Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-02 / 9. szám
Minden oly fölvétel, moly a szegények vigasztalására, lelki emelésére célzó evangyéliom hirdetése helyén jogokat vitat és a törvény hideg parancsát hallatja, — minden felfogás, mely farizeusi önelégültséggel mintegy magasságból néz le a csürhe sokaságra, mind az a gonosztól való: pusztít és rombol ahelyett, hogy épitene. Néha a végromlás épen a pillanatnyi javulás ajtaján lép be; bizonyos eszközök alkalmazására ideig-óráig enyhülést érezünk és nem sejtjük az azok nyomán fejlődő veszélyt épen ugy, mint a nap heve által eltikkadt vándor perciglen felüdül a hideg vizitalra, mely gyakran halálát okozza. Ne bizakodjunk azért külső eszközök látszatos sikerében ott, hol minden a szellemtől, ennek benső megújulásától függ. Igen, ha jó polizei-t akarunk, azt egy szigorún keresztül vitt alkalmas szabályzattal megteremthetjük; de jó egyházat ily olcsó áron nem szerezhetni. Az egyház szellemi intézmény s mint ilyen nem szűnik meg soha azoknak szeretetében bővölködni, kik annak szellemével birnak. Az egyház örökös jelszava: „Keressétek isten országát és annak igazságát és mindenek megadatnak nektek." Mint Krisztus igazi követőinek tehát mindnyájunknak egyformán keresnün k kell isten országát, melyről megíratott, hogy nem mondhatni: „iine itt, vagy, ime amott vagyon", s igy a dolog természete szerint azt az egyik egyuton, a másik más utón keresi, de azért a cél tekintetéből egy hitben, egy reményben egyesülünk s ebben áll a közönséges anyaszentegyház magasztos fogalma és azon feladat, mely minnyájunkat egyesült munkatételre, a szeretet munkájára hí fel. Ámde kérdem, mi van e szellemből a mi egyházunkban ? mikép várhassunk kölcsönös szeretetből, közszollemből eredő áldozatkészséget , egyetemes célokra való törekvést, szóval az isten országa és annak igazsága keresését alant, mikor a társadalom példaadó felsőbb rétegeiben, a vezető körökben magán és helyi érdekek miatt kölcsönös szeretetben találkozni nem akarnak s atyafiságos közreműködés helyett mindenütt szegről huzó törekvések szereplését tapasztalhatni ? „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem nézze egyebek hasznát is," ez a sz. Írásból felénk hangzó szeretet szava, mely az egyházi életnek kezdete és vége, alfája és ómegája. Emelkedjünk a közönséges anyaszentegyház egyetemess égi eszméjének magaslatára, vegyük lel és létesítsük az évekkel ezelőtt megpendített, de akkor elejtett országos egyházi domestica tervét, ennek folytán fordítsuk gondunkat a szűkölködő gyülekezetek gyökeres fölsegélésére, hogy az egyes egyházak a felsőbb hatóság létezéséről nem csupán akkor vegyenek tudomást, mikor velük valami ügyben annak súlyát kell éreztetni, vagy mikor adózást kell sürgetni, hanem tapasztalhassák az egyesek az egyházi szerves egységnek áldását az egyetemnek ápoló, gondozó működésében : akkor, nem kétlem, hogy ugy mint más nemzeteknél, nálunk is minden sorainkban újra éledni fog az egyház iránti érdeklődés s azon evangyéliomi szellem, mely az írás szava szerint „istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére." Ballagi Mór. Kiáltó szó. A Prot. Egyházi s Iskolai lap ez évi első számá ban Édes Albert alsóborsodi nyugalmazott esperes ur, a szerencsétlen tihanyi lelkész esetéből kiindulva, elbeszéli nekünk, e lap olvasóinak, az ő szokott kedélyes modorában deákkori élményeit; szól más egyebekről is s végül( — ő tudja mi célból —- saját lelkészi működéséről egy kitűnő bizonyítványt állítván ki magának: felhívja mintegy, a nánai, átányi, poroszlói népes s jövedelmes egyházakban szolgáló lelkészeket, hogy számoljanak be vele hát ők mit tettek? Be is számoltak a nyilvánosság Ítélőszéke előtt. Nekem igen jól esett olvasni a számadást azokról, a miket egykor színről színre láttam mint egyházlátogatói jegyző. S bizony mondhatom : a nánai leány-, az átányi fiiskola beillenék bármely mivelt országban népiskolának, nézve az épületeket, nézve a tanítókat és növendékeket. De hát, gondolám : T.-Tarjánban, hol nt. nyugalmazott lelkész és esperes ur oly eredményesen működött, hogy áll a népnevelés ? minő az egyházi élet? a buzgóság mily fokú ? Gondolám s kérdem : de felelni nem tudtam reá ; mert az egyházi s iskolai lapokban semmi haladási mozzanat onnét tudtomra jelezve nem volt, már pedig, hogy többet ne említsek, az iskolai épületeket én ott egykor igen gyarló állapotban találtam. Nem tudtam tehát a hozzám oly közel eső Tarjánról semmit, s megvallom, ezt csak most vettem észre ; de most vettem észre azt is, hogy — kivévén azon egyházakat, melyekben mint egyházlátogatói jegyző ezelőtt pár évvel megjelentem — a többiekről sem tudok semmit. És e gondolat közben, mint egykor a prófétának szólott az urnák szája: szólott nekem is a lelkiismeret sezt mondja vala: kiálts. Kiáltok tehát s felhívom — én, egy a legkisebbek közül — legközelebb alsóborsodi lelkésztársaimat, 17*
