Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-18 / 20. szám
évi Protestáns Naptár lapjain emlékének egy pár sort szentelnek, és azután ... elfeledik. Elfeledik magát, bokros érdemeit, családját pedig a jó isten irgalmára bizzák. Sok koldus van a hazában, közöttük a protestáns lelkész s tanár árvái is megférnek; éljenek a hogy tudnak, ha nem tudnak élni, haljanak meg. Hadd idézzem vissza képedet lelkem elé, te lelkes buzgó tanár, ki nem bérért, nem kenyérért, de valódi hivatásból ültél 42 éven át az egyszerű, de előtted fényes tanári székben, ki kora ifjúságodtól késő öregségedig legfőbb s legnemesebb örömeidet ujabb ós ujabb ismeretek szerzésében, s azoknak másokkal közlésében találtad. Oly nehóz képedtől megválnom. Nem csoda, hisz a buzgóság, az a hő lelkesültség, melyet te a tanári szóken tanusitál, mólyen bevésték képedet mindazok lelkébe, kik a közelebbi négy évtized alatt a kecskeméti főiskola tanítványai voltak. A világ talán elég hálátlan leend s érdemeidet siet elfeledni; de volt tanítványaid lelkében élni fogsz, élni mint egyike a legbuzgóbb, a valódi hivatottsággal bírt tanároknak. Nagyon sok szép emlék, életünk legszebb éveinek, az ifjú kor legboldogabb óráinak édes emlékei csatolnak hozzád. Tudomány-sovár lelked földi hüvelye a téged szeretők könyeitől öntözött hantok alatt rég porrá s hamuvá leend már, a midőn mi, volt tanítványaid, újból és újból felelevenítjük alakodat, ós oda állítjuk elibénk a tanári szók emelvényére. Ha a mező virágai között elandalgunk, s egyik-másik virág szine, alakja megragadja lelkünket: megjelensz te mellettünk azonnal, s látjuk, érezzük a mint örömtől sugárzó arccal, s bennünk is nemes örömöket ébresztve magyarázod a természet kinyomozhatlan gazdagságát, alkotó erejének megmórhetlensógót, kimutatod azon családi s faj rokonságot, melyben a mező növényei s virágai is egymáshoz állanak. Ha szép nyári estén gyermekeink kérdik tőlünk egy-egy fényes csillag nevét, az égi tünemények okait: mielőtt feleletet adnánk, feltűnik előttünk képed, a mint a náladnál szálasabb bieunisek között állva egész lelkesedéssel osztoztatod őket azon zsákmányban, melyet a tudomány fegyvereivel s a távcsövekkel harcoló gygások azon felső birodalomból az évezredek folyamában szerezhettek; hirdeted az azon regiókban uralkodó örök törvényeket, a vis attractivát ós repülsivát mint oly erőket, melyek ha egy percre megszűnnének, az egész világmindenség összedőlne. De hirdettél te még többet is. Nem feledód egy percre sem, hogy az egyes tudományoknak habár önmagokban is van céljuk, hivatásuk, de e mellett azoknak egyik legnemesebb hivatásuk az, hogy a vele foglalkozók kedélyét, erkölcsiségét, jellemét megnemesitsék. Ne csak az ismeretek birodalma gazdagodjék — mondád te — egyik vagy másik tudomány altal; de az érzelem is nemesedjók, a tetterő is helyesebb és helyesebb irányra vezéreltessék. Épen ezért a legmaterialistikusabb tudomány előadásában is nem állapodtál te meg az anyagnál, a távr - ós górcsövek határánál, vagy a természet rideg törvényeinél soha, hanem igyekeztél bevezetni bennünket, hallgatóidat azon birodalomba is, melyben az érzelem magasztos hevületei már jobb kalauzul szolgálnak, mint az ész hideg világa. Soha nem feledhetőleg áll előttem képed, midőn néha-néha meghurcolva bennünket az égboltozatán, elmondva s hosszas számtani képletekkel bebizonyítva, hogy hozzánk a nap, ehhez ez vagy ama csillag, ehhez ismét a legtávolabbi hány millió mórtföldre esik, fellelkesedett arccal megálltál ós kérdezed: de hát azontúl, hova sem távcsöveink, sem számtani képleteink el nem hatnak, mi van ? „Ott van, kedves uramöcsómók, a végetlen, az Isten!" Vagy midőn naprendszerünket ismertetve elbeszélőd, hogy ez a bolygó e körül, ez ismét eme körül igy meg igy forog, a vonz- ós taszitó erő igy meg igy működik, nem mulasztád el megkérdeni, de hát voltakép mi is az, a mit vonz-, vagy taszitó erőnek nevezünk; mi vagy ki az, a ki ezeket útnak indította, ezer és ezer éves forgásukban fentartja ? s reá mutattál azon örök erőre, melyet vallásos nyelven istennek nevezünk. Vagy ugyancsak ezen ellentétes erőkről szólva, ki-kicsaptál egy más tőrre. „Nézzék csak uramöcsémók : a holdat vonzza magához a föld, ezt a nap, de ha egyszersmind az ellentétes erő is nem működnék, a földünk a holdat, a nap pedig földünket egészen magához ragadná, s ezen mi kis világunk teljesen összedőlne; épen igy az egyes családokat erős kötelék kapcsolja a nemzethez, a nemzeteket az emberisóghez, de ha ozeu kötelék ellené-' ben nincs egy más kapocs is, melynél fogva az ember egyszersmind saját családi, vagy nemzeti kis világa körül forog, felbomlik az egész társadalom." Sőt lelked még a számtan száraz betűi közé is lelket tudott varázsolni. Egy számtani ismeretlen mennyiség fárasztó feltalálása után, eszünkbe juttatád, felvetód előttünk azt a nagy Ismeretlent, Qeog ccyvoavos-1, azt
