Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-06 / 14. szám

nyugvást meríteni? Hó, uraim, nincs még megérve a mi népünk az ily nagyszerű egyházi és vallási átalakulásra; nevelni, az iskolában kell még arra előbb elkészíteni a népet ; most még a régi hit varázsvilága láncolja magához szellemét; egyházi re­formokra, vallási átalakulásra nincs még előkészítve a világ. A reformok ideje még nem jött el. Tiszteljük ez őszinte kebelből jött aggodalma­kat, de legyünk meggyőződve arról, hogy ha a vi­lágtörténelem mozgató capacitásai mindig ilyen ki­csinykedő óvatossággal mérlegelték volna az esemé­nyek alakuló rendjét, a világ most is ott állana a kezdet primitív állapotában, és sem a tudomány, sem a társadalmi s válláserkölcsi élet terén semmi­nemű haladás és javítás soha uem történt volna. Mit árt az a világ lényegének, hogy a vallás­ról Péternek ilyen, Pálnak meg amolyan fogalma, gondolkodása vau, hiszen már V-ik Károly csá­szár ő felesége is belátta azt, hogy csak két órát sem lehet tökéletesen megegyeztetni: hát a szabad vizsgálódásra jogosított emb ereket mikép lehetne egyetlenegy hitnézet , vallásfogalom elfogadására kényszeríteni! ? Ez tiszta absurdum. De nem is szükséges, nem is lenne áldásthozó egyetlenegy kap­tafára rántaui és szabni a' szellemeket; mert a do­log lényege utoljára sem az, hogy ki mennyi hit­cikket képes felfogni vagy betanulni: hanem az, hogy bir-e magának Istenről és vallásról oly élő eszme­képet alkotni, miszerint az ő egész élete, jelleme és szellemisége ne legyen végre is más, mint ama val­lásos eszme visszaragyogása. Élni Istenben, el­mondhatni azt a Krisztussal, hogy: ón ós az atya egy vagyok; ez a keresztyén hit s vallás lénye­ge; akármennyi hitcikket foglalunk is össze köny­vekben, s emlézünk ós emlóztetünk is be, ha ezen krisztusi magaslatra még fel nem hatoltunk, lehet­nek tudományos felfogásaink Istenről, vallásról, hitrendszerekről, de a Krisztus lelke bizonyára még nem lakozik mi bennünk. Nem rég egy igen derék ós általam igen tisztelt egyházi férfiúval volt szerencsém együtt le­hetni ; a napjainkban mind nagyobb mérveket öltő egyházi mozgalmakról volt épen a szó, s ö komoly, aggodalmas s bizonyos kételyt kifejező arccal tette fel nekem ezt a kérdést: ha a modern irányzat célja nem rombolás, az újkori bibliai itészet miért ipar­kodik váltig bebizonyítani, érvekkel kimutatni azt, hogy ezt meg ezt a szeut könyvet nem az a szerző irta, a kinek a neve alatt a szent okmány kanoni­zálva lön, hanem egy egészen más. Ez már, kérem, valóságos rombolás; mi marad a légi hitvárból, ha eddig megvíhatlau érődéit igy rombolja egymásután a pogány szívű kritika ?! A komoly kritikától uem kell soha félni, uraim; a bibliai kritika, a szöveg­itészet feladata nem rombolás. Kimutatni a szent okmányok keletkezésének korát, idejét; megjelölni történelmi hűséggel ós pontossággal azon kornak tudományos, valláserkölcsi és társadalmi viszonyait; e komoly törekvés, ugy hisszük, nem birhat a felfor­gatás jellegével. A józan kritika csak élesztője lehet a komoly, valódi vallásosságnak; hivatása nem más, mint a szeut könyvek valláserkölcsi komoly tartal­mát, irányát, szellemét kimutatni; a szent könyvek­ben a hagyományos, történelmi, legendaszerii elemet különválasztani; mert a lezajlott kegyes századok hittani tudata, csakugyan nem lehet vallásos meg­győződése a XlX-ik század emberiségének. A szentok­mányok valláserkölcsi értéke az által csökkenni egy­általában nem fog, sőt emelkedni fog véghetetlenül, ha a hagyományos ós történelmi, a valláserkölcsi és pusztán képzeími s legendaszerii elem közt különbség tétetik, s a szent könyvek valláserkölcsi, sőt vallás­bölcseleti értéke s becse kimutattatik. Én lelkemből örvendek, s a dolgok átalakulá­sát mutató szerencsés jelenségnek tartom még azt is, midőn társas körökben, az egyháztársadalmi s valláserkölcsi életünk mezején megindult reformmoz­galmak szőnyegre kerülnek, s vita tárgyává tétet­nek ; volt idő, ós még nem régen, midőn e tekin­tetben nálunk tökéletes szélcsend uralkodott, és a sá­tán szabadon járhatott egyházi tanrendszerünk ódon épületének ablakain, ajtaján ki s be a nélkül, hogy valaki még csak el is mosolyogta volna magát a bárgyú hiszékenységen és gyermekes világnézleten, mely a rosz angyalokat is oda állitá a világegyetem gépezetének rugójához, hogy ha egyebet nem tehet, legalább mételyezze meg a haladásra, s végetlen er­kölcsi kifejlődésre teremtetett emberiséget. Nem, a modern erkölcsi világrendszer komoly templomában Sátán úrfinak uem jut hely; ós nem jut hely egyet­len egy olyan nézletnek sem, melyet a mai tudo­mány komoly szózata pusztán mese s agyrémnek tart. Ismétlem, ón e tüneményt felette kedvező je­lenség és fordulatnak tartom egyházi életünk meze­jón. Igaz, hogy mi sokáig fogunk még csak oda is eljutni, hova a uémetországi protestantizmus, sok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom