Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-27 / 17. szám

Papi és tanítói fundusokon tett javításoknak az utódok részéről az elődök örököseitől eszközlendő megváltásáról. A testvér és testvér, a szomszéd és szomszéd, a hivatalos állásokban az előd és utód közötti viszonyok azok, a melyek, ha minden azokra vonatkozó dolgok a méltányosság ós igazság szempontjából elintéztetnek: az ilynemű intézkedés a nevezett felek közt a legszilárdabb barátság és egyetértés, ha ellenben függőben hagyatnak, folytonos viszálykodásnak lehetnek szülő okai. Minket, egyházi hivatalnokokat e részben főképen a hivatalbani előd és utód közötti viszonyok érdekelnek, a mennyiben gyakran megesik, hogy az előd örökösei ós az utód közötti viszonyok megállapítására — határozott érvényes alapszabályok (statútumok) által e részben elégségesen gondoskodva nem lévén — békebiróság közbenjárása veendő igénybe. Hogy pedig erre nézve határozott alapszabályokról gondoskodjunk, már azon körülmény is kézzel foghatólag reá utal, hogy más magán háztartásokhoz képest rendszerint a papok s tanítók udvarai s kertjei szoktak elhanyagoltaim, azon ismeretes frázis szerint : „nem fogok más javáért fáradni s költekezni*; s marad minden a természetadta őseredeti állapotban, holott, a mint már „bányakerületi utasításaink" is tartják: kedves feladatának tekintse a lelkész, kertészet, gazdászat fatenyósztéssel foglalkozni, hogy hallgatóit is példájával okszerű gazdaságra vezérelje, hivatalutódainak pedig használhasson s emigy érdemeket szerezvén magának az emberek irányában, halála után is dicséretes emlékezetben maradhasson".*) (VII. rész, 11. szakasz, 6. lap 34.) Hogy e részben üdvös haladás éressék el, papi és tanítói udvarok, kertek s földek okszerű beruházások által a híveknek is például s tükörül szolgáljanak, ezt különösen oly egyházakban, melyek köreiből a hivatalnok máshová vágyódik, azon vékony dicsőség által, hogy „ haláluk után dicséretes emlékben maradhassanak", elérni soha sem fogjuk , hacsak az illetőknek kilátás nem nyujtatik arra, hogy a tett költség és fáradság nekik elköltözés, vagy elhalás következtében családjaiknak az utód által aránylagosan meg fogna téríttetni. *) „Hogy hallgatóit példájával okszerű gazdálkodásra vezérelje." Ez észrevételre nézve — fájdalom — áll az, hogy a földmives meggyőződése szerint „a pap s tanitó igenis tanulhat ő tőle, de viszont cem ő azoktól." Hogy erre vonatkozólag a „bányakerületi utasítások" (IV. rész 33. pontja, lap 8.), mely szeriut „más gyülekezetbe átköltöztekor az egyházhoz tartozó kertekben és szőlőkben nemes fák tenyésztése által kifejtett szorgalma némi pótlására, másrészről az ott létező gyümölcsfák kártékony kiirtásának meggátlására szabályul szolgáland, hogy az idősebb, mindenesetre 10 éven fölüli fákat bántatlanul utódjára hagyni köteles, a fiatalabb, 10 éven aluliakra pedig utódjával, kinek a vételnél elsősége van, magán szerződésre léphet, vagy pedig azokról tetszése szerint rendelkezhetik, ugyanezen jog illetvén az özvegyeket is", hogy ezen rendszabály, mondom, különösen oly állomások mellett, hol a hivatalnok gazdálkodásra, gazdászati beruházásokra van utalva, hogy csak jövedelméhez juthassou, ki nem elégítő: nem szorul hosszas magyarázgatásra. A pesti esperessógben, tudtommal, hasznos beruházások, p. planirozás, alacsony helyek feltöltése, nagyobbszerü regulirozás, azon esetre, ha az ezekre tett költség az illető presbyterium által constatáltatik, igényt tarthat aránylagos kártérítésre. Ezen kártérítés igénye azonban csak 10 évre terjed, ugy hogy a beruházott összegnek egy tizedrésze minden évben törlődik. E szerint ha valaki p. 100 ftnyi hasznos beruházásokat tesz, s 5 óv múlva elhal, örökösei csak 50 ftnyi kártérítésre tarthatnak igényt, 5 évi használat által 50 ft. megtérítettnek tekintetik ; a ki pedig 10 évi használat után hal el, örökösei semmi kártérítésre nem tarthatnak igényt. Hogy ez nem egészen correct eljárás: kitűnik onnan, miszerint feltételezi, hogy az egyházi hivatalnok által tett beruházások 10 év alatt a beruházott összegnek nemcsak kamatját hozzák meg, hanem magát a beruházott tőkét is törleszszók. Ide tehát nem számitható a földnek trágyával való kijavítása, lóher alá való készítése, mikor az ember több éveken által fáradván s költekezvén, tán még azon időpontot sem éri el, mikor javított földjének először hasznát veszi. Ide nem számitható szőlőskert s gyümölcsöskert örökítése, s még kevésbé az építkezés. Ha itt alapszabályok és módozatokról nem gondoskodunk, melyek nyomán az utód a hasznos beruházást megváltsa, s ha ez önkényt nem gondolja magát arra, mit a méltányosság elve magával hoz: a boldogult hivatalnok örökösei hiába keresendnek forumot, melyen nekik igazság szolgáltattassók! Ki ki tudja, hogy a szőlőskert örökítése a 3