Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-08 / 23. szám

szép dictiot, dologhoz nem tartozó, légből kapott hamis ráfogásokkal, és az öt egyházkerületnek éveken keresztül táplált reményei mind semmivé lesznek ós minden terveik halomra dőlnek. A gyülós elhatározza, hogy választott képviselők által képviselteti ugyan magát a conventen, de hatarozatképessógi felhatalmazással i.em ruházza fel követeit, a vógeldöntés jogát saját magának tartván fen. íme az egósz világ eszével ellenkező logikának kirívó példája: unius dementia multorum fit opinio! E határozat szerint a conventi tanácskozások végeredménye tulajdonkópen annyi mint semmi; mert nem a közakarat dönt, hanem az egyes egyházkórületek határoznak , s igy sem az a cél nem érethetik el, hogy közakaratunkat a törvényhozás előtt érvényesíthessük, sem az, hogy egyházaink sajgó sebeinek orvoslását közös erővel eszközöljük. Azt értem, hogy ha 48 előtt a karok ós rendek otthon tanácskoztak ós tanácskozásuk eredményét követeiknek utasításul adván, azok alapján a többség mindenkit kötelező törvényt hozott. A forma el volt tévesztve, de legalább a cél, a közös törvényalkotás el lőn érve. De midőn mi megfordítjuk a dolgot és közösen tanácskozunk, hogy aztán otthon ugy határozzunk, ahogy tetszik: ebben nem tudom, ki birna az észszerüségnek csak egy szikráját, a célszerűségnek csak árnyékát is fölfedezni. Azt is valahogy csak értem, ha Tisza Kálmán, ki procul negotiis ecclesiae, egyházi ügyekkel való foglalkozásra legfölebb ha egyszer egy évben szakithat magának egy-két napot, nem ismervén közelebbről sem az egyház jelen bajait, sem a mozgalmakat, melyek azok megszüntetésére keletkeztek, más téren vitatott elveit követve, az ügyek menetét azok szerint kívánja intézni; de hogy azok, kik az egyházban cselekvőleg élnek ós mozognak s ugy az utolsó convent szégyenletes eredménytelenségét, mint az azóta történteket ismerik, még lelkesülni is tudtak a beszéd felett, mely zilált állapotaink javulhatásának reményét is megsemmisítette: azt már értse aki tudja, ón nem értem. Mikor a tudósítás e részét elolvastam, eszembe jutott a szegény ember, ki, midőn számos más csapás után gunyhója is leégett, e szavakra lelkesült: hála istennek, ezen is túl volnék. No de valamicskét mégis csak engedett a főgondnok: nem ellenezte, „hogy a convent, mely nem egyéb, mintáz egyes s u p e r i n t e n d e ntiák értekezlete, javaslatot dolgozzon ki alakulása szabályairól s hatásköre határairól, s ezen javaslat azután hozzászólás ós megállapodás végett közöltessék az egyházkerületekkel.'4 Meg kell adni Tisza Kálmánnak, hogy mint ügyes hadvezór, még mikor hátrál is, nem felejti fedezni positioit. Tehát ö kegyesen megengedi, hogy a convent javaslatot dolgozzon ki alakulása szabályairól ós hatásköre határairól, de azért a convent mégis egyób ne legyen, mint az egyes superintendentiák értekezlet", azaz mind az öt superintendentia követeiből alakult oly gyülekezet, mely összejő komoly dolgok felett szót váltani, beszélgetni, esetleg vitatkozni is, hogy aztán hazamenvén a vitatkozó felek, otthon mindenik a maga nézetét annál sikeresebben érvényesíthesse. Hogy pedig az efféle értekezleteknek másnemű eredménye soha sem lesz, arról ne kételkedjünk ; probatum est. Csak azt nem érti az ember, hogy mi szükség aztán az olyatén gyűlés szabályozásáról, hatáskörének meghatározásáról gondoskodni. Minek költekezzünk, dolgozzunk, hogy utoljára is ott legyünk, ahol vagyunk — a nagy semminél ? Pedig Tisza Kálmán engedménye máskép még sem értelmezhető. Mert hiszeu, ha „Magyarországban a protestáns- egyházak autonomicus joga, függetlensége szabadsága, megóva csak addig lesz, mig az egyházigazgatási hatalom különben is szükségtelen centralisatioja távol marad/ akkor valóságos felonia volna oly cél felé csak egy . lépést is tenni, mely a protestáns egyházak egyesülését eredményezhetvén, azoknak mai boldog, autonomicus jogú, független és szabad állapotát veszélyeztetné. — De még azt se feledjük, hogy Tisza Kálmán Debrecennek országgyűlési képviselője, s mint ilyen nem járulhat oly intézkedéshez, mely az egyházkerületek közös működését eredményezhetvén, merőben lehetetlenné tenné, hogy, amint a népiskolai törvénynyel történt, elébb minden lehető elkövettetett, hogy az egyház közös akaratát annak idejében ne nyilváníthassa, aztán kikeltek a törvény ellen, hogy rólunk nélkülünk hozatott, hogy autonomiánk ellen sérelem lett elkövetve. Hiába igyekszik a tiszántúli egyházkerület a convent, ügyében követett igazolhatlan eljárását azon, szintén Tisza Kálmán általJelőször hangoztatott kifogással mentegetni, hogy ,egyházigazgatásunk eddigi szerkezetébe az egyetemes convent hatósági minőségű közeg gyanánt nincs beillesztve" (1. a tiszántúli 45*