Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-04 / 18. szám

móletileg, előre megismerkedett Pestalozzi rendszerével, majd az egyetemi szünetek alatt Németország több vidékét s hires egyetemeit meglátogatva, 1810-ben Pestalozzihoz utazott Yverdünbe, bogy a nagy mester közvetlen közelében, annak elemi nevelés- és tanil ásmódját elsajátítsa. 1811 nyarán végre visszatért hazájába s nevelői működéséhez kezdett. A Vay-család akkor Zsolcán lakott Borsodmegyében, itt nevelte tehát Szabó növendékeit „csendben és magányban, mely a zsenge kor szellemi kifejlesztésére oly igen üdvös". (Vay báróné levele. Nevel, eml. lapok I. fűz.) Segédül még Yverdünből eljövetele előtt Egger Vilmost vette föl maga mellé, ki Pestalozzi intézetében akkor alsóbb rendű tanitó volt. Egger 1812-ben érkezett meg Zsolcára s ő tanította aztán a rajzolást, irást, éneklést, a zene elemeit s a testgyakorlást. A többi tantárgyakat Szabó magának tartá fen, s az élőszóval s Írással való számvetést, az alakok és nagyságok tanát, s a földrajzot, a már akkor nyomatásban megjelent Schmid és Henning-féle munkák szerint tanította, a többiekben, Pestalozzi elvei szerint, maga dolgozta ki a tanitás menetelét. A siker nem maradt el s a növendékek vizsgáiról Kazincy Ferenc is nagy magasztalással szól Kis Jánoshoz irt leveleiben. 1816-ban az ifjú Vayaknak a felsőbb tudományok hallgatása végett Pestre kelletvén jönniök, ide jött lakni az egész család s vele az ifjak nevelője Szabó is. Schedius és Liedemann, kik ekkor a pesti evang. egyház s iskola felügyelői voltak, csakhamar barátságukba fogadták Szabót, ki a pesti evang. iskola tanítóit, az ő kivánatukra, Pestalozzi tanitásmódjának némely ágaiba bevezette. Később Szabó segéde, Egger, a rajzolás tanítását a nevezett iskolába át is vette s több éven át folytatta. Ugyanebben az évben szervezte Szabó a pesti jótékony nőegylet által a szegény gyermekek részére felállított elemi iskolát s ugyancsak a nőegylet által állított önkéntes dologházat. 1822-ben az ifjú Vayak bevégezték az egyetemi pályát s nevelőjükkel még azon évben beutazták Magyars Lengyelország nagy részét. A következő két óv alatt pedig Bécsben tartózkodtak, hogy az ottani polytechnikum némely tantárgyait hallgathassák. Azután egy nagyobb európai útra akartak kelni, de tervöket a tábornoknak 1824-ben bekövetkezett halála megsemmisítő. Rögtön visszautaztak Zsolcára, hol Váradi Szabó növendékeitől nemsokára azután elvált. Hivatása ugy is be volt végezve; a cél, miért küzdött, el vala érve, s ő egyik növendékében (b. Vay Miklós) leendő nagy államférfit s egyháza hatalmas őrállóját, másikban (b. Vay Lajos) kitűnő gazdát adott hazájának. Mindenesetre növendékeinek későbbi nagyságában, neki a szerény nevelőnek, meg volt a maga része, s egyszersmind jutalma. Növendékeitől megválván, ideje volt magára is gondolni. 1826-ban megházasodott, nőül vévén Bártfai Szabó Erzsébetet, Majd 1830-ban Debrecenbe ment, hol hivatala mellett (cs. kir. salétrom-administratio felügyelője) mint boldog családapa, a humanizmus és nevelés terén is folytonosan működve élt 1864-ben márt. 12-én, 81 óves korában bekövetkezett haláláig. Irodalmi munkássága a következőkből állott. Még mint heidelbergi akadémikus irt latin nyelven egy pályamunkát, melylyel a bádeni nagyherceg által kitűzött jutalmat elnyerte s mely 1810-ben jelent meg Heidelbergben. E munkának cime: „Descriptio Persici Imperii, ex Strábonis tum ex áliorum auctorum cum illo comparatorum fíde composita, auctore Joanne Szabó Hungarus. etc. Heidelbergae. 1810." 198 lap. Szerzője tudományos készültségének szép tanúbizonysága. Főmunkája azonban következő: „A hazabéli kisebb oskoláknak jobb lábra állításokról. Nevezetesen hogy kellene azokat a szorgalom- (industrialis) oskolákkal egybekötni. Készítette Szabó János ngos Generális Báró Vay Miklós ur Ö Nga Fiainak Nevelője s a Lentzburgi Tudós Társaság Tagja. Pesten 1817.u

8-r. 113 lap. E munka azért is megérdemli a figyelmet, mert nevelésirodalmunknak e század elejéről egyetlen eredeti s egyetlen valamire való terméke s mert oly eszmékkel van tele, melyek még ma sincsenek valósítva, bár valósításuk nagyon is óhaj• tandó. A munka tárgyai: Első szakasz. A köznép nevelésének szükséges voltáról és annak módjáról közönségesen. Második szakasz. A köznép nevelésének céljairól 1. a testre, 2. a szivre, 3. az értelemre, 4. különösen az erkölcsökre és 5. a kézi munkákra nézve. Harmadik szakasz. A köznép tanítóiról. Tapasztalásból ismervén népnevelésünk elmaradott állapotát, s a nyomort, melyben sok helyt az elhanyagolt nép sinlett, Szabó is, mint Pestalozzi, a népnevelés emelését kezdó sürgetni, tudva, hogy igy majd a nép nyomora is meg leend szüntetve. Munkájában először is azt bizonyítja, hogy minden embert emberré s kit-kit sorsához s tehetségéhez képest az életre kell nevelni ós készíteni. Azután elmondja a módokat, hogy miként történjék ez, genialis szabályokat ad a testi s szellemi nevelés egyes ágaira. S Magyarországon először ö sürgeti a rajznak, éneknek, s különösen a testgyakorlásnak a többi tantárgyak mellett, minden falusi iskolában való taníttatását. Kiválóan fontos s még most is óhajtandó, hogy létesüljön következő javaslata: „A mi falusi iskoláink is hozattatnának oly rendbe, hogy azokban a köznép ily célirányosan (a Fellenberg munka által, munkára való nevelését érti, melyről ez idézet előtt van emlékezés) neveltethetnók és magukat feltarthatván, vagy legalább a maguk fenállását nagy részben segítvén, a községnek semmi vagy igen kevós terhére lennének. Igy az oskola maga szolgáltatna módot az elhagyott árváknak s nyomorult szegényeknek is arra, hogy a maguk céljukra, mint emberek, neveltessenek." Szabó tehát már 1817-ben a falusi iskolákat, a mai szeretetházak mintájára kivánta átalakittatni, hogy e szerint azokban ne csak tanuljanak, de dolgozzanak is, s a dolog által a szegény növendékek élelmöket megkeresve, a tanulás mindenkinek lehető legyen, s igy más oldalról, a nevelés által, az ipar országszerte elterjedhessen. Taníttatni s gyakoroltatni ohajtá