán állanak a más ajkú tanitók s nagyon természetes, hogy e szerint egészen mások az ő szükségeik, látkörük és igényeik is. És most az a hir kering, hogy épen ez a kormányi administrationalis tévedés megakarja Ölni a Néptanítók Lapját s annak minden nyelvű kiadását s igy a magyart is. Vagy ami más szóval annyit tesz, hogy Magyarország szegény fizetésű tanítóinak nem lesz többé szaklapjok, s ha olvasni akarnak, olvashatják ismét a „Ludas Matyit", az ugy is elég olcsó arra, hogy ketten-hárman összefogva a hordatást megbírják. Igaz, hogy a helyzet Eötvös kezdeményezése óta sokat javult, maga a Néptanitók Lapja a tanitók közt más lapok számára is nagy olvasó-közönséget nevelt, sőt számos apróbb szaklapok is állottak elő ; azonban a tanítók legnagyobb száma most is épen olyan szegény, mint Eötvös korában, s ha közülök sokan most már nem lehetnek is el jó olvasmány nélkül, nagy kérdés, valyon nyujthatnak-e oly jót, mint a milyet a „Néptanítók Lapja" nyújtott, a létező szakközlönyök. Én azt hiszem, eléggé ismerem fővárosi s vidéki szaklapjainkat. Az uj „Magyar Néptanító" nem magyarul van irva, s utópiák és túlfeszített célok elérésében fáradoz ; a „Nép nevelők Lapja", bár ez mindenik közt a legjobb, épen ugy helyi érdekeket szolgál, mint a „Néptanoda," „Szegedi Tanügy" vagy a „Somogymegyei Tanügyi Lap" stb. Mindenik a rendelkezésére álló tért városi, sőt sokszor egyéni érdekek feszegetésóvel túlságosan elfoglalja, s az á'taláuos tudományos és gyakorlati szempont igen sokszor figyelmükön kivül marad. Ezek a lapok is nagyon szükségesek