Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-02 / 9. szám

a magunk javáért, az egyházak javáért, melyekben őrállókká tótettünk: költsük fel a leányzót, a k i — reménylem — nem halt meg, csak aluszik, .vagyis hivjuk életre a lelkészi értekezet e t, melynek alapszabályai azt hiszem az ezelőtt két évvel egyházmegyei gyűlésen kinevezett küldöttség munkálata nyomán már rég készen vahnak. Hiszen baráti körben oly sokan, talán minnyájan elismertük már ennek szükségét, hasznos, sőt — az idők jeleit tekintve— halaszthatlan voltát. Hiszen minden állású, hivatásu emberek, ügyvédek, orvosok, jegyzők, tanitók tartanak értekezleteket, csak mi nélkülözhetnénk-e ezt ? Mert, hogy közigazgatási és törvénykezési ügyekkel foglalkozó megyei s kerületi gyűléseink pótolnák a minden hivatalos színezettől ment, bizalmas eszmecsere s kölcsönös felvilágosítások s oktatások jellegét viselendő értekezletek helyét: azt talán senki sem állítja. Az ily értekezletek egyik főtárgya lehetne már szerintem : jelenünk megismerése, vagyis, hogy tudomást szereznénk egyházaink szellemi s anyagi állapotáról. Hogy itt mennyit tanulhatnánk, egymástól, különösen az eljárás tekintetében a papi gond mezején; mennyire hatna egyikünkre, másikunkra a jó példa: mondanom sem kell. Másik tárgya lehetne: multunk ismerete. Hazai egyháztörténelmünk irója — mint tudjuk — még mindig késik az éji homályban. S én azt hiszem, késni is fog mind addig, mig sokan, minnyájan hozzá nem fogunk a munkához. E tekintetben igen lassú, és épen ezért cél't tévesztett eljárásnak tartom azt, hogy egyik másik egyházi vagy politikai lapban vagy folyóiratban közöltetik egyes egyházak története. Igv bajos lesz azt a leghivatottabb történésznek is összeszedni, soká is fog menni, nem érik végét unokáink sem. Szerintem a megyénként alakulandó lelkószi értekezletek feladata lenne odahatni, hogy az egyes egyházak birtokában lévő okiratok, jegyzőkönyvek felkerestessenek, átvizsgáltassanak, az érdekesek, az összes hizai protestantizmust érdeklők alkalmas helyen s lehetőleg egy tömegben közöltessenek. Mennyire igaz itt, hogy periculum est in mora: magamon tapasztaltam. Lelkészé lévén, az egyház jegyzőkönyveit, iratait szedtem rendbe, s hányt-vetett papirosok közt, összegyűrve, hiányosan találtam meg II-ik Rákóczi Ferencnek az emődi egyház részére kiadott, fejedelmi pecsétjével ellátott oltalmazó levelét, s egy ugyancsak általa s testvére Júlia s annak férje által kibocsátott a község megtelepedésére engedélyt adó okiratot. Hát az iskolaügy, s annak mikénti kezelése nem ezen értekezletek körébe tartoznék-e ? Ha mi lelkészek ketten-hárman összejövünk az utcán, a vásárban, temetésen vagy lakadalomban, mindjárt ez köztünk a beszéd tárgya. S hogy is ne ; hiszen mi reánk haragszik a nép, hogy sürgetjük a rendes iskoláztatást; minket vádol a közvélemény, hogy nem teszünk semmit az iskoláztatás ügyében; reánk hárítják a felelősség terhét a hanyag iskoláztatásért még a tanfelügyelő urak is, mint nem régen tette ezt Borsodmegye altanfelügyelője; pedig teljes meggyőződésből mondom : én az ezereket elnyelő tanfelügyelői intézménynek még több, sőt annyi eredményét se láttam és látom, mint a mi ingyen szolgáló iskolalátogatóink eljárásának. Hát az igehirdetés, s nekünk mint igehirdetőknek viszonyunk az ujabb theologiai mozgalmakhoz, nem egyik legfontosabb tárgya lenne-e a lelkészi értekezleteknek ? E két utóbbit jeleseink az irodalmi téren megvitatták ugyan már és vitatják folytonosan; de hát mi lelkészek minorum gentium, mi, kiknek mégis ex officio szólni kell a gyülekezetben : itt csak hallgatók, csak nézők maradjunk-e örökké ? . . . S azt hiszem, azok maradunk, ha nem lesz egy olyan hely, ha nem teremtünk magunknak egy olyan tért, hol kölcsönös felvilágosítás s szellemi társulás utján egy erős s hatalmas közvélemény fejlődhetnék ki közöttünk. Végre az interkonfeszszionalis kérdések, vagy a szőnyegen lévő belügyek, milyen például a legációk s supplikációk konventi tárgyalásra kitűzött kérdésének megvitatása, nem a lelkészi értekezletek körébe tartoznék-e ? Az elébbinél mindenikünk máskép jár el. Egyik enged a hatalmas ellenfélnek akarva, másik nem akarva, végre is legtöbbször mi huzzuk a rövidebbet. Az utóbbihoz a legációk és supplikációk kérdéséhez két theologus szólott eddig e lapokban, mintha minket nem is érdekelne ; pedig bizony zavarba jönnénk egy kevéssé, ha nem jönne legátus. S én részemről nem helyeselném, ha elszakittatnék hirtelen, minden átmenet nélkül azon kapocs, mely lelkészeinket s egyházainkat a legációk és szupplikációk által főiskoláinkhoz köti. Ime, ennyi tárgy is elég anyagot szolgáltatna egyelőre a lelkészi értekezleteknek, s mennyit tudna még felhozni e sorok irója is; hát egy olyan, ki többet olvas, többet gondolkozik, többet tanult, tapasztalt, s igy szélesebb látkörrel bir nálánál. Azért, mig nem késő, v együk kezünkbe a lámpásokat, vigyünk olajtisaz edényekben, hogyha eljön a vőlegény, be mehessünk a lakodalo 111-b a ; vagyis léptessük életbe haladéktalanul a lelkészi értekezleteket. Tóth Dániel, emődi ref. lelkész. Egyházkerületi pénztárak. Ezen lapok 5-ik számában ily cim alatt jelent meg Baky István ur tollából egy jól átgondolt cikk, melyet én is kevés kivétellel magamévá teszek. Egyházkerületünk pénztára apad, a szükséges kiadások pedig növekednek ; utazási , nyomdai és egyóbféle költségek hovatovább magasabbra rúgnak, a tanárok fizetését emelni pedig „muszáj", mert 6—7 száz forint fizetésre a legjobban képzett egyéneket,—a kikre pedig folyvást szükségünk van, — nem kapunk ; tanári székeink üresen maradnak, vagy roszul készült egyéneket nyerhetünk csak, a kiktő