Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-06-15 / 24. szám
selők, s aránylag igen kevés idő, mondhatni pár hónap alatt: bizony akkor igen kevés embernek van hajlama egyházi hivatalra készülni, mely általában véve nélkülözi mindazon előnyöket, melyeket nyújtanak a világiak ; ellenben tele van tövisekkel, s megjutalmazás helyett hálátlansággal dotálja az igyekezőt; azt pedig aki egész életét egyházának szentelte, annak élt-halt, még jó, ha az egyház körén belül megtűrik, mint alkalmatlan, láb alatt álló embert. Második oknak emiitóm theol. intézeteink kül- és beléletét; külélete alatt értem azon anyagi körülményeket, melyek közt tanulni kell egy theologusnak, belélete alatt a tudományokat és tanmódszert stb. Sokkal ismertebb mindenki előtt azon anyagi helyzet, mi theol. intézeteinkben a leendő papra várakozik, hogysem szükség volna hosszasabban fejtegetnem. Egyházi hivatalaink mivoltánál fogva, s azon állással szemben, mit egyházunk képes nyújtani, vagyonosabb, kedvezőbb viszonyok közt élő ember nem jő theologiára, mert ez még annyit sem tudna anyagilag számára biztositaui, mennyit, meglehet, a nélkül is bir; tehát theologusok lesznek azok, kik anyagi helyzetüknél fogva erre mintegy kényszerítve vannak. Kétségen kivül, főleg összehasonlítva más pályákra előkészítő intézetekkel theologiáinkat, sokat áldozott és áldoz az egyház, hogy magának leendő sáfárokat neveljen; de a változott viszonyok közt igen kevés az, s még a megélhetés szükségeit is alig képes fedezni, társadalmi kiművelésére meg épen semmi sem jut. Ezelőtt egy legatió vagy supplicatió jövedelméből egy egész évre való ruházat kitelt, s a többit kényelmesen lehetett fordítani egyéb szükségek fedezésére ; ma alig lehet azzal csak egy jó kabátot szerezni. Ma, ha becsületesen akarunk' étkezni, többet kell fizetni egy hónapi ebédért, mint ezelőtt fél- vagy negyedévre. Akkor, midőn a theologusra nézve igy megnehezedtek a megélhetés feltételei, csuda-e, ha inkább elmegy a 2—3 hónapi távirdai, telekkönyvi pályákra, hol egy-két év múlva iroda-főnök lehet. Vagy ha ezen tekintetek nem riasztják is vissza az embert a theol. intézetekbe való belépéstől, de távol tartanak sokakat, ha nem is a tudományok magukban véve, de azoknak ilyen vagy amolyan alakban való előadása, az iskolai módszer, a tehetségnek, szorgalomnak nem eléggé megjutalmaztatása (kivévén e tekintetben a kiveendőket, ott t. i., hol nem igy van a dolog, vagy hol legalább egészben nem állanak a mondandók). Sok helyt, valóban, még azon tantárgyak is, melyek ép ugy élvet nyújtanának, mint akármi más világi tárgy, lelket megölőleg adatnak elő és tanultatnak be; hát még azon tantárgyak, melyek különben is zsibbasztólag hatnak a szellemi életre, (dogma stb.), — hacsak nem ugy adatnak elő, mint teszem Pesten, hol ép oly örömest hallgatja az ember, mint a legszebb világtörténetet — miként kezeltetnek! Ide mondhatjuk még azt is, hogy ma, midőn az előadandó tantárgyak megszaporodtak, a tudományok egyes ágai kijebb terjesztettek : nem lehet kedve senkinek, hogy nemcsak az előadások alatt, de azután is folytonosan írjon, cursusokat másoljon s valóságos írógép legyen, és minden szabad idejét írásra használja, e mellett egyebekben is képezze magát, ha a tudomány és műveltség általános színvonalán akar állani, s még önfentartására, az anyagiak megkeresésére is maradjon idő. — Mint később az egyház, ugy korábban az iskola sem jutalmazza kellő mértékben a szorgalmat ós tehetséget. Kitűnő érettségi bizonyitványnyal miért jöjjön valaki a theologiára, hol azonkívül, hogy a fentebb jelzett hiányokkal találkozik, még kellő ösztöndíjra sem lehet kilátása akkor, midőn más pályákon különbnél különb szorgalmi- s ösztöndijak elnyerésére van bő kilátása, miből uri módon fenntarthatja magát. Venio nunc ad fortissimum, az egyházi i ns t i t u t i ó k r a, legközelebb azokra, melyek a kilépő ifjakat leginkább érdeklik. Más pályákon a tanulmány elvégzése után azonnal mindenki független állásba jut (nem értem ez alatt, hogy azért alárendelve ne volna részint a törvénynek, részint az intézménynek, melynek hivatalnoka stb): a ki bírónak készült, a bírói vizsga után bíró lehet, a ki orvosnak, mérnöknek, mindjárt az lehet, mihelyt tanulmányait bevégezte; a tanári vizsga letételével tanár lehet azonnal; távirdáknál, telekkönyveknél, vasutaknál, postáknál, adóhivataloknál, vámoknál stb., mindjárt alkalmazzák az arra való emberelőt : csak nálunk kell még előbb egy évig pausát tartani, hogy azon idő alatt felejtsen tanulmányaiból, és levetkőzze még azon kis társadalmi műveltséget és mázt is, mi tanulói pályája alatt innen-onnan valahogy ráragadhatott. Nálunk főleg, eddig az volt az usus és praxis, hogy végezvén az ember a theologiai cursust, egy évre szabad szárnyára, bocsáttatott; kivételképen egy-kettőre a jobb fiak közül történt gondoskodás; de minő gondoskodás ? exmittálták 20—40 forintos „száraz kápláu"-ságra, vagy legjobb esetben egy „m a i" nevelőséget adtak, a hol nagy szerencséjének tarthatta az illető, ha ő lehetett az első cseléd; a többiek magukra hagyatva elpara.sztosodtak s megvetették alapját a később bekövetkezett „grapsa papságnak". Bekövetkezett a kápláni időszak; letette az ember a kápláni vizsgát, azért, hogy akkor egy 40—100 forintos évi fizetéssel nemesebb értelemben vett conventios szolgája legyen a papnak, ki mellett éjjel-nappal halálra dolgozza magát; járjon esketni, temetni, hóban, esőben, zivatarban, hidegben, melegben, a mellett a stóla mégis a pap feneketlen cassájába vándoroljon ; ezenkívül végezze a papnak házi és gazdasági teendőit stb. stb., mig mellette a papnak egyéb gondja se legyen, mint ex longibus elmélkedni az élet múlandóságáról. Még eddigelé nem volt nálunk, eset, hogy valaki, ha mindjárt évek hosszú ^orán elkáplánoskodott is, a káplániából kimehetett volna valamelyik külföldi egyetemre ; de akárhány megjárta a külföldet, ki azon idő alatt tanítóskodott, nevelő, vagy más egyéb conditiója volt. Kell-e ezekhez több commentár ? Azt hiszem, nem, vagy legalább nem sok. Ha régente, midőn a theologus egyszerű, mondhatni szegény viszonyok közt élt, borjubőr