Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-06 / 14. szám

befektetés mellett, megnyugtatja a taaitót s családját, biztosítván számukra nyugdijt, illetőleg gyámosztalékot. A mi már, a Molnár A.-féle nyugdíj tervezetre vonatkozó, több oldalról nyilvánított módosításokat illeti* hogy t. i.: 1. nemcsak a köz-, ós nyilvános, hanem a magániskolák és tanintézeteknél alkalmazott okleveles tanítók is nyugdíj-és gyámpónz-jogosítottak legyenek; 2. hogy a befizetéseknél, mint a nyugdíj, és gyámpónz-osztaléknál, egyenlően vegyen részt minden tag, legfelyebb a szolgálati évek száma legyen mérvadó, a jótétemény osztásnál; elvileg nem tartom elfogadhatóknak; mert: «) a közszolgálatra szentelt munka, és fáradozás jutalmazandó első sorban az országos pénztárból; s mert: fi) a képzettség, mint szellemi befektetés, mindenek előtt tekintetbe veendő, s csak ezután a szolgálati idő, nem is említve a befizetett pénzösszeget, miután az országos tanítói nyugdíj- és gyámpénztár, nem anyagi és üzérkedő, hanem intelleetualis és humanisticus érdekektől vezetett intézet Nem fogadom el továbbá, gyakorlati szempontból, azon módosítást, hogy minden tag évenkénti befizetése 10 fra emeltetvén, a legmagasabb nyugdíj 400 frt legyen ; mert az ilyen magasra tett évi befizetés, a tanítók nagy többségére túlterhelő fogna lenni; valamint azon módosítást sem, miszerint az iskolát fentartó közegek, a tanító 30 évi szolgálata utáni emeritálása esetén, az országos intézetből nyerendő nyugdijt, a tanítói rendes fizetés összegéig kiegészíteni köteleztetnének, mert ezt, viszonyaink közt, az iskolát fentartó közegek, s főként szegény prot. egyházközségeink bármelyike sem bírná ki. A Molnár Aladár-féle tervezet azon §§-ait, melyek szerint a nyugdíjra jogosított tanító, s családja a nyugdíj s gyámosztalék élvezetétől megfosztatik, psychologice indokoltnak látom; mert ugy a tanító, mint családja, csak i s hü munkásságban töltött, feddhetlen élet után várhat jogosan, egy oly közhasznú intézettől, mint a tanítói nyugdij- s gyámpénztár, országos segélyt. De már nem ilyen indokolt előttem az a §, mely a gyámdijnál külön kategóriába helyhezteti a törvényesen felbontott házasságból származott árvákat; s épen azért ezt a §-t, mint indokolatlant, kihagyatni kérem. Az országos tanítói nyugdij- s gyámpénztárnak, a tervezett módon, azaz lehető nyilvános ellenőrzés és felelősség melletti központi kezelését: ugy pénzügyi s célszerűségi tekintetből helyesnek, mint jogi szempontból megnyugtatónak ós móltányosnak tartom; valamint a szövetkezett feleknek (felekezet, község, állam) fenntartott joggyakorlatot , a nyugdij és gyámpénz osztásra nézve. Azonban, legyen bár e tanítói nyugdij- és gyámpénztár, a leghelyesebb alapra épitve, a tanulmány s a gyakorlati élet szerencsés összeegyeztetésével ugy terhelve, hogy az hazánkban, jelen viszonyaink között a legsikeresebb eszköze a tanítói állás biztosításának, következőleg a nevelésügy emelésének: kétségtelen, hogy az, szegény prot. egyh.-községeinkre, melyek minden szükségeiket az egyháztagok megadóztatásából próbálják fedezni, érzékeny terhet róv. De e teher viselésétől, ha ugyan a prot. egyház iskoláit fenn akarja tartani, nem lehet, nem szabad visszariadnia. Csak az a kérdés, honnan, minő forrásból fedezheti legcélszerűbben és biztosan © szügségletót ? Legtermészetesebben a tandijból; ugy, hogy a mostani tandíj mellett minden tanköteles gyermek fizetne félévenkiut 3—4 krt, (a Molnár A. által tervelt 1—2 kr. kevés) növelési pótadóképen, s ebből fizetné minden egyház a reá, mint iskolát fentartó közegre eső, tanítói nyugdij-intézeti tartozását; fizetné pedig az egyházmegyei, és e. kerületi pénztárba, honnan az tömegesen tétetnék át az országos központi tanítói nyugdij-penztárba. Ezen eljárást óhajtom, a felekezeti tanítókra is; hogy t. i. az ő nyugdij- s gyámpénztári tartozásaik fizetésükből levonatván, egyházaik által lennének beküldendők az e.-megyei és e.-kerületi, s onnan tömegesen az országos központi tanítói nyugdij-pónztárba. E célból már, de más tekintetből is, óhajtandó, hogy a tanítók fizetésüket ne közvetlen maguk szedjék be, hanem az iskolát fentartó közegtől vegyék át; és hogy a tanítóságok mindenütt állandósittassanak. A most meglevő, részletes, tani tói gyámintézeteket ezutánra is fentartandőnak vélem; ugy hogy, ha tanítóink, kivált a csekélyebb íizetóstiek, a részletes, ós központi nyugdij-intézetbe való befizetéseket, tulterhelőnek tartanák: ám teljesítsék az országos gy ám pénztárba (az egyszer mindenkorra szóló) magasabb befizetést, a részletes tanítói gyámintózet közös pénztárából, a mely különben is épen családjuk gyámolitását tűzte ki egyenes célul; de a részletes tanítói gyámoldákat, ezen az áron is tartsák fenn. Szél Kálmán.