Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-18 / 20. szám

a nagy problémát, melyet az emberiség évezredek óta törekszik megoldani, hol eszével, hol érzelmeivel, majd tetteivel alkotja a képlet figuráit, de mindannyiszor fenakad a nagy számtani műtétben. Kicsi a tábla e nagy képlethez, kicsi az ember a nagy Ismeretlen megfejtéséhez! Vagy ha a számtani képlet végén a végtelenül ugyanazon számok következését jelző fekvő nyolcast leírtad: gondolkodó lelked előtt ez egyszerű számtani jelben egy egész uj világ' tárult fel. Gondolkodjanak csak uramöcsémék — volt nem ritkán a refrain — mit tesz ez a szó: végtelenül? Eszemmel kísérhetem talán egy darabig e folyton következő számokat; de csakhamar elakadok. Mi ez? Itt, e jelnél kezdődik az istenség birodalma! Tisztelve áldom emlékedet, ki ezen nemes, de az embert vigyázatlan kalauz mellett oly könnyen inegnemtelenitő tudományok mezején oly bölcs kezekkel vezérlél; ki figyelmünket a természet örök törvényeinek kutatása közben is a főokra, a primus motorra irányzád, s ki ezen anyagi világból vett ismereteket is egy magasabb régió fénysugaraival megzoniáncozottan nyujtád lelkünknek! Ezen kép, melyet az ifjú kor kedves emlékei lelkemben felelevenitének: a boldogult tiszttárs működésének csak egyik körére vonatkozik. Később a bekövetkezett események folytán, egy uj működési körbe, egyik theologiai tanszékre lépett. Leverők, a legtevékenyebb lelket is megzsibbasztók voltak azon idők, melyben e változás történt, s e mellett ő már életének délpontján tul volt. Ezek dacára tudományos munkássága, tanári buzgalma ezen uj téren is a régi maradt. A már ekkor ötvenedik évében levő férfi ifjúi hévvel, szorgalommal fogott a legújabb theologiai irodalom tanulmányozásához, s a tanári szóken ülve benne az egyházi atyák egyike látszott felelevenedni. Mást az akkori idők elcsüggesztettek, benne a nagy csapások is az erőt fokozták. Érezte , hogy oly korban, midőn egy nemzetnek negyedszázados reménye s küzdelme van megsemmisítve, midőn ugy az egyeseket, mint az egész nemzetet a legfájdalmasabb csapások sújtották, s a nemesebb eszmékbe vetett hit, bizalom. mindenkinél meg volt törve, vagy legalább gyengítve, hogy ily korban mindenek előtt szükséges a vallásos hitet, az istenben vetett bizalom érzetét ébreszteni; érezte, hogy midőn a nemzet költőinek lantja összetörött, a nemzet vezórférfiainak ajkai megnémultak: a lelkész van hivatva az örök, a halhatatlan eszmék hirdetésére, a lelkész van hivatva nemcsak arra, hogy elzokogja siralmait Jeruzsálem romlása felett, de egyszersmind hogy hirdesse a csüggedező népnek a szolgaságból való szabadulást. De meg ő, a buzgó protestáns, ki egyházát oly igen szerette, kinek ősei közül heten állottak a magyar református Sión őrizetében, s azok egyike részesévé tétetett a gályarabság szenvedéseinek is, méltán aggódott, hogy azon vész, mely nemzetünket, alkotmányunkat tönkre tenni látszott, egyházunk hajóját is megkísér lendi -az örvénybe sodorni. Ki védi meg — kérdé aggódó lelke — e sokat zaklatott egyházat, ha ellene fordul a vihar ? Azok az erős oszlopok, melyek eddig a vészek között támogatták, most mind kidöntve, megtörve, ki fogja fel majd az erőszak s ármány csapásait? A protestáns papság! feleié magának aggódó lelke kérdéseire, s e gondolatok hatása alatt egész lelkesedéssel szentelé lelke összes erejét uj hivatalának, s a kecskeméti lelkészképezde vezérféríiaival együtt törhetlen buzgalommal munkálkodott azon, hogy neveljen oly papságot, mely méltó vezére legyen a népnek e nagy szerencsétlenségek, méltó bajnoka az egyháznak a bekövetkezhető nagy küzdelmek között. Ifjabb lelkésztársak! kik egyházkerületünk különböző vidékein működtök, bizonyságot tehettek mellettem. Midőn nehéz pályátok küzdelmei között egy bizonyos nemes lelkesültség tüze fel-fellobog kebleitekben, s magasztosabb óráitokban egy szent sugallat mondja bensőtökben, hogy nem csupán zsoldért szolgáló munkások vagytok az Úr szől lejében, de valódi benső szeretet is vonz benneteket azon ügyhöz, melynek szolgálatában állotok: azt hiszem mindnyájan elismeritek, hogy ezen vallásunk iránti lelkesülésnek, egyházunk iránti hő szeretetnek tüzét egy részben ő, a nem rég elköltözött tanár óleszté fel kebletekben. Bizonyságot tehettek m el ettem, hogy ő hivatásának 42 éven át ritka hűséggel, ritka buzgalommal igyekezett folytonosan megfelelni. De ő előttünk nem csak mint buzgó tanár volt ismeretes, de ugy ís mint nagytudományu férfiú, s nem habozom őt most sem hazánk első rangú tudósai közé sorolni. Igaz. hegy állításomat a mai kor szempontjából aligha tudnám igazolui; aligha tudnók oly tudományágat felhozni, melyben ő maga után maradandó móíy nyomokat hagyott volna, melyben a következő nemzedék előtt vezérfáklyával ment volna elő. Ő egy régebbi kor embere volt, s