Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-02 / 9. szám

Azonban egyetegyet a keresztyénség tanai közül annyira ki nem vettek és ki nem forgattak igaz értelméből, mint az egyházról szólót, melynek elméleti vonatkozást adtak, midőn könnyebbnek látszott a hivés-egyenlősitését, mint tényleges szeretet gyakorlását eszközölni. Avagy kérdem,hogy vagyunk e tekintetben a mi hazai protestáns egyházunkban ? Megmaradt-e közöttünk avagy csak szikrája is azon kegyességnek, mely a dogmákat még nem ismerő ősegyházban ama társadalmi csodát eszközlé, hogy „közöttük senki nem vala szűkölködő", mert egymást szerették, egymást kölcsönösen segítették? — Elhiszi, reméllem, mindenki, még ha nem mondanám is, hogy nem telik örömöm benne, ha egyházunk fogyatkozásait kell nyilvánosságra hoznom; de ha igazat kell szólanom, nem mondhatok egyebet, mint hogy azon evangyéliomi szellem, melynek ereje által az ősegyház emberei oly szorosan fűződtek a hivek községéhez, köztünk épenséggel nem létezik, mert évek óta általában mindennek csaknem ellenkezője történik, aminek Krisztus és az apostolok tanítása szerint történni kellene. Ahelyett, hogy a tehetetlen, szűkölködő egyházak a tehetős nagy gyülekezetek segítsége és gyámolitásában részesittetnének, megfordították a dolgot: a nagy községek fizettetik intézeteiket a kicsi ügyefogyott egyházak filléreiből, anélkül hogy viszont a szegény egyházak a nagy, vagyonos egyházaktól akármiféle javadalomban részesíte nének. S itt értsük meg egymást. A mult századok viharai közt ugy az egyházban, mint a politikában a szétdaraboltság volt a viszonyok által parancsolt állapot. A nagyobb erő ellen a szabadság csak guerillaharcban győzhetett és egyházi különvált központok ép ugy voltak fentartói a lelkiismereti, mint a megyék a politikai szabadságnak. Az is a dolog természetéből folyt, hogy ama központokon keletkezett tanintézeteink a közönségesen használt kifejezés szerint az egyház veteményes kertjeinek tekintetvén, az egyházak által különös kegyelettel ápoltattak. Az egyház fentartotta a tanintézeteket, melyeknek viszont főrendeltetésük volt az egyház lételét biztosítani. Nem csak a tulajdonképi theologia, hanem a gymnasium is voltaképen nem volt egyéb mint előcsarnoka a lelkészképezdének, a honnan a felekezet az ő papjait, nép- és iskolatanitóit nyerte, s ahol ama világi férfiak is képeztettek, kik később a felekezetnek folyvást kérdésbe tett jogait védelmezték. A felekezetet tehát amaz iskolák virágoztatására az"" önfentartás ösztöne sarkalta s Yámospércsnek csak ugy érdekében állott, hogy Debrecenben virágzó főiskola legyen mint magának Debrecennek. Ámde ma, midőn a felekezetek egyenjogúsága befejezett tény és a nép emancipatiója mellett a községi polgári iskolák szükségessége mind érezhetőbbé válik, valyon mi haszon háramolhat pl. a barsi egyházmegye egyes gyülekezeteire abból, ha Pápán a legkitűnőbb jogakadémia van ? S mi jogon követelheti az egyházkerület, hogy a barsi prot. ember adózzék oly egyetemes célra, melynek mint egyház tagja semmi hasznát nem veszi, holott másfelől a felekezet egyeteme semmit nem tesz arra nézve, hogy a tehetetlen egyházakat, melyek valláserkölcsi szent feladatuknak megfelelni nem birnak, gyámolitsa, segítse? íme ez az, amit fentebb jelezni akartam s amaz állapotok visszássága azonnal még világosabban kitetszik, ha az egyházi célokra történő adózási viszonyainkat közelebbről megtekintvén, azt látjuk, hogy míg a nagyobb községekben százezerekkel rendelkező egyháztagok az egyházi szükségek fedezéséhez egy két forinttal járulnak, addig kisebb egyházakban egy negyed telkes gazda 30—40 ft. egyházi adót fizet, s igy amaz nem érdeklődik az egyház iránt, mint a melyért voltaképen alig tesz valamit, emez pedig ellene fordul, mert oly túlságos praestatiókkal terheli, melyek egy része épen amaz erősebbeknek esik javára, kiktől semmi viszonszolgálatot fiem várhat. Hinc illae lacrymae! ez az igazi okfő, melyből egyházunkat romlással fenyegető mindazon bajok származnak, melyeknek néhány hónap óta lapunk hasábjain többen adtak élénk kifejezést. — Epen mai számunkban is tiszt. Nagy Ignác méltánylandó nyíltsággal tárja fel bajainkat, rámutatván oly állapotokra, melyek egyházunk jövendője iránt méltó aggodalomba ejthetik az embert. De midőn N. I. ur mellőzve a bajok élő forrását, azokat külső rendtartások és karhatalom alkalmazása által hiszi megszüntethetni, feledni látszik, hogy az egyház oly erkölcsi intézmény, melyben külső kényszer épen ellenkezőjét szüli annak, ami fenállásának tulajdonképi célja, mert a lelkeket elidegeníti, ahelyett hogy megnyerné ; karhatalom alkalmazása az egyházi téren a vademberek eljárásához hasonlít, kik kivágják a fát, hogy az annak tetején diszlő gyümölcs birtokába jussanak.