Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-06-08 / 23. szám

ref. egyházkerület 1868-ik évben apr.. 19- 24-ik napjain tartott első közgyűlésének jegyzőkönyve 26-ik számát); mert hát mi tiltja a protestáns egyetemet, hogy miután a convent égető szükségét látja, azt be ne illeszsze ? Igen, de akkor megszűnnék ám az egyház matéria vilis lenni, melyet politikai izgatásokra lehessen tetszés szerint felhasználni. Igen jól tudom, hogy a patensi harc idejében hasonló vádat a reactio emelt egyházunk ellen, s ón azt akkor visszautasítottam. De hát kérdem, s hála istennek, hogy ma már bátran kérdhetem : nem volt-e épen abban az egyben igaza a reactiónak ? Csak hogy az akkor volt, s hogy akkor nekünk még nagyobb igazunk volt ugy cselekedni, ahogy cselekedtünk. íme ekként állnak a dolgok. Gyűléseinken még mindig több hatalma van a szónak, mint a legdöntőbb tényeknek, s az embernek azon szomorú meggyőződésre kell jutnia, hogy a superintendentiák közös működésre történendő egyesüléséből a jövő couventen sem lesz semmi. De hát elcsüggedjünk-e azért s abba hagyjuk-e a munkát? Teljességgel nem. Az egyházkerületeknek közös cselekvésre való szövetkezését a dolgok kérlelhetlen logikája követeli, s e követelés maholnap semmiféle szónoki fogások által nem lesz elüthető. Nekünk eszerint tulajdonképen nem is azért kell küzdenünk, hogy az egyházkerületek egyesülése — akkor a mikor — életbe lépjen. Mert ez bizonyos. Amiért küzdenünk kell, csak az, hogy az egyesülés, mely elmaradhatlan. addig történjék, amig nem késő, s akként, hogy egyházi életünk biztosítására ós erőnk gyarapítására szolgáljon. Quod íáxit Deus! Ballagi Mór. Megint a legátiók és supplicatiók kérdéséhez. — Válaszul Tóth Dániel ur „Észrevételei"-re.— „Ellenségetekké lettem-e nektek, hogy néktek igazat szólok ? " Galat. IV. 16. Vita tárgyává levén a legatiók és supplicatiók ügye, e lapok folyó évi 15-ik számában én is hozzá szólottam e kérdéshez. Ugy gondolkoztam, hogy miután írni-olvasni csak engem is tanítottak s hébe-hóba gyakorolván is magamat e foglalkozásban, odáig eljutottam, hogy valamely tárgyra vonatkozó gondolatomat és ítéletemet, ugy a hogy elő tudom adni, hogy azt mások is megértsék : talán nekem is megadatik azon jog, hogy a sajtót használjam fel gondolataim kifejezésére. Ugy gondolkoztam, hogy bár én egy superintendentiának vagyok választott hivatalnoka, melynek, mint tudjuk, egységes, megállapodott nézetének kell lenni egy és más dologban, talán nem követek el főbenjáró vétséget, ha egy közlönyben, mely nem egy superintendentiáé, hanem a magyar protestáns egyház közönségéé, eltérő telfogással lépek is fel valamely kérdésre vonatkozólag. Ugy gondolkoztam, hogy miután a kérdéses tárgy körül nekem is van némi tapasztalatom s egypár érvem, mely a vita folyamán még érintve és előadva nem volt, talán nem esem máglyára méltó heresisbe, ha azzal nyilvános téren eléállok. Miután az igazságot, annak értékét nem szoktam egyéniségekhez va^y hivatalhoz kötni, s igy felvett szempontok szerint mérlegelni, ugy gondolkoztam, hogy ha akad figyelmes olvasója egyszerű cikkemnek, az nem azt fogja nézni: ki mondja? honnau mondja ? hanem azt, hogy mi mondatik tárgyilagosan ? És mert hazudni, hiúságokat legyezni, minden embernek a neki leginkább tetszőt mondani, a gyöngeségeket ravaszul takargatni nem tudom és nem akarom, ugy is gondolkoztam, hogy már ón bizony csak elmondom kendőzés nélkül tapasztalatomat, még akkor is, ha az vért zavar; mert ón, bár orvos nem vagyok, azt tartom, hogy a gyorsabb vérkeringésnek sokszor haszna van, segiti lejáratni a szervekbe fölvett alkalmatlan anyagokat. Biz én ezúttal hibásan gondolkoztam s csak utóbbi számításomban nem csalatkoztam meg. Éreztem, hogy a cukorból, tömjénből s erős fényből nem sokat vehetek fel gyógyszeremhez s kiállítandó képemhez, azért nem fog jól izleni s tetszeni sok rosz gyomrú patiensnek ós rátartós szemlélőnek. Tudtam, hogy mert igazságot szólok, ellenségévé leszek sok embernek! Az, hogy mások, köztük még egyszerű, theologiai tanpályán levő emberek is hozzá szólottak a legatiók és supplicatiók kérdéséhez ; hogy az egyik megtartása, a másik eltörlése mellett nyilatkozott; hogy az ellentáborból küldött ízen etek bizony elég lassan, idő vártatva, meggondolva érkeztek egymásután, — mind semmi ; de hogy „egy főiskola papja, a leendő lelkészek tanítója, vezére, tehát lelkész ós tanár egy személyben" hozzá szól a dologhoz; sajtóhoz folyamodik; kimondja a „delendam esse censeot" s cikke után a Prot. Egyh. ós Isk. Lapból „két szám jelent meg s nemcsak észrevételekkel nem kiséri senki, de befejezettnek tartja mindenki a vitát": ez máiigazán horrendum dictu. Itt halasztásra nincs idő; neki kell menni, le kell verni; két egész hetet hagyni egy embernek, hogy ki ne kapjon azért, a miért nem hizelgett nekünk, a kik választottuk, a kik tartjuk: ez rendkivüli közönyösség, bűnös hallgatás; nincs önálló ember az egész superintendentiában; a sok konkoly itt van közöttünk, ugy goudolkozik mind, mint a collegium papja. íme egy ilyen hangon tartott cikkben felel nekem e lapok 20-ik számában Tóth Dániel emődi ref. lelkész ur. Én feleselni, perlekedni sohasem szerettem senkivel. Ugy tapasztaltam, hogy az a versengő feleknek sem nyereséges, a per alatt levő tárgynak sem használ, sőt sokszor csak megcibálja s rutul szétrázza azt. S ha most