Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-08 / 23. szám

Mutatvány Warga János „ Lélektan"-ának negyedik egészen átdolgozott kiadásából. I. A lelki embertanból, vagy a még tudatnélküli érzéklö lélektanból. 24. §. Az érzéklö lélek jelképes kifejezései átalán véve. A mint az érzékek a külhatásókat elfogadták, s azok a testben érzeteket, a lélekre vonatkozólag érzékleteket ébresztettek: ezek nem maradnak mint elfogadott benső szenvedőlegességek a testben, hanem önkéntességöknél fogva, kölcsönösen áttestesülve és átlelkesülve ktilsőittetnek, kihatnak a testből ; még pedig ugy, hogy bár ezen kifelé ható nyilatkozatok a lélek tevékenységét tisztán és tudatosan nem fejezik is ki, de azért a lélek tevékenységét mind a három irányban jelképezik (symbolum), azaz, a külső nyilatkozat nem szabadul meg a test érzeteitől és érzékleteitől, vagy nem nyilatkozik Önállóan, hanem a testben és test által, nevezetesen: ilyen jelképes kifejezés történik a) ismerési irányban a kaponya alkata szerint a kaponyatan (phrenologia, kranioskopia) által; b) akarási iráuyban a lábszárak, a karok és a fej mozgása, szóval, tagmozgalom (mimica) közbejöttével; végre c) a kedélyirányt jelképezi az arctan (phisiognomia) ; még pedig a lélek mindhárom iránya saját körében külön-külön is jelképeztetik, néha tisztán megkülönböztetve, máskor összeolvadva egyik vagy másik iránynyal. 25. §. Az érzéklö lélek jelképes kifejezése a tagmozgalom által különösen. Az érzéklö lélek tagmozgalom által akként jelenkezik kisebb vagy nagyobb, lelkiebb vagy testiebb bensőséggel, miként a test alsó, középső és felső tagjai jőnek mozgásba, jelesül: a) A törzsből lefelé nyúló lábszárak állása bátorságot, ingatagsága bizonytalanságot, félénkségét jelez, a jobb lábszár előlépése készséget stb. b) A törzsből, legközelebb a mell felső részéből kiemelkedő kar az ököllel fenyegető ellenségeskedést jelez; a visszavonult kar kiengesztelődést, az összekulcsolt karok csendes lemondást. A mélyebben elmélkedő ujjával fedezi be szemeit; a tépelődő ujjaival homlokát dörzsöli; a komolyabb tárgyon gondolkodó orra és homloka közepe félé irányozza mutató ujját, hogy annál inkább elválaszsza az elválasztandókat (qui bene distinguit, bene docet). A kezét a hasán és gyomrán nyugasztaló kevés szellemiséget jelez. c) A test felső részén a törzsből kiemelkedett tag a fej igen közel jelképezi az értelem és a kedély nyilatkozatait, még pedig ugy, hogy egyszersmind mozgásba hozza a két végtagot is, jelesül: a fej hátra hajlik a kedvetlen érzeteknél, és a kétes érzékletek miatt; ellenkezőleg félé hajlik a kedves és bizonyos tárgyhoz; az alázatos lehajtja fejét, a büszke fölemeli. A ki másra áldást mond, a végetlenhez emeli fejét, majd lehajlik a megáldandó felé. A ki a jogtalanságot akadályozni nem birja, ég felé tekint, hogy mintegy onnan hozza le a büntető ég villámtüzét. az igaztalanra; a/, áhítaio^ arcra bőrülés térdre esik a mindenható előtt. Átalában minden tagmozgalom alulról fölfelé állitást (avaveveiv), cselekvést ós önállóságot jelez; fölülről lefelé pedig tagadást (xaTaveveiv), szenvedőlegességét ós önállástalanságot. 26. §. Az érzéklö lélek jelképes kifejezése az arc által különösen. A léleknek az arc által való jelképes kifejezése nem oly múlékony, mint a testmo/galoinó, hanem maradandó — ugy szólván — birtokolt sajátja az egyénnek ; és mikén' a testmozgalmas jelképezés alulról a mellen ker?>/.tül a fejig emelkedvén, az inkább érzékiekből folyvást lelkiétbé lesz , ugy az arc által való jelképes nyilatkozat is alulról, mint inkább érzékiből folyvást lelkiebbé megy át, nevezetesen: a) Az arc alsó része az állvidék átalában az érzé kiség kinyomata, különösen az állkapocs az önzé<t fej zi ki, mint a mely a fogakkal együtt a te-ti áiha-oiütá* egy nevezetes szervét alkotja; még pedig a szerint nagyobb vagy kisebb mórtékben, amint az állkapocs hegyesen előre nyomul, vagy tompán hátramarad. b) Az arc középvidékén az orr kiválólag jelképes ; átalában kétértelmű (amphibolicum), mint a mely az egész arcot is kétfelézi, főleg tettetést és ravaszságot szinlő, különösen ha az orr a rendes alaktól eltérve akár kidomborodott görbe, akár nyergelt, s ezek mellett még hegyes is; a hegyes orrú ember gáncsoskodó, piszkáló, s ha gáncsoskodása és piszkálódása ellenállásra talál, akkor dacos, haragos, kissé boszus; a tompaorru nyugodtabb; a görbe egyszersmind hegyes orrú kapzsi, a puszta ujságvágyat tudvágygyal, a tudatlanságot bőbeszéddel, a mást kicsúfoló elméncséget éles és bátor gunynyal , a kisszerűt nagyszerűvel akarja, néha birja is tettetőleg és ravaszul fölcserélni; kedélyes ; bőbeszédűségével néha célos, többnyire célzatlan hazugság is jár. c) Az arc felső részén, a homlokvidéken legl dkinbb jelképes kifejezése van a szemnek; ezért lehet a szemet a lélek tükrének nevezni; a szemnek szelid, nyájas, bájló és igéző hatását titkolni sem lehet ; valamint nem annak indulatos, leverő és visszataszító hatalmát sem. A lélek a szemből kihatólag közlekedik a külvilággal ; hallás által a külvilág behatólag jön közlekedésbe a lélekkel. 27. §. Az érzéklö lélek jelképes kifejezése a kaponya által különösen. A fej, melynek főalkatrésze a kaponya, központja az egész idegrendszernek; igy a kaponya legvilágosabb jelképezője a lélek nyilatkozatának. A tagmozgalomban és az arckifejezésnél a belsőt, habár erőltetett színleléssel némileg visszatartani, változtatni s tettetni lehet is; de a kaponyacsont szilárdságát változtatni s módosítani nincs hatalmunkban, tehát a kaponya legcáfolhatlanabb jelképezési kinyomata az ember belsejének; és miként évek folytán a csecsemőkoron kezdve az agyvelő, ezzel a kaponya is, mint az agyvelőnek szilárd és legmüvésziebb sziklatemploma, képződik ós teliesedóst ér, akként lesz a kapoiiya teljesebb és teljesebb jelképező kinyomata az em-46